5 évnél régebbi cikk

Két keréken, négy keréken, gondoljunk már most a télre!
Fehérvár Médiacentrum fotója
rikauto.com.ua
Két keréken, négy keréken, gondoljunk már most a télre!

A gépjármű tulajdonosok számára egyértelmű, hogy október táján aktuálissá válik az autó télre való felkészítése. Érdemes azonban a kerékpárosoknak is gondolniuk a hideg hónapokra!

A téli fagyokra minden járművet fel kell készíteni. De a mai, korszerűbb gépkocsik esetében ez már nem teljesen ugyanazt jelenti, mint tizenöt-húsz évvel ezelőtt. Akkor még átállították a légszűrő szívási irányát, előgyújtást növeltek, magasabb viszkozitású olajra váltottak, dízeleknél izzító gyertyát cseréltek. Slezák Pétertől, az egyik székesfehérvári autókereskedés és szerviz vevőszolgálati vezetőjétől megtudtuk, hogy ehhez képest ma már kis túlzással az ablakmosó folyadék téli változatának feltöltése és a gumiabroncsok cseréje jelenti a szezonra való felkészülés lényegét.

Azonban mégsem csak erről van szó, mivel korszerűbbek a gépkocsik így nőtt a kanyarsebesség, a teljesítmény és az igények is. A motor fagyálló folyadékának mérése esetleges „fokolása” még mindig az első számú tétel, mert ebből eredhet a legnagyobb kár – hívta fel a figyelmet Slezák Péter. - A téli felkészítés során már mindenkinek ismert, hogy az ablakmosó tartályt téli szélvédő mosóval kell feltölteni. Fontos megjegyezni, hogy a feltöltés után egyszer működtetni kell a szélvédőmosót, hogy a folyadék a csőhálózatban se fagyjon meg.”

Slezák Péter kiemelte: a téli gumiabroncs felszerelésekor a mintázat megfelelő, négy-öt milliméteres mélysége mellett győződjünk meg annak gyártási évéről is, mert egy öt évesnél régebbi téli gumiabroncs pont a téli közlekedéshez szükséges tulajdonságaiból veszít a legtöbbet.

A telek enyhülésével párhuzamosan terjed el a négy évszakos gumiabroncs, amely egy jó megoldás lehet, de csak amennyiben kevesebb hó van az utakon” – fogalmazott a szakember.- „A gumiabroncs választásnál fontos megjegyezni, hogy a téli gumi mindig a gyárilag előírt méretű legyen vagy annak váltómérete! Ez a gépkocsi úttartásának és ABS-ESP rendszerek jó működésének feltétele. A futómű és fékek állapota télen kiemelt jelentőségű, bár ez minden évszakra igaz lehet.”

Érdemes ellenőrizni a világításokat és különösen az ablaktörlő lapátok állapotát. Néhány gépkocsi igényli a zárak és zsanérok kenését, de ezt ne zsírspay-vel , hanem olaj alapú kenőspay-vel tegyük meg. (WD 40 is megfelel.)

Készítsük fel most a tavaszra a kerékpárt!

Mire gondoljunk akkor, ha kerékpárunkkal szeretnénk róni az utakat a téli hónapokban? Erre adta meg a választ egy fehérvári kerékpárüzlet és szerviz két tulajdonosa.

Bár a bicikliknél nincs kimondottan téli és nyári gumi, nagyon fontos, hogy az abroncsok jó állapotban legyenek. Ha már elöregedett, kopott, az hideg, csapadékos időben, csúszós, havas úton nem biztonságos, sem tapadás, sem ellenállóság szempontjából” – mondta Csánig Rajmund. – „Érdemes még az enyhébb őszi időben átnézetni a fékeket, a gumikat, és kicserélni az elöregedett alkatrészeket. Gondolni kell arra, hogy nyirkos időben a fék is nehezebben fog. Sokkal fontosabb ilyenkor a kenés, mert csapadék éri a láncot, a fogaskerekeket. Télre mindenképp érdemes sárvédőt felszerelni a bringára, és egy komolyabb világítást, hogy ne csak lássanak minket, hanem mi is jól lássunk!”

Természetesen ne csak a biciklire gondoljunk, hanem magunkra is: a hidegben kesztyűben, sálban, vízhatlan kabátban, nadrágban üljünk a nyeregbe, ezeket aztán a munkahelyen úgyis levesszük majd. A biciklis sisaknak pedig a téli útviszonyok között még nagyobb a jelentősége a biztonságunk szempontjából. Arról se feledkezzünk meg, hogy ha nem használjuk télen a kerékpárt, akkor mielőtt eltesszük, nem árt elvégezni a szervizelését.

Két-három hetes várakozást is elkerülhetünk, ha nem a tavaszi szezon elején végeztetjük el az ellenőrzéseket, amikor a szervizek már tele vannak megbízásokkal. Ráadásul jó eséllyel olcsóbb is most – tudtuk meg Wrhovina Gergőtől. – Így nem kell majd bosszankodnunk, amikor váratlanul megjelennek az első tavaszi napsugarak, és mi máris szeretnénk nyeregbe pattanni, de esetleg nem minden úgy működik a bringán, ahogy kéne."

További ajánlatok:
www.szekeskerekpar.hu

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek