Székesfehérvár ismét jelesre vizsgázott emberségből
Székesfehérvár ismét jelesre vizsgázott emberségből

Amikor visszagondoltam arra, hogy milyen volt a hetem, melyik volt az az esemény, amely a legtöbb érzelmet váltotta ki belőlem, akarva-akaratlanul is a koronavírus áldozataira terelődtek a gondolataim - mert sajnos a héten ismételten negatív rekordot döntött az egy nap alatt elhunytak száma.
Hosszú mélázás után aztán beugrott, hogy a sok szörnyűség mellett bizony akadt egy kis jó is, amely nem feltétlenül a legideálisabb körülmények között mutatta meg magát, de a végeredmény, az emberek összefogása ismételten megerősítette azt a tényt: van még remény!
Nos, kedden kora délután hatalmas füstre lehettek figyelmesek a Palotai úton közlekedők. Mint kiderült, a Palotai út-Kelemen Béla utca kereszteződésében egy fehér autó előbb füstölni kezdett, majd lángok csaptak ki a jármű alján, gyaníthatóan a motortérből.
Ahogy a helyszíni beszámolóból kiderült, pillanatok alatt a kigyulladt kocsi segítségére siettek, és hogy megelőzzék a bajt, a tűzoltók kiérkezéséig ketten poroltóval próbálták eloltani a füstölő-lángoló autót.
A pórul járt sofőr még aznap jelentkezett a Szeretem Székesfehérvárt Facebook-csoportban, és miután elmesélte a baleset részleteit, köszönetet mondott a segítségére siető hősöknek.
"A mögöttem álló srácot illeti az első hála, aki kiszállt és segített, hogy mit mondjak, mert a címet se tudtam kimakogni, és irányította a forgalmat. Majd a 17-es busz sofőrjének, aki eközben rohant át a túloldalról, és már oltotta is a kocsim poroltóval otthagyva a buszt. A katonának, aki nem is tudom honnan került oda, de azonnal kivette a buszvezető kezéből a poroltót, hogy tovább oltsa. A tűzoltók - miközben ez zajlott - pár perc alatt oda is értek, tovább oltottak és tették a dolgukat - én csak kapkodtam a fejem.
Szóval emberek, még ha pocsékul is érzem magam a kocsi miatt, ebben a harminc percben azért nagy volt az emberség és odafigyelés, hogy ne legyen még nagyobb a baj, jó érzéssel tölt el. Mindenkinek köszönöm a segítséget!
Hát mit is mondjak? Ez a fajta összefogás nekem is megdobogtatta a szívem, ugyanis ebből kiderült, történhet bármilyen galiba, az emberek ott vannak, és segítenek egymásnak.
Gratulálok a fehérváriaknak, hogy ismételten megmutatták, ha baj van, számíthatunk egymásra! Van még fény az éjszakában...