3 évnél régebbi cikk

Helló, 90-es évek…
Fehérvár Médiacentrum fotója
pinterest.com
Helló, 90-es évek…

Ha van terület, ahol különösen igaz a mondás, hogy a történelem megismétli önmagát, akkor a divat egyértelműen az. Időről- időre visszatérnek az egyes korok meghatározó darabjai, természetesen azért valamelyest megújulva. Most a 90-es évek vannak porondon.

Idén a 90-es évek klasszikusai köszönnek vissza a kirakatokból és a kifutókról. Sokan vagyunk, akik már első kézből merítettünk az akkori őrületekből, szóval lehet, érdemes körülnézni a szekrény mélyére száműzött darabok között. Na, meg persze az üzletekben is, hiszen a trend azért nem egy az egyben tért vissza, itt-ott ráncfelvarráson esett át. 

Nézzük, hogy milyen ruhákat érdemes bevetnünk:

1. Overál mindenek felett

Ez az a ruhadarab, ami az utóbbi időben szinte teljesen kiment a divatból, sőt volt, hogy a ciki kategóriába tartozott. De mivel a körfogás örök, és nem ritka, hogy ami az egyik nap ciki, a másik nap már abszolút trendinek számít, ezért napjainkban újra hódítanak az overálok.

Idén a melegebb napok beköszöntével indult újra hódító útjára, hogy a 90-es évekhez hasonló sikereket érjen el. Az egyik legnépszerűbb megjelenési formája a kantáros farmer, lehetőleg trapéz szárral, de nagyon is sikkesnek számítanak a szövetekből készült zártabb és hosszabb ujjrésszel rendelkező darabok a hűvösebb napokra, valamint a lenge vásznakból készült kánikulai modellek is.

Ha szeretnél menő és divatos lenni, akkor mindenképpen kezdj el megbarátkozni az overál gondolatával.

2. Nadrágkosztüm

Julia Roberts mindig is példakép volt, és az is marad - legyen szó mosolyról, színészi tehetségről vagy éppen öltözködésről. A 90-es években ő volt a nadrágkosztüm divat egyik ikonikus alakja. Az idei év tavaszán pedig ezek a megosztó darabok is visszatértek a trendbe, megtalálhatjuk az üzletekben a klasszikus állásinterjús, irodai darabokat, de az újhullámosabb rövid szárú, lenge anyagú, vagány nadrágkosztümöket is.

Nekem nem a kedvencem, de azért, ha őszinte akarok lenni, akkor van egy-két olyan darab, ami az én szívemet is megdobogtatja.

3. Trapéznadrág újratöltve

A tra­péz­sza­bású nadrág nagyon megosztó viselet. Vannak, akik utálják, mert nem praktikus: könnyen koszolódik és hamar elrongyolódik. Viszont vannak, akik esküsznek rá, és semmi pénzért nem cserélnék le azt a szűkszárú verzióra. Sokan félnek tőle, hogy kö­vé­rít, ezért jól meg kell vá­lo­gatni, mivel ve­szed fel. Jó, ha tudod, hogy nem kell tar­ta­nod tőle, és egy kis kre­a­ti­vi­tás­sal trendki­rálynő le­hetsz benne.

A könnyű anyagú trapéznadrág igazán légies hatást kelt, ha egy hasonlóan lenge felsővel és nőies körömcipővel veszed fel. Választhatsz farmeranyagú verziót is, ha az közelebb áll hozzád, hiszen a denim kivitelben is hódít ez a fazon. A trapézzal együtt a magas derék szintén divatba jött, ami remekül hangsúlyozza, ha vékony a derekad, ugyanakkor jótékonyan elrejti, ha van egy pici pocakod.

4. Melegítőben a világ ellen

Van, aki szerint egy jó mackóban nem lőhetünk mellé. De talán többségében vannak azok, akik azért ezt tudnák cáfolni. Szerintem maradjunk annyiban, hogy mindennek megvan a maga helye és ideje. Egy dolog azonban kétségtelen tény: 2018 laza, lezser divatjának egyik meghatározó eleme a melegítő.

Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy az üzletekben is hatalmas a választék belőle, sőt egyre több ismert ember bújik joggingba, és nemcsak a hétvégéken. Én magam is nagyon szeretem a kényelmes pamut melegítőket, de azért az tény, hogy nem minden helyzetben állja meg a helyét.

5. Haspóló / Crop top

A crop top továbbra is nagy divat – ezzel kapcsolatban nem egy új, modern ruhadarabról beszélünk, hanem a 90-es évek egyik nagyon menő irányzatáról. Akkoriban nem volt olyan fiatal, akinek ne lett volna a szekrényében legalább egy-két ilyen darab. Mivel újra visszatért a divatba, ezért mindenképpen érdemes beszerezni belőle egy-két jópofa darabot (persze ha még nincs). A has villantása talán még sosem volt annyira menő, mint az idén.

6. Óriási feliratok

A 90-es években a divatházak óriási logókat nyomtak mindenre. Nemcsak a pólókra, hanem a nadrágokra, sőt még a cipőkre is. Az idei évben szintén visszatért ez a trend is, azzal a különbséggel, hogy már nemcsak a divatházak logói számítanak divatosnak. Abszolút hódítanak az egyedi üzenetek, a közismert mondatok vagy a speciális grafikák is. És mi lehet jobb módja az egyéniség kifejezésének, ha nem egy hatalmas felirat?!

7. Nyakörv? Nyaklánc? Nem, Choker nyakék!

Chokernek (azaz fojtogatónak) azt a típusú ékszert nevezik, ami szorosan körülöleli a nyakat. A 90-es években a fekete bársonypánt+kámea medál, illetve a hálós műanyag fazon volt a legmenőbb. Ez az a nyakbavaló típus, ami 2018-ban szintén reneszánszát éli, ezért úgy tűnik, a nagy, lógós nyakláncok ideje leáldozóban van….

8. Kendő fejre vagy csuklóra

Mindig is a köztudatban voltak a színes, mintás kendők, amelyek feldobják az aktuális szettjeinket. Ám most újabb funkciót kapott, így akkor leszel a legtrendibb és a legcsinosabb, ha a fejedre vagy a csuklódra kötöd. Szerezz be minél többet a következő hónapokra, hogy minden outfithez, ruhaviselethez legyen egy-egy darab. Minden szóba jöhet, az elegáns selyemtől az élénk színű vászonig.

9. Telitalpú cipő

Hála a brit lánycsapat, a Spice Girls stylistjainak, a kilencvenes években senki nem úszta meg a telitalpú cipő- és csizmaőrületet. Sőt, voltak olyanok, akik még a 21. századba is a már-már ikonikusnak számító Buffaloban léptek át. Az elegánsnak egyáltalán nem mondható, de sokak szerint kényelmes fazon főleg Japánban volt menő az elmúlt években, de elnézve a divathetek és divatmagazinok kollekcióit, ebben a szezonban már mi sem kerülhetjük el ezeket az ormótlan lábbeliket.

10. Sportcipőben mindenkor és mindenhol

A kényelem híveinek igazi áldás lehet, hogy idén is trendinek számít a sportcipő. Ez azért tölthet el boldogsággal minket, mert végre sportosak, vagányak és nőiesek is lehetünk egyszerre. A Converse dorkók eddig is szinte folyamatosan jelen voltak a divatban, amint melegebbre fordult az időjárás, de most emellett már másban is feszíthettünk: a két legnagyobb sportszergyártó cég a Nike és az Adidas igazi lavinát indítottak el, aminek köszönhetően mostanra már millióféle sportcipő közül választhatjuk ki a kedvenceinket. Természetesen itt is érvényesülnek az aktuális trendek úgy az anyaghasználat, mint a színek és a minták vonatkozásában is.

+ A 90-es évek után napjainkban is újra hódít:

  • A falatnyi sortok,
  • A necc felsők és kabátok,
  • A hátizsákok,
  • A foltok, a matricák és a kitűzők,
  • A feltűnő és méretes napszemüvegek.
Amennyiben úgy érzed, hogy lenne még kérdésed a ''''''''''''''''90-es évek divatjával kapcsoltban, vagy jól jönne egy kis támogatás a darabok beszerzésben, akkor ne habozz a segítségemet kérni, az Alba Plaza jóvoltából ingyenesen. További infókért és időpontfoglalásért kattints ide!

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek