Mit sportoljon a gyerek?
Mit sportoljon a gyerek?
Mit sportoljon a gyerek?Nemesné Somlai Gitta szakpszichológus-szupervízor elmondta, hogy a kisgyermekkorban elkezdett rendszeres sportolás, mozgás nemcsak az izmokat fejleszti, hanem az idegrendszer fejlődését is elősegíti. Megalapozza a későbbi tanulás sikerét, pozitív hatással van a társas kapcsolatokra, a szocializációra, elősegíti a személyiségfejlődést, a reális énkép alakulását.
A rendszeresség egy komoly, közös, családi vállalás, elköteleződés – megtanít beosztani az időt, megtanít küzdeni a sikerért, belsővé teszi a „nem adom fel”-értéket. A rendszeresen sportoló gyerekek általában az élet minden területén edzettebbek, ellenállóbbak, kitartóbbak.
A sport legyen a gyermek mindennapjainak része!
A pozitív hatásai miatt a sportot érdemes minél előbb integrálni a mindennapokba. Az életkori sajátosságok miatt teljesen másképpen kell kezelni egy másfél, egy két-három vagy egy ötévest.
„Egészen kicsi, egy-másfél éves korban nem sportolást mondanék, hanem élménydús „együtt mozgást”, felfedező sétát, ún. babatornát. Aki tapasztalta, tudja, hogy nagy mozgásigénnyel rendelkeznek a kisdedek, még a lusták is. Ha a helybenülő életmódot látják a szüleiktől, bizony könnyen azzá válhatnak ők maguk is. Csodálatos élmény látni gyermekünk mozgásfejlődését, ahogy mindig egyre ügyesebbé válik. Kérdés, hogy szülőként tudunk-e benne bízni, engedjük-e egy kicsit elesni és felállni. Persze van a másik oldal is, a túl komoly elvárásokkal rendelkező szülő, aki alig várja, hogy csemetéje megtegye az első lépéseket, máris a focipályára terelgetné.”
Fokozatosan és mértékletesen
A két-három évesek már nagyon ügyesek, szívesen labdáznak, élvezettel végzik a különböző tornagyakorlatokat, mozgásos játékokat. Egyre jobban koordinálják a szemüket a kezükkel és a lábukkal.
A négyéveseket már kifejezetten érdeklik a „technikai sportok”, a biciklizés, a gokart, de szívesen vesznek részt különféle labdajátékokban, küzdősportokban, mint a birkózás, a karate. Főleg a lányok szeretnek táncolni, balettozni.
A pszichológus szerint általánosságban elmondható, hogy a rendszeres sportolás játékos formában négyévesen már elkezdhető, hiszen a gyerekek képesek szabályokat betartani, társakkal, felnőttel együttműködni, képesek szavakkal kifejezni a szükségleteiket, kérdéseiket, kéréseiket. A lényeg, hogy lelkileg, szellemileg érettek legyenek arra, amit szeretnénk tőlük. Azonban a mértékletességet és a fokozatosságot sohasem szabad figyelmen kívül hagyni!
Sportolás=öröm
Somlainé Nemes Gitta hangsúlyozta: teljesen mindegy,hogy a gyerek milyen sportra jár, fontosabb, hogy örömet, sikerélményt jelentsen gyermekünknek a sportolás. Ma már kiváló szakemberek – sportorvos, sportpszichológus, a leendő edző – segítik a szülők választását, hogy tényleg sikeres és örömteli legyen hosszú távon gyermekük "sportkarrierje".
A tehetség már egészen kicsi korban meglátszik, például a hajlékonyság, a mozgás ügyessége, ahogy a gyermek a sporteszközökhöz vagy a vízhez viszonyul.
„Kérdezzük meg a választott sportágban szakképzett edző véleményét! Fontos, hogy egyénre szabva, gyermekünkre vonatkozóan felelősséggel mondja el, ő mit javasol: alkatilag neki való-e a sportág, milyen rendszerességgel és milyen formában kezdje el a sportolást, milyen további vállalásokra kell számítanunk? Fontos, hogy a gyermek érdeklődését, motivációját is vegyük figyelembe. Ne a szülők meg nem valósult álmai legyenek a döntők, illetve az sem igazán jó, ha az éppen aktuálisan legnépszerűbb, legjobban kereső sportolókat tesszük gyermekünk számára követendő példának!”
Amatőr vagy profi?
A szakember hozzátette: a rendszeres sportolás mindenkinek ajánlott, az élsportolóvá válás viszont nem. Ezt a mondatot jegyezzük meg a későbbiekre!
Ha tehetséges a gyermekünk, ne hagyjuk elkallódni! Ha az egyesületben erőltetik a versenyeztetést, keressük meg valódi okát. Kinek mi az érdeke és mi nem? Van-e igazi, tiszteletteljes együttműködés a szereplők, vagyis a gyermek, a szülő, az edző és a sportegyesület között? A döntés felelőssége elsősorban a szülő kezében van. Neki kell eldönteni, hogy a sportolás célja az amatőr szint, a mozgás öröme, vagy szeretné, ha a gyermek élsportolóvá, majd profivá válna. A megnyugtató válaszhoz bátran kérjük szakemberek segítségét, mint az edző, a sportorvos vagy a sportpszichológus!
Nemesné Somlai Gitta megjegyezte: az élsportolóvá válás, az állandó versenyzés, a versenyzői lét egy sajátos életforma, nem mindenkinek való; nemcsak fizikai, hanem lelki, szellemi szintet is érint, továbbá teljes „családi vállalás”, minden szereplőt befolyásol, térben és időben is.
A lényeg a mozgás öröme
Arany Levente és Péter most lesznek hetedikesek. Túl vannak négy év néptáncon, úsztak, falat másztak, atletizáltak, egyikük öttusázott, és kipróbálták a karatét is. Egy éve párbajtőrőznek, és úgy tűnik, ez egy hosszabb szakasz lesz – már ami az iskolán túli sportolást illeti.
„Szerintem csak ezt nem próbáltuk még ki!” – nevet Levente. Abban mindketten egyetértenek, hogy a néptánc számukra zsákutca volt. „Amikor kicsik voltak, azért döntöttünk a néptánc mellett, mert már akkor is világos volt, hogy vagy zenét tanulnak vagy sportolnak. Ennek oka, hogy a zeneiskola heti négyszeri elfoglaltság, e mellett külön sportra járni egy kisiskolás gyermeknek nagyon megterhelő.” – mondja a fiúk édesanyja. Adrienn szerint a néptánc egy köztes megoldást jelentett a kultúra, a zene és a sport között.
A fiúk egy idő után mégis mást szerettek volna, és ezt szüleik figyelembe vették. „A saját szabadidejükkel gazdálkodnak, ezért nekem csak az a fontos, hogy minél több mozgás legyen az életükben. Egész nap ülnek az iskolában vagy otthon, ráadásul ma már nem jellemző az a játszótéri élet, ami a mi korosztályunknak még természetes volt iskola után. Ha nem mennek sportolni, akkor a számítógép előtt ülnek, a mai gyerekeknél ez a természetes.” – teszi hozzá az édesanya.
Az aktuális sport kiválasztásánál többféle szempontot vesznek figyelembe. Egyrészt, hogy mit szeretnének a fiúk, másrészt azt, hogy mindez milyen terhet ró a családra akár anyagi, akár logisztikai értelemben. Az viszont nem kitétel, hogy a választott sportágat milyen komolyan és mennyi ideig űzi Péter és Levente. A lényeg a rendszeres mozgás, és az, hogy örömük legyen benne. Jelenleg a vívást is inkább kedvtelésből gyakorolják, és nem készülnek versenyezni. Azonban ők is és ismerőseik, barátaik is azt tapasztalják, hogy kevés olyan edző van a városban, aki elfogadja azt, hogy a gyermek csak hobbiként, a mozgás öröméért jár sportolni. Mégis azt mondják: nem lehetetlen megtalálni a számunkra ideális egyesületet. (Ezzel foglalkozunk majd cikksorozatunk következő részében.)
Megéri, mert többet ad!
„A fiúknak fontos a sok mozgás, a a rendszeresség, a fegyelem, a motiváció, kitartás valamiben, hogy levezessék a felesleges energiájukat. A sikerek jó érzéssel töltik el őket, barátokat szereznek, nem a négy fal között ülnek és gépeznek. Közösségi viselkedést tanulnak. Az iskolai tornaórák ezeket csak részben biztosítják.” – érvel a Jilling ikrek édesanyja a csapatsport mellett.
Botond és Levente ötévesen kezdett el sportolni. Először úszni, mert az alap: a család a Velencei-tó mellett lakik. Lovagolni és hokizni azért, mert ahhoz nekik volt kedvük. Óvodásként volt ezekre idő, de iskolakezdésnél dönteni kellett. A hokit választották.
Most a hetedik szezont kezdik. „A jégkorongban szeretem a csapatot, a száguldást, a pörgős játékot, szinte mindent. A versenyeredményeknél szerintem fontosabb, hogy jobban játsszunk, meg hogy többet fejlődjünk.” – vallja Boti, akinek célja, hogy minél magasabb szinten művelje ezt a sportot. Példaképe Frank Banham régebbi fehérvári játékos, aki pár éve vonult vissza.
„Elsősorban mindenkinek fejlődnie kell, de nagyon jó érzés, ha nyerünk, és együtt örülünk a jó meccsnek. Jó érzés az is, hogy az akadémia mezében játszhatok!” – teszi hozzá Levi. – „Az összes nagy NHL-játékost tisztelem. Én is szeretnék egyszer nagy játékos lenni, és szeretnék Magyarország válogatottjában is játszani!”
A fiúk a Ciszterci gimnáziumba járnak, most kezdik a hatodik osztályt. A rendszerességre, a közösségre, a fegyelemre, a kitartásra, a szorgalomra az iskolában és az akadémián is nagy hangsúlyt fektetnek. „Mindkét helyen jellemformáló munka folyik. A különbség az, hogy az iskolában azt tanulják meg, hogy egyénileg kell teljesíteniük, a jégen pedig azt, hogy ők egy csapat részei.” – összegzi Krasznai Klára, a fiúk édesanyja.
Az azonban tény, hogy a jégkorong, mint minden más élsport, maximális vállalást jelent a szülőknek. Bár az Ifjabb Ocskay Gábor Jégkorong-akadémia sokmindenben segítséget nyújt, költségesek a hokis felszerelések, és mivel Jillingék Gárdonyból járnak Fehérvárra, ez anyagilag és időben is megterhelő. Heti négy-öt edzés (akár reggel hatkor), és a hétvégi meccsek – ezt csak úgy tudják vállalni, hogy Klári főállású anya. Szerencsére az ikreket nem kell motiválni a hokira, szívesen, lelkesen csinálják. „Sokszor nehéz összeegyeztetni a tanulást és a komoly sportot, de mégis vállaljuk, mert profitálnak mindkettőből!” – mondja az édesanya.
Szerzők: Kurucz Tünde, László-Takács Krisztina
