Hatvanéves lett a Videoton legendás focistája, Horváth Gábor
Hatvanéves lett a Videoton legendás focistája, Horváth Gábor
Hatvanéves lett a Videoton legendás focistája, Horváth GáborKislángon születtél. Aki Fehérvártól ilyen messze nő fel, az nagyon sokat megtanul a világból.
Kisláng a szívem csücske! Négyen voltunk testvérek, és hozzájuk hasonlóan én is a nagyszobában láttam meg a napvilágot. Mély nyomokat hagyott bennem az otthon töltött időszak, hiszen egymást segítő, szerető közösségben, a nyugalom szigetén nőhettem fel.
Fehérvárra kerülve a Vasvári Pál Gimnázium első testnevelés tagozatos osztályának diákjaként, elismert tehetségként egy pillanatig sem volt kétséges, hogy a Videotonban fogsz játszani. Ez egy legendás időszak volt, hiszen Albert József igazgatónak, Lakos Imre tanár úrnak és Csiszár Guszti bácsinak, a tehetségek felkutatásában jeleskedő szakembernek köszönhetően a Vasvári volt a gyűjtőhelye a kimagasló sporttehetségeknek.
Úgy kerültem a Vasváriba, hogy az egyik kislángi szomszédom ajánlott Lakos Imrének: van itt egy gyerek, elég tehetséges, próbálják ki! Megfeleltem, vasváris lettem. Példaértékű volt a kiválasztás és a gondoskodás is, ami körülvett bennünket középiskolás éveinkben, köszönhetően olyan pedagógusoknak, mint Albert József, Lakos Imre, Román Károly, Sobor Antal, Vermes Imre és Schermann László.
Ez előrevetítette a sikereket, hiszen osztálytársad volt Nagy Tibi, Porogi Lajos, Fésüs Irén, Monostori Zsuzsa, Friesenhahn Misi, sportáguk és korosztályuk klasszisai. Az alap azonban a futball volt. Töretlen volt a fejlődésed a klubban is: 1976-ban ifi bajnokságot nyertél, egy évvel később pedig már kirobbanthatatlan voltál a Szőke Miklós által edzett tartalékcsapatból.
Szőke Miki bácsi kiváló utánpótlásedző volt, aki egy olyan generációt nevelt fel, ami azóta is páratlan. Vele nyertünk ifi bajnokságot, jószerivel az egész keret ifi válogatott, majd NB I-es futballista lett. Kemény volt, de soha nem igazságtalan. Ezt a gárdát Szabó Karcsi építette tovább, akinek szintén nagyon sokat köszönhetünk.
Kevesen tudják, hogy miként lettél balhátvéd, hiszen középső középpályást játszottál hosszú ideig, fantasztikus cselezőkészséggel.
Érdekes volt, ahogy kitalálták az edzőim ezt a posztot. Először egy kicsit furcsa volt, de aztán megszoktam, és az élet úgy hozta, hogy megszerettem. Tizenkét éven át játszottam az első osztályban balhátvédként.
Negyven éve, 1979-ben mutatkoztál be az első osztályban...
1979. június 16-án, Dunaújvárosban debütáltam, az utolsó fordulóban. 3:2-re nyertünk. Lantos Mihály volt akkor a vezetőedző. Utána csak sérülés miatt maradtam ki a csapatból. Összesen háromszáztizenhét első osztályú és több mint százötven nemzetközi meccsen játszottam.
Technikailag és futómennyiségben is kiemelkedtél a védőtársaid közül.
Nagyon szerettem kispályázni, ez is segített abban, hogy jó barátságba kerülhessek a labdával. Azt pedig elfogadtam, hogy a hosszú távú futás fontos része a felkészülésnek. Többen voltunk így, és ebből sokat profitált a csapat is.
Aztán beérett egy korosztály és fantasztikus sikereket aratott...
Mindig azzal példálózom, hogy nagyon összetartó és kiválóan felkészített volt az a gárda. Olyan versenyző típusú futballisták kerültek egy helyre, Kovács Ferenc keze alá, akik nagyon stabil, szellemben és közösségben is erős csapatot alkottak, ami elvezetett a sikerekig. Ideális volt, hogy az itthoni bajnokság is erős volt, így nagyon sok tapasztalatot tudtunk szerezni a nemzetközi mérkőzésekre.
Végigjátszottad a UEFA-kupa-menetelés valamennyi mérkőzését. Mi volt az elvárás a sorozat előtt?
Mindig a következő mérkőzésre készültünk. Éreztük magunkban az erőt, és az volt a legfontosabb, hogy itthon csak az ötödik meccsen kaptunk először gólt. Ez volt az alap. A szerencse is velünk volt, de megdolgoztunk érte.
Ha ma valakinek azt mondom, hogy legyőztük a Paris Saint-Germaint, a Manchestert, a Realt, azt gondolnák, hogy öreg fejjel elment az eszem.
Mindegyik adott valamit. A párizsi egy euforikus hangulatú örömfutballt, de nekem a manchesteri meccs volt a csúcs: olyan érzéseket szabadított fel, ami csak egyszer élhető át. A madridi kupadöntő kilencvenhatezer nézője máig megborzongat, az eredmény önmagáért beszél, Májer Lali gólja pedig maga volt a csoda!
Kevés népszerűbb ember volt akkoriban Fehérváron a futballistáknál!
Úgy engedtek el Kislángról, hogy a szüleim azt mondták: ember légy, fiam! Így éltem meg a sikereket, és így élek ma is. A barátság szent számomra. Mi nem szálltunk el a győzelmektől. Azt kívánom minden mai futballistának, hogy élje meg azt a megbecsülést, amit mi kaptunk és kapunk ma is a szurkolóktól!
Csapatkapitányként búcsúztál el a zöld gyeptől, és azóta is a piros-kék színeket szolgálod.
Sikerült kivívnom a megbecsülést, amihez felelősség is társult különböző posztokon. Az elmúlt időszakban a női felnőtt csapatot vittem, most pedig azt a feladatot kaptam, hogy az új Vidi-múzeumot segítsem, irányítsam Tauser Zoli barátommal. Negyvenhat éve tartozom szeretett klubomhoz, és most olyan tárgyak, emlékek vesznek körül, melyek meghatározták az egész életemet.
A Horváth Gáborral készült televíziós beszélgetést itt nézhetitek meg:
