5 évnél régebbi cikk

Jön, jön, jön: Fehérvári Tablószépségverseny 2019
Fehérvár Médiacentrum fotója
Pápai Barna
Jön, jön, jön: Fehérvári Tablószépségverseny 2019

Teleki, Vasvári, Lánczos, Tóparti, Deák, Hunyadi vagy valamelyik másik iskola? Nemsokára kiderül, hogy melyik végzős osztályé lett idén a legmenőbb tabló Székesfehérváron. A Fehérvári Tablószépségverseny április 23-án kezdődik, idén pedig már az első három helyezett kap díjat.

7600-nál is több szavazatot gyűjtött tavaly a Hunyadi 12/C osztálya, így ők nyerték az első Fehérvári Tablószépségversenyt és az ezzel együtt járó 100 ezer forintot. A 2018-as tablóverseny tizenöt napja alatt összesen 43 ezernél is több voks érkezett a 49 jelöltre.

Idén négy nappal kevesebb idejük lesz a végzős osztályoknak, hogy szavazatokat gyűjtsenek: a második Fehérvári Tablószépségverseny április 23-án (kedd) kezdődik, és május 3-án (péntek) délben zárjuk majd a szavazást. A szavazatgyűjtésnek ebben az évben már összesen 225 ezer forint a tétje: az első helyért 100 ezer, a másodikért 75 ezer, a harmadikért pedig 50 ezer forint jár. A díjakat ezúttal is Székesfehérvár önkormányzata ajánlotta fel, az összeget kizárólag az érettségi bankett költségeire fordíthatják a legtöbb voksot gyűjtők. A nyereményt a központi ballagáson, vagyis május 4-én (szombat) adja át a győztes osztály képviselőinek Cser-Palkovics András, polgármester és Hagymásy András, a Fehérvár Médiacentrum ügyvezető igazgatója.

A szavazás egy, az fmc.hu-n április 23-án megjelenő cikkben zajlik majd, idén is a Playbuzz rendszerén keresztül. A szavazáshoz a fotókat az április 15-én kezdődő héten készítjük el. 

Ha te is végzős osztályba jársz, és biztosra szeretnél menni, hogy ne maradjatok ki a szavazásból, küldd el nekünk egy üzenetben a Facebookon, hogy hol keressük a tablótokat. Minden osztályból lehetőleg csak egyvalaki küldjön üzenetet, hogy elkerüljük a keveredést. A versenyre akár utólag is lehet nevezni a cikk megjelenése, vagyis április 23-a után.
Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek