Az utolsó megállók Lanzarote előtt: Sevilla, Gibraltár, Cádiz - EuroKempi útinapló 16.
Az utolsó megállók Lanzarote előtt: Sevilla, Gibraltár, Cádiz - EuroKempi útinapló 16.
Az utolsó megállók Lanzarote előtt: Sevilla, Gibraltár, Cádiz - EuroKempi útinapló 16.105. nap - október 1., hétfő: Sanlúcar de Guadiana (Casa Amarilla) → Sevilla
A tizenkét napos önkéntes projektunk végére értünk. Sajnos a domboldal, amit meg kell másznunk a lakóautónkkal, nem lett kisebb és mi sem lettünk magabiztosabbak. A biztonság kedvéért úgy ütemeztük az indulást, hogy a házigazdák terepjárója kísérjen minket, és ha bármi baj van, netán elakadnánk, akkor be tudjon segíteni. Végső búcsút vettünk és a nagy ijedtség ellenére simán megbirkóztunk a kanyargós, meredek földúttal, majd nyakunkba vettük az Andalúz régiót. Hatalmas területű és földrajzilag változatos része ez Spanyolországnak, ahol a Sierra Nevada több ezer méteres hegyei és homokos tengerpartjai várják a látogatókat.
Első úti célunk a régió fővárosa, a napfényes Sevilla volt. Megállás nélkül tettük meg a 160 kilométert a mocsaras dél-spanyolországi vidéken, ahol tombolt a szárazság. A változatosság kedvéért ismét ismerőssel mentünk találkozni, akivel Orsi Londonban ismerkedett meg. Mishi szlovák srác, aki spanyol feleségével, Tanyával pár éve vett egy lakást és épp végeztek a felújításával. Hat óra magasságában találkoztunk és a kártyáját használva be tudtunk állni a védett parkolóba, ahol Kempi biztonságban volt. Első utunk a sarki kocsmába vezetett, ahol megittunk egy pár sört és közben tanácsokkal látott el minket, mit érdemes látni a környéken, majd közösen elmentünk a közeli tapas bárba iszogatni, enni egy pár falatot és beszélgetni.
106. nap - október 2., kedd: Sevilla
Mishi nem dolgozott aznap és elvállalta az idegenvezető szerepét. Reggel tíz körül a sarki bárban kezdtünk. Egy gyors reggeli és kávé után buszra szálltunk és húsz perc múlva a Plaza de Españán voltunk, ahol a sűrűn beültetett kertet keresztezve megpillantottuk a kézzel festett csempékkel kirakott csodás épületet. Viszonylag új építésű nevezetessége a városnak a XX. század elején egy spanyol-amerikai kiállítás számára készült azzal a nem titkolt céllal, hogy elvarázsolja az amerikai befektetőket. Hosszú távon kulturális központnak szánták, ahol az egyetemisták szabadon cserélhettek könyveket. Ma már könyveknek hűlt helye sincs, de szerencsére a régiókat bemutató minikönyvtárak fennmaradtak a kíváncsi turisták legnagyobb örömére.
Hamar fény derült Mishi hobbijára is, ami a sörivás. Egyik kocsmából a másikba mentünk, közben végig mutogatta nekünk a helyi specialitásokat. Elmondása szerint a helyieknek ingyen csemege jár az ital mellé, amit általában a turistákon megspórolnak, és ezt ő személyes sértésnek veszi!
Amilyen lassan haladtunk a városnézéssel, olyan gyorsan kezdtünk a nagy melegben lerészegedni. Egy ideig erősködtünk, hogy mi nem akarunk nagyon inni, de ez őt nem hatotta meg, és mire elértük a méhlepényszerű árnyékolót, már fel is adtuk a küzdelmet, és átadtuk magunkat az élvezeteknek.
107. nap - október 3., szerda: Sevilla → Córdoba → Estacion de Luque
Az előző napi szórakoztató kocsmatúra reggelre átalakult fájdalmas nyűggé, amiről már tapasztalatból tudtuk, hogy csak úgy nem fog megszűnni, és végül az egész napunkat megbélyegezte. Elbúcsúztunk Mishitől és Tanyától, majd kora délelőtt továbbindultunk a legközelebbi városba.
A Guadalquivir folyó partján megálltunk és távolról csodáltuk az okkersárga mecset/katedrális hibrid épületet, ami egy római kori híd köt össze a túlparttal. A belső kertben narancsfák árnyékában pihentek a megfáradtak turisták. A lombkoronák között jobbra a keresztény templom tornya, balra pedig a muszlim mecset imatermének kupolája magasodott.
A város nagyon szépen rendben tartott. A kanyargós kis utcákban a házak vakítóan fehérek voltak színes ajtó- és ablakkeretekkel, pont olyan magasra építve, hogy árnyékot adjanak a legnagyobb melegben. A tiszta és rendezett környezet nemcsak az utcán volt megfigyelhető, hanem a belső gangokon is, amik gazdagon díszítve vonzották a szemünket a vasrácson túlra. Jól esett a séta, de a korai kelés és enyhe másnaposság nem igazán engedett többet, ezért inkább továbbálltunk megfelelő szállást találni.
Ahogy elhagytuk Córdobát, a dombok kezdtek egyre nagyobbra nőni. Andalúzia Spanyolország és az egész világ legnagyobb olívaolaj-termelője, aminek bizonyítékát egyre nyomatékosabban láttuk. Végtelen sorokban ültetett olívafák sorakoznak a meredek dombokon. Keresve sem találhattunk volna jobb helyett kipiheni az előző és az adott napot, mint egy olívafarm közvetlen közelében.
108. nap - október 4., csütörtök: Estacion de Luque → Embalse de Bézner
Két hete nem aludtunk már Kempiben, és megmondjuk őszintén, nagyon hiányzott már! Összetesszük a két kezünket, hogy nem garasoskodtunk a matracokon és inkább minőségi, kényelmes ágyak mellett döntöttünk. Egészen tizenegyig aludtunk, így sikerült túl is aludni magunkat, és egy újfajta fáradtsággal nagy nehezen továbbindulni. Ismét másfél óra vezetés várt ránk, mielőtt megláttuk Granada városát.
A városba bekötő út hihetetlenül forgalmas és szerteágazó volt, az emberek pedig nagyon türelmetlenek, többször ledudáltak minket, ami igencsak elvette a kedvünket a városban vezetéstől. A fórumukon is azt lehetett olvasni, hogy parkolót találni rémálom, így bevásárlás közben inkább úgy döntöttünk, hogy kihagyjuk az egészet és körülnézünk a városon kívül.
10 km távolságra kinéztünk egy melegvizes forrást, ami nagyon felkeltette az érdeklődésünket, az egyetlen bökkenőt az oda vezető földút jelentette. Egy darabig semmi probléma nem volt egy pár mélyebb, saras gödör kivételével, de 1 kilométerre a céltól az út háromfelé ágazott, és mindegyik meredeken haladt felfelé, mély vízmosásokkal tarkítva. Leállítottuk Kempit és inkább gyalog bejártuk az utat. Nagyon jól tettük, mert mindhárom út egy idő után járhatatlannak bizonyult és inkább visszafordultunk. Nem akartuk kockáztatni egy újabb elakadást.
Sierra Nevada nemzeti park hegycsúcsai mellett haladtunk és egészen 1000 méteres magasságig kapaszkodtunk fel az egysávos közúton. A hegyvonulat csodás képet mutatott, mivel a környéken felhőknek nyomát sem lehetett látni, de a csúcsok felett megakadtak a fehér pamacsok. Az egyik víztározó mellett töltöttük az estét, pont ideális távolságra az autóúttól ahhoz, hogy teljes csend legyen éjszaka.
109. nap - október 5., péntek: Embalse de Bézner → Playa Los Grandos
Kezdtük ezt az utolsó hetet egy kicsit pénz és időpazarlásnak tartani. 900 kilométernyi üzemanyag kábé 100 euróba kerül, és biztosan lett volna jobb helye is a pénznek, illetve mi sem haltunk volna bele, ha egy helyben maradunk valamelyik tengerparton. Ellentétben az előző nappal, ahol a célegyenesben lemondtuk a városnézést, pénteken már indulás előtt letisztáztuk, hogy kihagyjuk a városokat és keresünk egy csendes tengerpartot ahol egy kőhajításra tudunk parkolni a strandtól.
Több mint két órát vezettünk, de most már főleg hegynek lefelé. Útközben sikerült feltölteni a vízkészletünket, és valahol Málaga és Marbella között terveztük a napot befejezni. Sokan mondták, hogy ez a része a Földközi-tengernek nagyon zsúfolt, beépített, amit most már mi is meg tudunk erősíteni. Ezen a 40 kilométeren a tengerparton szinte egy talpalatnyi üres terület sincs, mindenhol csak hotelek és éttermek vannak.
Marbella egyik kis partján próbáltunk megállni, de a parkoló mindenhol tele volt és a forgolódás is igen nehézkesen ment, ezért továbbálltunk és végre megtaláltuk a strandot, amiről reggel még csak álmodoztunk. Leparkoltunk a leghátsó zugba és megindultunk a víz felé, mit sem törődve azzal, hogy senki más nem strandol rajtunk kívül.
Mire felértünk, szomszédaink is lettek és kis időn belül a legközelebbiekkel szóba is elegyedtünk. Pár mondat után meghívtak minket egy pohár borra, amit mi nagy örömmel el is fogadtunk. Sara és Jo rövid nyaraláson vannak Belgiumból kutyájukkal, akit mi csak Lesszinek hívunk, érthető okokból. Jól megértettük egymást és a nagy beszélgetésben egy üveg viszki, rum és gin is előkerült, aminek a nagyja el is fogyott. Megbeszéltük, hogy másnap együtt megyünk át Gibraltárra, de az indulási időt még csak megsaccolni sem tudtuk, mivel egészen hajnal négyig fent voltunk és szabályosan beájultunk az ágyunkba.
110. nap - október 6., szombat: Playa Los Grandos → Gibraltár → San Roque
Gibraltár egy földnyelv az Ibéria-félszigeten, ami elválasztja a Földközi-tengert az Atlanti-óceántól, valamint itt van a legközelebb egymáshoz (mindössze 6 kilométerre) Európa és Afrika. Közigazgatásilag az Egyesült Királysághoz tartozik, amire még az 1800-as évek elején tettek szert egy kiegyezés alkalmával. Területe nagyon kicsi és nagy részét egy 400 méter magas mészkő szikla takarja.
A pár nappal korábbi sevillai sörözést, ami akkor eléggé megviselt minket, szombat reggelre már visszasírtuk. Jo és Sara már kávéztak, amikor mi tíz óra körül előmásztunk a lakókocsink belsejéből. Délre tűztük ki az indulást, ami elég időnek bizonyult, hogy megtegyünk minden tőlünk telhetőt, hogy átvészeljük ezt az új másnapot.
Mi mentünk elöl, hogy diktáljuk a tempót. Időben megérkeztünk, és beálltunk a határnál kígyózó sorba, ahol az útleveleket ellenőrizték. Közvetlenül a határ után egy kifutópályán kellett gyorsan áthaladnunk, ahol mi voltunk az utolsók és ezzel szét is választottak minket belga barátainktól. Megvártuk őket a benzinkútnál, ahol leesett az állunk a kiírt árakon! Nincsen az üzemanyag megadóztatva, így a dízel literje 1 euró körül mozog, amit nemcsak az autósok használnak ki, hanem a hajótársaságok is.
Gibraltár körül vagy 30 darab hatalmas hajó várakozott újratöltésre, ami a félsziget elsődleges bevételi forrása. Szerencsénk volt az időjárással, mert a világítótoronynál tisztán kivehető volt Afrika csücske. Tiszta irónia: hogy teljesen Angliába érezzék magukat a helyiek, Gibraltárnak saját felhője van! Persze ez nem mindig van így, de mi nagyon mulatságosnak találtuk.
A sziklára nem volt erőnk felmenni, így az ott élő majmokat sem láthattuk, de mi inkább a pihenést választottuk a közeli strandon, ahova ismét közösen táboroztunk le, hogy még utoljára élvezzük egymás társaságát, ezúttal viszont józanul.
111. nap - október 7., vasárnap: San Roque → Cádiz (Playa de Torregorda)
Reggel tábort bontottunk és megindultunk a magunk útján Cádizba. Ez volt az utolsó hosszabb utunk, mielőtt elhajózunk a Kanári-szigetekre. A komp csak kedd délután indul, de úgy gondoltuk nem árt, ha minél előbb ott vagyunk, így egy kicsit körül tudunk nézni a környéken. Átszeltük a Los Alcornocales nevű nemzeti parkot, amin a kétsávos autóút több alagúttal könnyítette meg az előrehaladást.
Izgatottan teltek a percek és már komolyan elkezdtünk beszélgetni, hogy is kéne az új életünket elkezdeni, és azt a lehető legegyszerűbben fenntartani. Mindenképpen valamiféle rendszert kell követnünk, ami egy kicsit állandósítja a mindennapjainkat. Ennyire jutottunk nagyvonalakban, és már meg is érkeztünk a kinézett strandra, ami mindössze 15 perc vezetésre volt a kikötőtől. A szinte üres parkolóban nem mi voltunk az egyetlen lakóautósok, ami mindig megnyugtat minket, hogy jó és háborítatlan helyet találtunk.
Lementünk a strandra és figyeltük, ahogy az óceán húzódik vissza és egyre jobban előtűnnek a víz alatti sziklák. Este még a naplementét is elkaptuk, ami ismét az óceán felett tért nyugovóra, és közben a keddi indulásról beszélgettünk, meg arról a pár hónapról nosztalgiáztunk, amit Európa útjain töltöttünk egészen mostanáig.
