A legtöbb gyermek nem lesz Federer, de szelíden eredményt elérni, az valóban a csoda – beszélgetés az Alba Bianca Tennis Club alapítójával
A legtöbb gyermek nem lesz Federer, de szelíden eredményt elérni, az valóban a csoda – beszélgetés az Alba Bianca Tennis Club alapítójával
A legtöbb gyermek nem lesz Federer, de szelíden eredményt elérni, az valóban a csoda – beszélgetés az Alba Bianca Tennis Club alapítójávalEgyetlen pillanat alatt veszi át az uralmat a gyerekzsivaj a beszélgetésünk alatt még csendes és békés Kiskút Tenisz Klub klubházában, ahogy egy osztálynyi kisdiák betódul az ajtón. Nevetnek, jó kedvűek, nagyon nem úgy tűnnek, mint akik rettenetesen bánják, hogy ki kellett szakadniuk az iskola négy fala közül, és nagyjából azonnal zsongják körül Bianca nénit kérdéseikkel. Ők az első csoport, és csak ezen a keddi napon még legalább öt busznyi gyermek érkezik teniszezni a Kiskút útjára az Iskolatenisz program keretében, majd délután még folytatódnak Bianca néni edzései.
Hogy sok? Nekem biztosan az lenne, de Tóth Judit Bianca, az Alba Bianca Tennis Club alapítója széles mosollyal az arcán fogadja az iskolásokat, és láthatóan csepp nehézséget sem okoz neki, hogy minden kérdést megválaszoljon.
Jó ideje már a legtöbb sportágnál a gyermekekkel való foglalkozás egyértelműen a teljesítményorientált versenysport felé mozdult el, te ugyanakkor kitartasz/kitartottál a ma inkább tömegsportnak hívott iránynál, ahol elsősorban a tenisz és sport megszerettetésére helyezed a hangsúlyt. Ez egy tudatos döntés volt, vagy így alakult?
Még kezdő edző koromban megfogalmaztam magamban, hogy a versenyzés, a versenysport tiszteletreméltó irány, de nagyon nehéz és hosszú út. Tudom, hiszen korábban magam is versenyeztem. Viszont átadni ezt a kivételes mozgást, megtanítani a tenyerest, a fonákütést, egyáltalán a sport, a tenisz és a játék szeretetét a gyerekeknek, az valami olyan csodálatos dolog, amiért érdemes csinálni ezt. Úgy megtanítani őket teniszezni, hogy észre sem veszik, és a játékot élvezik.
Az életemben volt egy fantasztikus családmodell, atyai oldalon a nagypapám református lelkészként élte le az életét, negyven éven keresztül a Komárom-Esztergom megyei Császár településnek volt a lelkipásztora. És azt hiszem, valahol tudat alatt munkált bennem az ő lelki indíttatása, az kép, ahogy gondviselte az ő kis faluját. De ez csak később tudatosodott bennem. Egy éve a császári gyülekezet megkeresett engem, hogy a nagypapám emlékére cikk készült. Megdöbbenve láttam, hogy mennyi mindent tett: 800 gyermeket keresztelt, 500 embert esketett, 400 embert eltemetett. Ekkor tudatosodott az ő élete, hiszen bennem az a kép élt, ahogy a császári parókia kertjében velem focizott, amikor kislány voltam. Vagyis lelkész nagyapám adta a közösség szeretetét, fontosságát, és a másik nagypapám vitt le a teniszpályára – azt hiszem, tudat alatt ez a két program fut bennem, és adódik össze. Úgy szoktam mondani: a teniszoktatás az én szószékem.
Mindehhez társultak még fiatal edző koromban családi barátunkkal, Vura Márta, sportpszichológussal való beszélgetések. Ő azt mondta, egy versenyzőt nemcsak egy olimpiára készít fel, hanem az életre. A sport nagyon sokat segít az életre való nevelésben, hiszen rendszerességet tanít a gyerekeknek. Itt a legtöbben nem lesznek világklasszisok, nincs ezzel semmi gond, viszont rendszert kapnak az ide járó gyerekek, a sportoláson belül pedig megtanulnak precízen a feladatokra koncentrálni.
Ráadásul pont ez a terület, amit rengeteg szülő hiányol, hiszen mindenhol versenyzőket szeretnek nevelni, ám ezt nem mindenki igényli. Ugyanakkor ami az egyik oldalról lehetőség a gyermeknek-szülőknek, az a te oldaladról nem kíván lemondást? Hiszen edzőként – legalábbis kívülállóként azt gondolnám – erős motivációt és célt jelenthet a sikeres sportolók kinevelése…
Az edzői pályafutásom alatt volt két kislány, akik most már egyetemet végeztek, és akik korosztályos magyar bajnokok voltak. Vagyis, volt az életemnek olyan szakasza, amiben a versenytenisz is jelen volt. Ugyanakkor nekem sokkal fontosabb, hogy olyan alapot, hozzáállást adjak a gyerekeknek, ami őket egész életre elkíséri.
Számomra nem az a kihívás, hogy egy nagyon jó képességű gyerekből Nadalt vagy Federert neveljek. A gyerekek nagy része nem is rendelkezik ilyen alapokkal, nem feltétlenül kiemelkedő a ritmusérzéke, a finommotorikája, de velük szelíden, lépésről-lépésre eredményt elérni, ez az, ami valóban csoda számomra.
Tíz-tizenkét évvel ezelőtt jött be Magyarországra a Play and Stay, vagyis a három fokozatú, puha labdával történő oktatás, amit Mike Barrell, angol edző talált ki. Fordulópont volt az életemben, amikor tíz évvel ezelőtt Mike Barrell előadásán vettem részt, de legalább ugyanekkora jelentőségű volt, amikor két évvel ezelőtt egy újabb előadásán jártam. Mert láttam, hallottam, hogy mekkorát fejlődött ő is, hiszen míg először a technikai rész dominált, tíz év múlva csak a pszichológiáról beszélt. Hogyan kell a lányokkal foglalkozni, hogy a kisfiúkkal, és elképesztő gyakorlatokat mutatott, hogy például a vesztes-győztes tudat feldolgozását milyen módon lehet segíteni.
Vagyis ahogy a hétköznapokban is egyre több területen egyre hangsúlyosabb a lélek kérdése, úgy a sportnál is ekkora jelentőségű már? A tömegsportnál is?
A versenyportban eleve akkora nyomás van, hogy a sportpszichológia nagyon fejlett módszerekkel dolgozik, és folyamatosan fejlődnie is kell. De a lélek fontossága a gyerekekkel való foglalkozáskor is előtérben van, hiszen valaki könnyebben veszi az akadályokat, valaki pedig érzékenyebb. Az Iskolatenisz program kapcsán kellett rádöbbennem, hogy mennyire fontos nemcsak a játékkultúrát nevelni, meg a gyerekek képességeit fejleszteni, hanem mivel egyre több sajátos nevelési igényű gyermekkel találkozom, őket is segíteni kell, miközben kezelnem is tudnom kell a helyzetet magamnak is. Ez is egy új korszakot nyitott nálam.
Közel három éve indította Iskolatenisz programját a Kiskút Tenisz Klub. A programnak köszönhetően a 2018/19-es tanévben már 1500 székesfehérvári gyermek teniszezhet hetente szervezett formában, iskolai keretek között és ingyenesen.
Éppen Mike Barell talált ki olyan játékokat, amelyek sokat tudnak hozzátenni az oktatáshoz és megkönnyítik mindenki helyzetét. Például az úgynevezett tengeri szörny játék, ahol van tíz darab ütő, de ezek nem egyformák. Van köztük faütő, gyerekütő, a tengeri szörny, amelynek a feje vízbe volt áztatva, de van olyan is, amelynek a húrozása rossz. A gyermekek dobnak dobókockával egy számot, és amelyik ütő számát kidobják, azzal kell egy mini meccset játszaniuk – vagyis alkalmazkodni kell az adott ütőhöz, helyzethez. Akárcsak az életben, egyszer ez történik, egyszer az.
Számomra óriási öröm, hogy a szakma ennyit fejlődik, és kitalál olyan módszereket, ami a gyerekek sikerélményét segíti, hiszen mondjuk ki, szükség van rá, de a sikerélményhez gyakorolni is kell. És persze ezeket a módszereket alkalmazni is kell, edzőként pedig egy kicsit pszichológusnak is kell lennünk.
És itt ismét csak Barrellt tudom említeni, hiszen nagyon érdekes történetet mesélt: egy dél-amerikai országban tartott bemutatót egy olyan klubban, ahol a gyerekek az egyik részen meccset játszottak, a másik részen pedig a szülők ettek-ittak-zenéltek. Lazán, közösséget alkottak, nem pedig a pálya szélén megfeszültek, mert esetleg nem úgy ment a gyermeknek a játék. Utóbbival sajnos gyakran szembesülök, és ilyenkor szívem szerint odamennék és megsimogatnám a szülő vállát: hölgyem/uram, hagyja, fejlődjön a gyermek a saját ritmusában, szépen teljesít!
A közösség megteremtése, a közösségi lét igénye valahol a Nálad a szerva Nagyi! program életre hívásánál is tetten érhető?
A Nálad a szerva Nagyi! története 15 évvel ezelőtt kezdődött, amikor négy kerekesszékes fiatal – három férfi és egy hölgy – bekerekezett az életembe. Mind a négyen baleset miatt kerültek kerekesszékbe, de nem állt meg az életük: egyetemre jártak, családot alapítottak, és el akartak kezdeni sportolni. Velük alapítottunk mozgássérült egyesületet, és családjaikkal együtt kezdtük a Nálad a szerva Nagyit! Amikor pedig az iskolák bejöttek az életembe, akkor úgy gondoltam, hogy ezt a programot a gyerekek irányába nyitni lehet és kell is, így végül egy nagyobb rendezvénnyé nőtte ki magát. A következő február 16-án, szombaton 10 órától 14 óráig lesz a VOK-ban. Itt bárki ütőt vehet a kezébe, kipróbálhatja a teniszt, és mindemellett kicsit belekóstolhat a fehérvári teniszközösségbe is.
Székesfehérváron rengeteg a sportlehetőség, köztük több sikersportág közül választhatnak a gyermekek és szüleik. Mi az, ami miatt te mégis azt mondanád, hogy a tenisz irányába mozduljanak?
A tenisznek óriási kultúrája, játékkultúrája van. Ha esetleg adódik valamilyen technikai probléma, ami miatt például nem tudunk játszani a gyerekekkel, akkor el szoktam menni az iskolába, és a tenisz történelméről mesélek nekik. Arról, hogy 500 évvel ezelőtt én nem edző, hanem tenyérmesternő lettem volna, hiszen akkor még a tenyerükkel ütötték a labdát a játékosok, hogy labdaházakban játszottak, a labdakészítők pedig céhekbe tömörültek, hogy később hogyan fejlődött sport, és hogy Shakespeare is írt a játékról (akkor Jeu de Paume-nak hívták). Vagy arról, hogy 1892-ben volt Balatonfüreden az első magyarországi teniszverseny, amelynek – ma úgy mondanák, főszponzora – gróf Széchenyi Béla volt. Esetleg arról, hogy Fejér megyében Móron volt az első korcsolya- és teniszegylet.
De a kultúrtörténeti vonatkozásán túl, számomra az is egy fontos üzenet, hogy a tenisz az a sport, amely egy életen át elkísérheti őket, és komoly kapcsolatteremtő eszköz lesz mindig a kezükben, akárhova is kerüljenek a világban. A harmincnyolc év alatt számtalan tanítványom volt, aki a világ különböző részére került, és szinte mindegyikük alátámasztotta ezt. Egyikük azt mondta: Bianka néni, de jó, hogy tanultam teniszezni, mert beválogattak az egyetemi csapatba, és végigjárhatta Kanadát.
Gyerekekkel foglalkozni nem mindig egyszerű, de akár úgy is mondhatnánk, hogy mindig egész embert kívánó, súlyos feladat. Mi az, ami mégis minden reggel erőt ad az elinduláshoz, ami újra és újra azt adja, hogy örömmel fordulsz gyerekek felé?
Az, hogy a legváratlanabb pillanatban jönnek oda hozzám, és kérdeznek tőlem váratlan dolgokat. Az a hit, az az erő, ami bennem van, az belőlük is táplálkozik, mert olyan fantasztikus visszacsatolásokat kapok a gyerekektől, hogy elfelejtem azokat a nehézségeket, amivel azért más is küzd a mindennapjaiban. Bennem van egy belső fényképezőgép, és minden gyermekről elraktározódik a kép, ahogy kezdte a teniszt, és rátekintek félév múlva, két év múlva, három év múlva és látom, hogy milyen szépen fejlődött. És örülök. Mert ez az én munkám, de az ő szorgalma, egy közös siker.
Ha 25 év távlatát nézzük, márpedig az Alba Bianca Tennis Club éppen ennyi idős, számtalan pont lehet, ami emlékezetes maradt. Voltak tényleg meghatározó fordulópontok, ahol emlékezetes jó vagy rossz döntések születtek?
Éles fordulópontok nem voltak, inkább olyan történések, amelyek jelentősége később világosodott meg előttem. A rendszerváltást követően az induló sportvállalkozások, mint az enyém is, tőke hiánnyal küzdöttek, a magántőke a sportban csak később jelent meg szelíd formában, az én életemben pedig fordulatot a kilencvenes évek közepén szerényen meginduló pályázatok jelentettek. Gyakorlatilag a két kezemmel, az állandó oktatással teremtettem meg a rendszeremet.
Elégedett vagyok. Az elmúlt 25 évben a Videoton teniszpályákat üzemeltettem, üzemeltetem. Nyilván, szerettem volna saját pályákat, de végül nem valósult meg. Azt hiszem, ennek így kellett alakulnia, mert így az energiámat más területre, jelesül a gyerekek felé tudom koncentrálni.
Az elmúlt három év pedig hatalmas változásokat hozott az életemben, ekkor kezdődött itt a Kiskút Tenisz Klubban az Iskolatenisz program. Jelenleg pedig Székesfehérvár tenisztörténelmében hatalmas esemény zajlik ugyancsak itt, a Kiskút útján Viszló Csaba óriási beruházásának köszönhetően, ami egyedülálló és fantasztikusan jövőbe mutató, és amit nem nagyon lát az ember a környezetében. Örülök, hogy itt lehetek, hiszem azt, hogy a jó Isten úgy vezérelt, hogy amik nem történetek meg, azok nem véletlenül nem történtek meg. Összességében nagyon hálás vagyok a sorsnak, és örülök, hogy Székesfehérváron vagyok.
