3 évnél régebbi cikk

Megint a forgalommal szemben haladt egy autós az elkerülőn
Megint a forgalommal szemben haladt egy autós az elkerülőn

Nem először fordult elő, hogy valaki a forgalommal szemben hajtott fel az elkerülő útra. Korábban ebből volt halálos baleset is, hétfőn azonban szerencsére nem történt tragédia.

Hétfőn ismét figyelmetlen volt egy sofőr, és rossz irányba hajtott fel az elkerülő útra. A hajmeresztő esetről a szomszéd sávból videót is készítettek a mellette haladó autóból:

Ehhez hasonló manőver okozott 2016 decemberében halálos balesetet ugyanezen az útszakaszon. A Fehérvár Televíziónak nyilatkozó közlekedési szakértő szerint szinte kizárólag akkor fordulhat elő ilyen, ha nem vagyunk elég körültekintőek. A rendőrség szóvivője azt is elmondja a tévé riportjában, hogy mit kell tenni, ha véletlenül mégis ilyen helyzetbe keveredünk:

Borítókép: Facebook/Laura Knitli Mihályiné
Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek