Csillagvadászok figyelem! - Hétvégén érkezik az Orionidák meteorrajCsillagvadászok figyelem! - Hétvégén érkezik az Orionidák meteorraj
Kicsit csalóka lehet ez az egész csillagfigyelősdi, ugyanis sokan azt gondolják, hogy hullócsillagokat csak nyári - de legalábbis a melegebb hónapokhoz köthető - égbolton lehet megpillantani. Pedig, pedig. Ezek a látványos meteorok szinte egész évben ostromolják a légkörünket, így leshettük meg idén többek között a Lyridákat, a Déli Delta Aquaridákat, az Alfa Capricornidákat és a Perseidákat is. Október végén ehhez a fényes (haha) társasághoz csatlakozik az Orionidák is, amelyet a leggyorsabb meteorrajok közé sorolnak (másodpercenként 67 kilométeres sebességgel haladnak), úgyhogy nagyon figyeljetek.
A Földünket elérő apró meteorok a Halley-üstökösből (hivatalos nevén 1P - az első üstökös, amelynek kiszámolták a pályáját) származnak, amely 74-79 évente halad el bolygónk mellett (legközelebb valamikor 2061 közepén közelít meg minket). Ahogy az üstökös kering a Nap körül, a meleg hatására felolvad az égitestet körülvevő jégréteg, és kisebb nagyobb törmelékek válnak le róla. Amikor a Föld mozgása közben áthalad ezen a törmeléksávon, a részecskék elérik bolygónk felsőbb légkörét (mezoszféra), és tadamm: látványos csillaghullás alakul ki. A Halley elkóborolt darabkáival évente kétszer találkozhatunk: májusban (Éta Aquaridák), illetve október-november környékén (Orionidák).
A meteorrajokat radiánsukról szokták elnevezni. Egy meteorraj radiánsa az a pont az égen, ahonnan a meteorok többsége feltűnik - ez az Orionidák esetében a méltán híres Orion csillagképben van. Az éjszakai égboltot kémlelve úgy tűnik, mintha a hullócsillagok az Orion csillagkép felől érkeznének (csóvájuk egy irányba mutat).
A Wikipedia szerint a Halley-üstököst időszámításunk előtt 240-ben figyelték meg először, majd az első dokumentálásig egészen 1705-ig kellett várni, amikor Edmond Halley (róla kapta a nevét) felfedezte, hogy az üstökös azonos időközönként visszatér bolygónk közelébe. Ezzel szemben az első Orionidák meteorrajt csak 1839-ben figyelte meg egy Edward C. Herrick nevű amerikai fiatalember, majd az első hivatalos feljegyzést Alexander Stewart Herschel csillagász készítette 1864. október 18-án, amikor is tizennégy meteort látott elsuhanni az égbolton. A felfedezést követően az érdeklődés a meteorraj iránt az egekbe szökött (szó szerint), azóta is az Orionidák az egyik legsűrűbben és legalaposabban megfigyelt égi jelenség.
Bill Cooke, a NASA meteor-szakértője a Space.comnak azt nyilatkozta, hogy a Hold fénye kicsit bekavarhat a hullócsillagok észlelésébe, ám ennek ellenére így is óránként 15-20 meteort láthatunk majd az égbolton.
Az Orionidák maximuma október 20-24. közé esik. Általában 22-én lehet látni a legtöbb a meteort, de az említett intervallumon belül bármikor számíthatunk kiugró aktivitásra. A leglátványosabb meteorhullást a hajnali órákban figyelhetjük meg, bizonyos időszakokban óránként 50-70 fényjelenség is feltűnhet az égen.
(Forrás: 24.hu, National Geographic, csillagaszat.hu)