Mit sportoljon a gyerek? - 2. rész
Mit sportoljon a gyerek? - 2. rész
Mit sportoljon a gyerek? - 2. részCikksorozatunk első részében arról beszéltünk, milyen szempontokat, testi adottságokat és lehetőségeket érdemes figyelembe venni a választásnál, ha a gyermekünket be szeretnénk íratni valamilyen sportra. Ezúttal annak jártunk utána: mit érdemes választani, ha tényleg csak kedvtelésből, és nem feltétlenül versenyszerűen akar mozogni a gyerek.
Felhívtunk több fehérvári sportegyesületet, hogy lehet-e náluk heti egy, legfeljebb két edzésre járni. A legtöbb helyen falakba ütköztünk, mert egy rövid bevezető időszakot leszámítva a gyerekeket az élsport irányába terelgetik. Pedig a heti négy-öt edzés, a hétvégi versenyek és a tanulás logisztikája nemcsak a gyerek, hanem az egész család számára komoly kihívást jelent.
A győzelem a fontos, nem a részvétel
Szabados Gábor sportközgazdász elmondta, hogy a versenyeztetés a rendszerben kódolva van. A szülők az esetek nagy részében ahhoz a klubhoz íratják a gyereküket, amelyiknek jobb eredményei vannak. Az egyesületek könnyebben szereznek szponzort, és jóval több akár TAO-s, akár egyéb pályázati támogatásra jogosultak, ha első, második, harmadik helyeket tudnak felmutatni. Ebből fakadóan az edzők nagy része is eredménycentrikus: „Ha egy utánpótláscsapat megnyer a hétvégén egy tornát, az sokkal egyszerűbb, kézzelfoghatóbb adat, mint kielemezni például, hogy a gyerekek magukhoz képest mennyit fejlődtek, hányan maradtak az egyesületnél vagy közülük mennyiből lett profi sportoló. Külön problémakört jelent, hogy a gyorsabban növő gyerekek fiatalabb korban főleg az ütközéssel járó sportágakban sikeresebbek, ezért könnyebben kerülnek be a kezdőcsapatba.”
A verseny csak egy eszköz
A sportközgazdász szerint először a mentalitáson kellene változtatni, hiszen a sportban (főleg, ahol csapatok vannak) a verseny nem cél, hanem eszköz, hogy a gyerekek játszhassanak egymással: „Fontos, hogy a rendszer azokat a klubokat is támogassa, amelyek nem feltétlenül az eredményre koncentrálnak, hanem tömegeket mozgatnak meg. Ezenkívül az edzőknek is fel kellene mérni, hogy ki, miért jár sportolni. Külön edzésprogramot kellene írni azoknak, akik kiemelkedően tehetségesek és azoknak, akik csak a mozgás öröméért, a sportszeretetért és a közösségéért járnak.”
Tömegsport ingyen
Nem feltétlenül egyesületi keretek között, de vannak már olyan kezdeményezések, ahol a mozgás szeretete a legfontosabb. Ilyen Fehérváron a Nyitott tornatermek program, melynek keretében szakmai felügyelettel bárki (legyen az felnőtt, nyugdíjas vagy iskolás) ingyen sportolhat. A paletta még a gyerekek számára is széles, hiszen járhatnak tollasozni, pingpongozni, focizni vagy éppen röplabdázni. A szülőknek sportágtól függően csak a szükséges felszerelést kell biztosítani, mint a polifoam szőnyeg, az ütő vagy a sportcipő. Az ilyenfajta sportolásnak közösségteremtő ereje is van, mert sok helyen együtt mozoghat a család. A pályabeosztások miatt arra is van lehetőség, hogy amíg a másik csapat játszik, lehet szurkolni vagy éppen egymással beszélgetni.
„A gyerekek akkor jönnek, amikor tudnak. Ha heti egyszer, akkor egyszer. Ha kétszer, akkor kétszer. Itt semmi sem kötelező! Mindig van a helyszínen szakedző vagy testnevelő tanár, aki segít például csapatokat alakítani, vagy megmutatja, hogyan kell helyesen fogni a tollasütőt. Ha viszont valakit tehetségesnek lát, vagy rövid idő alatt sokat fejlődik, akkor elirányítja a megfelelő egyesülethez.” – tette hozzá Magony Tamás, a kezdeményezés szervezője.
A Nyitott tornaterem sem megoldás azonban mindenre: az iskolák egy része – de lehet, hogy egésze – a heti öt kötelező tornaóra egy részét engedi, hogy a diák kiváltsa rendszeres iskolán kívüli sportolással, de csak akkor, ha egyesületi keretben teszi, és az egyesület igazolja a jelenlétet. Talán érdemes lenne egy nagy városi diáksport-egyesületet létrehozni – amihez a nyitott tornatermeken kívül csatlakozhatnának például a konditermek vagy a nem szokványos mozgásformát oktató stúdiók is – mely megköveteli a rendszerességet, ugyanakkor nem támaszt a versenysporthoz elengedhetetlen, de a gyerekek többsége számára irreális követelményeket sem időben, sem terhelésben.
Amatőrök közül kerülnek ki a profik
A tömegsportra épülő élsportot Fehérváron több sportág képviselője felismerte. Ilyen módon szerveződik többek között a városban az asztalitenisz, a tollaslabda vagy a röplabda utánpótlása. Magony Tamás szerint jó megoldás lenne az is, ha az egyesületek kiválasztanának egy keretet, akik heti négyszer-ötször edzenének, folyamatosan járnának versenyekre. A többi gyerek, akik hobbiként sportolnak, csoportokra lennének osztva, és csak heti egyszer vagy kétszer jönnének. Csak ritkán, házi vagy amatőr kupákon indulnának: „Ha valaki a hobbisportolók közül sokat fejlődne, bekerülhetne a "profik" közé, sőt a klub se kerülne nehéz helyzetbe, ha az élsportolók közül valaki éppen kiszáll vagy megsérül. Könnyebben fel tudnák tölteni a keretet. Arról nem beszélve, hogy ilyen keretek között a gyerekek és a családok erősebben kötődnének az egyesülethez, és szívesebben mennének el szurkolni is.”
Meghatározó az iskolai alap
Adott egy osztálynyi gyerek, akik leginkább focizni, kosarazni, kidobózni és egyéb olyan közösségi játékot űzni szeretnének, amire legtöbb esetben legfeljebb az óra utolsó tíz percében van lehetőségük. A tantervet ugyanis tartani kell. Milyen megoldások léteznek arra, hogy az iskolából később is mozogni vágyó, sportszerető gyerekek kerüljenek ki? „Minden testnevelő tanárnak lehetősége van az adott tananyag élvezetes, játékos feldolgozására is, ez a pedagógus felelőssége, mi is erre törekszünk.” – mondja Négele Zalán, a Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola testnevelő munkaközösségének vezetője. A testnevelőtanár hozzáteszi: több olyan továbbképzés is van már, mely éppen ebben segít a tanároknak, hiszen az a legfontosabb, hogy a diákok élvezzék a sportolást, és ne szenvedésként éljék meg a tanórákat.
A Telekiben a tizenkét évfolyam több mint ezerkétszáz diákot jelent, természetes, hogy vannak közülük a sportban tehetségesebb és kevésbé jó mozgású gyerekek is. „A kevésbé tehetséges gyerekeket is lehet motiválni!” – mondja a szakember, aki szerint ennek kulcsa az, hogy hozzájuk kell mérni a nekik adott feladatok szintjét. Emellett variálni kell a csoportokat, hogy ne mindig ugyanazok legyenek egy párban, egy csoportban. Ne mindig az ügyesebb az ügyesebbel és fordítva, hanem vegyesen, így tanulhatnak egymástól, nem beszélve arról, hogy sokkal jobban el tudják egymást fogadni. Ma már az egyénhez mért osztályozás bevett szokás, vagyis arra törekednek, hogy önmagához képest, a saját képességeihez mérten kapjon osztályzatot a diák. A cél nem csupán a tanterv teljesítése, hanem ennél sokkal több: az iskola után is maradjon meg az igény az életvitelszerű rendszeres mozgásra. Tulajdonképpen ez a célja a néhány éve bevezetett mindennapos testnevelésóráknak is, amit ahány iskola, annyiféleképpen oldanak meg.
Mozgás heti ötször?
Nem feltétlenül van minden intézményben heti öt testnevelésóra beiktatva az órarendbe. Ennek oka főként az iskola tornaterem-kapacitásában keresendő, mégis megoldják a heti ötszöri rendszeres tornaórát. Van, ahol a különsportot is elfogadják, és behelyettesíthető egy-két testnevelésórára. A Telekiben például három tornaóra van az órarendben, a plusz kettőt a diákok maguk választhatják ki a délutáni sportfoglalkozások közül. Így olyan sportot űznek, amelyik az iskola kínálatából leginkább tetszik nekik, illetve amelyik kezdési időpontja passzol a heti elfoglaltságaikhoz.
„Azt vettük észre, hogy a mindennapos testnevelésóra hatására aktívabbak lettek a diákok, és szinte egyáltalán nem tapasztalunk lógást az órákról. Arról is tájékoztatjuk őket, hogy mivel fogunk a közeljövőben foglalkozni, nincsenek számukra nagy meglepetések. Aktívan részt vesznek a tornaórákon, és örülnek, hogy kicsit mozoghatnak. Ha a helyszűke miatt nem lennének korlátaink, örülnénk, ha tarthatnánk heti négy vagy akár öt tornaórát is.” – tudjuk meg Négele Zalántól.
Élsport kontra iskola
Általában az alsóbb évfolyamok esetében jellemző, hogy egy-egy tehetséges gyermeket egyesülethez irányítanak: „Megemlítjük a szülőknek, hogy talán érdemes lenne komolyabb formában tanulni az adott sportot, olyan helyen, ahol szakági képzést kap a diák. Erre azonban nincs sok példa, ugyanis az egyesületek már óvodában vagy első-második osztályban, bennünket megelőzve választják ki a gyerekeket.”
Versenysport közpénzből
Politikai-ideológiai szempontokat figyelmen kívül hagyva talán kijelenthetjük, hogy az élsport közpénzből való támogatása jótékony hatással van a közösség egészének sportolási hajlandóságára, hiszen mintát ad, mozgásra ösztönöz, példaképeket mutat fel. Az állami finanszírozás jelentős – bár nem egyenlően eloszló – növekedése mellett Székesfehérvár önkormányzata is komoly összegeket költ a versenysport támogatására – jönnek is az eredmények szépen! Az az egyesületi magatartás azonban sokakban visszatetszést kelt, hogy a közpénzből fenntartott pályákon, csarnokokban, uszodában, jégpályán igen szűkek a nem versenyszerű sportolási lehetőségek. Vannak persze kivételek, szaporodnak a sportlétesítmények is és látványosan gazdagodik a tömegsport-lehetőségek tárháza Fehérváron, de az azért furcsa, hogy jégre lépni heti pár óra kivétel vagy vízbe szállni egy-két szabad sávon túl szinte lehetetlen. Igen, üzlet is a sport, de a közpénz szóból mégsem kéne kifelejteni a köz szócskát!
szerzők: Kurucz Tünde, László-Takács Krisztina, Hagymásy András
