6 évnél régebbi cikk

Ezt hallgatta a világ 30 éve - 1988 november
Fehérvár Médiacentrum fotójaEzt hallgatta a világ 30 éve - 1988 november

Salt'N'Pepa, Bon Jovi, Robin Beck, Gianna Nannini - sorozatunkban havonta visszatekintünk a 30 évvel ezelőtti slágerlistákra, hogy vajon kik voltak az akkori kedvencek. Időutazásunkat 1988 novemberében folytatjuk.

1988 novemberének slágerlista-vadászatát kezdjük a ködös Albionban, a britek K Top 40 Singles Chartjának böngészésével. Még október végén Enya és az "Orinoco Flow" ugrott az élre, és kettő héti tudta megőrizni első helyét. A folytatásban aztán berobbant egy addig csupán a szakma számára ismerős háttérénekesnő, Robin Beck, aki "The First Time" című dalával három hétre kibérelte az első helyet. A nóta - amely összesen 14 hetet töltött a Top 40 Singles Chart-on - Németországban is felfutott a listákra, ráadásul a Coca Cola egyik reklámfilmjében is felcsendült. Robin Beck később nem tudta megismételni a "The First Time" sikereit, így egyslágeres előadóként emlékeznek rá, pedig e muzsikán kívül is akadtak remek dalai. Érdekesség, hogy 2006-ban újra feltűnt a listákon a "The First Time", amelyet akkor az énekesnő hathatós segítségével a Sunblock dolgozott fel.

Míg Robin Beck uralta az első helyet, a Top10-ben további kiválóságok tűntek fel, így például Phil Collins és a "Two Hearts", Michael Jackson és a "Smooth Criminal", a Salt'N'Pepa és a "Twist And Shout" vagy épp a Pet Shop Boys és a "Left To My Own Devices".

Mindeközben Franciaországban eléggé beragadt a slágerlista első helye. Ahogy az 1988 októberére visszatekintő írásban már kiderült, Paco és az "Amor De Mis Amores"  meghódította a gall szíveket, a nóta október végétől egészen november utolsó napjáig az első helyen állt. Mivel Paco slágerével a fenti visszaemlékezésben már részletesen foglalkoztunk, nézzük, kik tűntek még fel a Singles Top 100 legjobbjai között. Köztük volt Gianna Nannini, a népszerű olasz énekesnő, aki "I Maschi" című slágerével masírozott a dobogóig. Az 1965-ben Sienában született énekesnő igen sikeres család tagjának vallhatta magát, hiszen testvére, Alessandro a Forma-1 mezőnyének elismert pilótájaként szerzett hírnevet. Gianna a slágerlistákon száguldozott inkább, nem is rosszul, az "I Maschi" például 20 helyet töltött a francia Singles Top 100 összeállításán, ebből hat héten keresztül állt a dobogón.

Olyan klasszikusok is feltűntek ebben a hónapban a gallok slágerlistáján, mint a Bros és az "I Owe You Nothing", az A-ha és a "Touchy!", valamint a S-Express és a "Theme From S-Express".

Ugorjunk át Németországba, ahol érdekes módon olyan kedvencek futottak be 1988 novemberében, amelyek más országok slágerlistáján már leszállóágban voltak. Az angoloknál egy hónappal korábban hasított Whitney Houston és a "One Moment In Time", a tragikus sorsú Whitney a német Offizielle Deutsche Charts legmagasabb fokát október végén érte el. Nem töltött el sok időt itt, mindössze kettő hetet, jött ugyanis Bobby McFerrin és a "Don't Worry, Be Happy", amely hosszú időre kibérelte az első helyet. A népszerű Bobby (aki a tengerentúlon még szeptemberben vezette a Billboard kislemezlistáját) nem kevesebb, mint kilenc hétig állt az élen, egészen 1989 januárjának elejéig. Mindeközben még novemberben olyan kiválóságok jelentkeztek a német slágerlistán, mint az Inner City és a "Big Fun", mely 19 hétig tartotta magát a német Offizielle Deutsche Charts-on.

E remek nóta mellett feltűntek a fentebb, más országok kapcsán már említett aktuális slágerek is, és nagyon sokáig tartotta második pozícióját a Womack And Womack által előadott "Teardrops", amely öt héten át foglalta el az ezüstös helyet. Nem véletlenül, kiváló muzsika.

A tengerentúl ekkorra már hátracsúszott Bobby barátunk eposza a Billboard Hot100 eladási listáján, ami nem csoda: az amerikai popipar sorra termelte az újabb és újabb slágereket. Mindez meg is látszott, alig akadt nóta, amely huzamosabb ideig meg tudott ragadni a lista első helyén. 1988 novemberét az egyik nagy kedvencem, a Beach Boys kezdte az élen, azonban a "Kokomo" csak egy hétig tudta uralni a mezőnyt. Más kérdés, hogy a Tom Cruise főszereplésével világsikert arató Cocktail című film betétdalaként halhatatlan slágerré vált.

A "Kokomo" után az Escape Club és a "Wild Wild West" vette át a vezetést, de ez a nóta is csak egy hétig állt az első helyen. Érdekesség, hogy később, 1999-ben a "Wild Wild West" visszatért a listára, immáron Will Smith újragondolt verziójában.

De térjünk vissza 1988 novemberére, ugyanis végre jött egy dal, mely nem egy, hanem rögtön kettő hétig az első helyen tudott ragadni, ez pedig nem más, mint a Bon Jovi slágere, a "Bad Medicine". A Bon Jovi egyébként összesen huszonöt dalt delegált a Billboard Hot100 aktuális listáira, ezek közül tíz a Top10-be is eljutott, a "Bad Medicine" mellett pedig további három, a "Livin' On A Prayer", a "You Give Love A Bad Name" és az "I'll Be There For You" a listavezető dicsőséges státuszát is elérte.

A Billboard hivatalos R&B és hip-hop listáján 1988 novemberében mindeközben olyan klasszikusok hasítottak, mint Luther Vandross és az "Any Love", Anita Baker és a "Giving You The Best That I Got", illetve Cameo és a "You Make Me Work".

A 1988 novemberének hazai slágereiről az ikonikus IM, vagyis az Ifjúsági Magazin lemezajánlójának segítségével tájékozódhatunk. Ebben a hónapban jött ki a Modern Hungária harmadik nagylemeze, a korongokat egytől hatig osztályozó IM nulla pontot adott rá, gondolhatjuk, milyenre sikeredett... Sokkal jobb értékelést kapott a Balkán Futourist "Ding Deng Dong" címen megjelenő albuma, illetve az East a "Szerelem Sivataga" néven kiadott lemeze. Az Ossián is megmutatta magát 1988 novemberében, kijött ugyanis az "Acélszív" című anyag.

Egy hónap múlva újabb zseniális muzsikákat idézünk meg, jön 1988 utolsó havának kínálata, vagyis a harminc évvel ezelőtti karácsonykor taroló slágerek közül szemezgetünk a nemzetközi slágerlisták segítségével.

(Az IM adott lapszámáért köszönet Németh Krisztiánnak, a Fehérvár TV sportriporterének.)

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek