5 évnél régebbi cikk

Üvegfalú műtő és közösségi tér – a Vadmadárkórház méltó helyet kap a Sóstói Természetvédelmi Területen
Üvegfalú műtő és közösségi tér – a Vadmadárkórház méltó helyet kap a Sóstói Természetvédelmi Területen

Az elmúlt időszak legnagyobb székesfehérvári beruházása, a Sóstó-rehabilitáció utolsó állomásához érkezett: több mint 440 millió forintból épülhet meg a Vadmadárkórház új elsősegélynyújtó-épülete.

A Vadmadárkórház jelenleg az intézményt életre hívó dr. Berkényi Tamás magánterületén és jelentős részben saját finanszírozásból működik. A Székesfehérvár „zöld szíve”, a Sóstó Természetvédelmi Terület rehabilitációs programjának utolsó állomásaként azonban a mintegy huszonötezer négyzetméteres, önkormányzati tulajdonú területen gyönyörű és tágas új otthont kaphat a Vadmadárkórház, valamint a lelkes és elszánt önkéntes gyógyító csapat.

Pokoli kettősségekről, Lélekmentésről és persze madármentésről beszélgettünk a közelmúltban dr. Berkényi Tamással, a Vadmadárkórház alapítójával. A teljes interjú ide kattintva olvasható!

A Sóstó keleti kapujánál jelenleg még az enyhén viseltes faház áll, ám ahogy az időjárás engedi, ezt, valamint az egykori Vadibolya Éttermet lebontják, hogy legkésőbb egy év múlva a környezetbe illeszkedő, modern épület várja nemcsak a sérült madarakat, de a madármentés vagy akár a Lélekmentés iránt érdeklődőket. A tervek szerint azonban nem egyszerű elsősegélynyújtó hely épül itt, hanem egy olyan közösségi tér, ahol a környékbelieknek is kínálnak majd programokat.

A Vadmadárkórház elsősegélynyújtó-épületének ráadásul egy része a nagyközönség által is látogatható lesz, sőt, az üvegfalú műtőkben, vizsgálóban és kórtermekben folyó mentést is végignézhetik. Az összesen öt kórtermes épületben húsz madár egyedi és tíz sérült csoportos elhelyezésére lesz majd lehetőség.

A tervezett madárparkban a maradandó károsodásuk miatt élethosszig gondozásra kényszerülő madarak is helyet kapnak, ahogy lehetőség lesz a veszélyeztetett fajok továbbtenyésztésére, illetve a gyerekek és felnőttek természetvédelmi, természetismereti oktatására is, amit a harminc látogató befogadására alkalmas konferenciaterem biztosít majd.

A Sóstói Természetvédelmi Terület az átadása óta a közösségi média egyik kedvelt fehérvári helyszíne lett: szinte naponta kerül fel az Instagramra, Facebookra itt készült kép, legyen szó hétköznapi vagy egészen különleges pillanatról. 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 

#pepe#vajk#villy#viri#anyavagyok #keresztanyavagyok#gyerekeink#szekesfehervar #sóstóitanösvény#kirándulás#szeptember#ősz#children#autumn

Viktória Szauer (@viki.szauer) által megosztott bejegyzés,

 

Borítókép: ÖKK
Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek