3 évnél régebbi cikk

Hogyan készítsük fel autónkat a téli szezonra?
Hogyan készítsük fel autónkat a téli szezonra?

Bár még viszonylag messze a tél, azt a legtöbb autós tudja, hogy a hidegebb hónapokra való átállás egyik alappillére a nyári gumik cseréje, ami nem csak akkor ajánlott, ha leszakadt a hó. Persze az abroncsok leváltásán túl az autó számos egyéb részét is érdemes jó előre átvizsgálni, hogy ne érjen semmi váratlan, ha jönnek a mínuszok! Nézzük, mit érdemes leellenőrizni és cserélni a járgányokon, mielőtt beköszöntenének az év leghidegebb hónapjai!

Hogy milyen előkészületeket érdemes tenni a fagy előtt, arról Fugli Pál szerviztulajdonossal beszélgettünk: "Ahogy eljön a nyálkás időszak, első körben mindenképpen az akkumulátor bevizsgálásával kezdeném a sort, ugyanis az látja el az egész autót elektromos árammal. A hidegben az akksik mindig veszítenek a teljesítményükből, így előfordulhat, hogy hidegebb napokon nem is indul az autó. Ha a mérőműszer 40-50% alatti értéket mutat, akkor mindenképpen azt javaslom, hogy cseréljük ki az akkumulátort" – kezdte a szakember, majd az ablaktörlőlapátok következtek a sorban: "Fontos, hogy ellenőrizzük az ablaktörlőlapátok állapotát is, ugyanis a nyári forróságban és gyorsan beköszöntő cidriben sokszor csíkosan törölhetnek. Ilyenkor meg szoktuk nézni az ablaktörlő gumijának az élét, amely ha nem megfelelő, vagy szakadt, akkor azonnal kicseréljük."

Az ablaktörlők után jöhetnek a különböző vegyszerek, mint a fagyálló és a téli ablakmosó folyadék feltöltése: "A továbbiakban ingyenes megnézzük, hány fokos a fagyálló. Azt ajánlom, hogy minimum mínusz huszonöt fokos legyen, de általában mínusz harminc fokosra szoktuk feltölteni. Meg kell említenem az ablakmosó folyadékot is, amelynek téliesítését már szeptemberben szoktam javasolni. Ennek köszönhetően mire jönnének a hidegek, a folyadék már átmegy a szivattyún, így nem lesz probléma az ablakmosó motor elfagyásával."

Hibás fényszórókkal sem fogunk sokáig jutni: "Amikor nálunk teljes átvizsgálás van, akkor megnézzük a fékbetét vastagságát, nehogy vékony legyen, mert akkor kijön a dugattyú, így amikor fagy van, könnyen megszorulhat. Ugyanígy a világítást is pillanatok alatt le lehet ellenőrizni, hogy minden tökéletesen működjön" – folytatta Fugli Pál, majd a pollenszűrők cseréjére és fertőtlenítésére terelődött a szó: "A pollenszűrő nyáron könnyen összeszedheti a bogarakat és faleveleket, így nem jön át rajta rendesen a levegő, ősszel és télen pedig már nagyon fontos - főleg a párásodás miatt -, hogy megfelelően tudjuk fújni belülről az ablakot, és ne kerüljenek az utastérbe a tüdőre káros anyagok."

Természetesen nem szabad megfeledkezni a téli gumicseréről sem, amelyről Flaskár Sándort, az egyik fehérvári gumiszerviz ügyvezető igazgatóját kérdeztük:

Amikor a napi középhőmérséklet hét fok alá süllyed, akkor érdemes lecserélni a nyári gumikat télire. Ezen kívül van még erre egy népi jótanács: a halottak napjára téli, locsolni pedig nyári gumival menjünk.

A szakember szerint a legszembetűnőbb különbség a tél és nyári gumi között a mintázat. A téli gumin sok ezer lamella található, amelyek forgás közben megnyílnak, beleharapnak a hóba, majd amikor továbbfordul az abroncs, akkor kiszorulnak belőlük a hószemcsék – ezáltal jön létre egy erős tapadás. "Ezen kívül a téli és nyári gumiabroncsok keverékében is nagy különbség van: nyáron olyan keveréket kell használni, amely a hatvan fokos aszfalton való közlekedésnek is megfelel, míg télen már hideg, száraz az aszfalt, ám a kerekeknek ekkor is tökéletes tapadást kell biztosítani."

Szót kell ejteni a négyévszakos gumikról is: "Egyre inkább terjedőben vannak a négyévszakos abroncsok. Azok az autótulajdonosok, akik akkor autóznak, amikor idejük vagy kedvük van, illetve az időjárási feltételek is olyanok, és nem igazán szeretnének sokat költeni abroncsra, azok számára a négyévszakos gumi egy működőképes történet lehet, ám én személy szerint nem javaslom."

Persze az sem mindegy, hány évig furikázunk ugyanazzal a téli gumival: "Azok a szervizek, amelyek igazán fel vannak készülve arra, hogy szakszerű tanácsot adjanak az ügyfélnek, azoknak van gumikeménység-mérőműszerük, amellyel azt mérik ki, hogy hány Shore fokkeménységű az abroncs. Az a kerék, amelyik értéken alul van, azt le kell cserélni. Lehet öt, hat vagy nyolc éves is, ha keveset közlekedtek vele és a Shore fokkeménység is rendben van, akkor még nyugodtan lehet használni."

Flaskár Sándor szerint általában az van az emberek fejében, ha korábban teszik fel a téli gumit, akkor gyorsabban kopik – pedig pont azok csinálják jól, akik kicsit előbb felkészülnek a hideg időjárásra: egyrészt október elején már nem nagyon lesz húsz fok fölötti hőmérséklet, másrészt megelőzik azt a dömpinget, ami majd ezután fog következni. "Októberben minden további nélkül fel lehet tenni a téli gumit, semmi károsodást nem fogunk vele okozni."

Egy jó tanács: időben gondolkodjunk, tegyük fel a téli gumit, vizsgáltassuk meg a kerekeket. Persze miután feltetettük a téli abroncsokat, utána se felejtsük el, hogy hideg napok jönnek, és ezek a legveszélyesebb időjárás körülmények az autósok számára, így mindig észnél kell lenni.

További ajánlatok: www.fuglikft.hu
További ajánlatok: www.jsi.hu

Borítókép: Horváth Reni
Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek