"Ezért a színházért megéri!" - Juhász Illéssel az elmúlt húsz évről beszélgettünk
"Ezért a színházért megéri!" - Juhász Illéssel az elmúlt húsz évről beszélgettünk
"Ezért a színházért megéri!" - Juhász Illéssel az elmúlt húsz évről beszélgettünkHúsz éve a társulat tagja, tizennyolc éve a teátrum falai között találtak egymásra a feleségével is. A művész ezer szállal kötődik Székesfehérvárhoz, amikor viszont az ideje engedi, minél több különleges helyszínt igyekszik felfedezni a nagyvilágból. Méghozzá nem is akármilyen módon, de ne szaladjunk előre, ez is kiderül majd a beszélgetésből.
Tinilányként a kilencvenes évek közepén több tucatszor néztem meg az óriási sikerrel futó Grease-t és Hairt a Vörösmarty Színházban, veled is akkor találkoztam először. Milyen emlékeid vannak a kezdetekről?
Elsőként rendezőasszisztensként dolgoztam ebben a színházban, a kilencvenes évek elején a Régimódi játékokban, amit Szurdi Miklós rendezett. Akkor ismerkedtem meg Fehérvárral és a színházzal is. Később valóban sokat játszottuk a Grease-t meg a Hairt, csupa jó emlék. Fiatalok voltunk, dolgoztunk, éltünk, rengeteg előadást tartottunk mindegyikből. Szerették a nézők, nagy siker volt. Állandó társulati tagnak 1999-ben szerződtem le. Jó csapat volt akkor is, még a régi épületben. Horváth Péter volt a művészeti vezető, és Péterffy Attila az igazgató. Szerettem. Akkoriban kisebb volt a társulat, és emlékszem, olykor harminc előadásunk is volt egy hónapban.
Akkor gondoltad volna, hogy ilyen hosszú távon maradsz Fehérváron?
Nem tudtam, hogy fog alakulni az élet, csak azt, hogy szeretek Fehérváron lenni . És most is ugyanúgy örülök annak, hogy itt dolgozhatok, mint annak idején. Persze szerencse is kellett hozzá és valamiféle ragaszkodás.
Mit szerettél még meg Székesfehérvárban a színházon kívül?
Nagyon jó, hogy sokan jönnek, szeretnek minket. Az utóbbi években különösen megnövekedett az érdeklődés. Csodálatos érezni a közönség szeretetét, és hogy értő érzékeny figyelemmel nézik előadásainkat. A nevetés vagy a csönd számunkra örömteli és hasznos visszajelzések. Szívemnek kedves város Székesfehérvár, otthonosan érzem itt magam, biztonságban, mert tudom a városvezetésnek is fontos, hogy a színház minél jobb legyen.
Amikor színházrajongó kamaszként sündörögtem itt, Ti színészek mindig közvetlenül fogadtatok bennünket. Mostanában is megszólítanak benneteket az emberek, szóba elegyednek veletek az utcán?
Persze, ez most is gyakori. Legutóbb épp Gáspár Sándor kollégám mesélte, legújabb premierünk, a Játék a kastélyban apropóján, hogy többször megállították, hogy mennyire szeretik az előadást.Jól esnek ezek a visszajelzések.
Az előadásról készült fotógalériánkat itt nézhetitek meg:
Jól tudom ugye, hogy nem Fehérváron élsz?
Dunakeszin lakunk, legkisebb lányom oda jár iskolába és a feleségem is ott dolgozik, akivel egyébként Fehérváron jöttünk össze, amikor 2001-ben ide szerződött, bár korábban már ismertük egymást.
Mennyire megterhelő része az ingázás az életednek?
Néha rossz. De gyakran alszunk itt a kollégákkal, ha a próbaidőszak megkívánja, vagy ha este előadás van, másnap reggel pedig próba. De nem mindig ilyen sűrű a beosztás, leginkább persze nyáron tudom kipihenni magam. A lényeg, hogy ezért a mostani színházért és közösségért megéri a fáradtság.
Láttam, hogy a hivatalos Facebook-oldalad borító fotója egy tengerparti fotó. Rendszeres része az utazás az életednek?
Nagyon szeretünk utazni! Rendszeresen cserélünk bel- és külföldiekkel lakást, házat egy weboldalon keresztül, így tulajdonképpen a szállás nem kerül semmibe. Csodálatos, hogy ráakadtunk erre a formára azóta sokkal többet tudunk utazni. Olyan helyeket célzunk meg, ahol olcsó a repülőjegy, ha épp nem kocsival megyünk. Rengeteg szebbnél szebb vidékre eljutottunk már így szerte Európában.
Izgalmas dolog ez, amit sokan csak filmekből ismerünk. Nem voltak még belőle negatív tapasztalataitok?
Van egy profilja mindenkinek fent az oldalon természetesen a lakás fényképeivel. Mire az utazásig eljutunk, rengeteg beszélgetésen vagyunk túl. Főleg a feleségem intézi ezt, leveleznek e-mailen és beszélgetnek, egyeztetnek WhatsAppon vagy Skype-on. Közben kialakul egyfajta bizalom. Nem volt igazán rossz tapasztalatunk, néha eltörik egy pohár, na bumm! - de az ember jobban figyel az ilyesmire, mint otthon. Gyakran kocsit is cserélünk. Egy ízben amikor Berlinbe utaztunk mindketten a reptéren hagytuk az autónkat. Mi postán küldtük el a kocsikulcsot, ők pedig elrejtették az autó kerekénél amit csak kivettünk és már gurultunk is a házukba. Odafelé ugyanakkor repültünk, mint ők, de mivel korábban jöttünk haza kijöttek elénk a saját autónkkal és eltöltöttünk egy kellemes napot együtt. Szeretem a nyitott embereket, élvezet megismerni kicsit más kultúrákat.
Amikor már ott vagytok egy-egy városban, ott is aktívan pihentek?
Persze, arról a feleségem gondoskodik! Rengeteget gyalogolunk, néha húsz kilométereket is egy nap. Lányom persze a tengerparti pihenést szereti a legjobban. Ő egyébként vív ezért gyakran járunk vele külföldre versenyekre.
A három lányod közül valamelyiküket érdekli a színészi pálya?
Szerencsére nem. Persze egyik pálya sem könnyű, de általában a színész sors nehezebb a lányoknak, mint a fiúknak.
Azt olvastam tőled egy veled készült interjúban, hogy egy vidéki színházban azért is jó dolgozni, mert sokkal változatosabb szerepeket, színes karaktereket lehet megformálni.
Egy pesti repertoárszínházban évekig játszanak egy előadást, viszont kevesebb az új bemutató. Nálunk a kisebb bérletszám miatt általában csak egy évadon keresztül tudjuk játszani ugyanazt a darabot, ezért egy színészre több feladat jut, nem csak egy-egy munkája van, hanem négy-öt. Ilyen szempontból változatosabb, több az új lehetőség. A rossz része az, hogy a szívünknek különösen kedves előadásokat sem tudjuk sokáig játszani, mert már látta a közönség.
Mindezek közül a tapasztalatok, feladatok közül van-e hiányérzeted? Valami olyan karakter vagy figura, amit még nagyon szívesen betennél ezek közé?
Amit kapok, azt szívesen játszom, nem szoktam vágyakozni szerepekre. Az ember nem látja magát kívülről, és azt, hogy mire képes. Esetleg mást gondol magáról, mint ami valóban hozzá illik. Nem mindig sül el jól, ha egy színész nagyon szeretne valamit eljátszani.
A fehérvári kulturális életből a Versünnep mentoraként is részt vállaltál. A korábbi beszélgetésünkben említetted, hogy pályád elején konduktornak készültél a Pető Intézetben. Azóta mennyire lett szerepe az életben a pedagógiának?
A Versünnep során és az Atlantisz-programban is szoktam mentorkodni, amikor több száz fehérvári iskolás állít színpadra egy-egy darabot a Vörösmarty Színházban. Rendszeresen nem tanítok, az más időbeosztást kívánna, de ezeket a lehetőségeket nagyra értékelem. A srácok is nagyon élvezik, jó tapasztalatokkal gazdagodnak, jól érzik magukat a közös munka során. Úgy látom, hogy van eredménye is: klassz dolog átadni a tudást olyanoknak, akik nyitottak és érdeklődőek.
Mi jelent még állandó kikapcsolódást az életedben?
A sport. Bringázom, futok, teniszezem, amikor csak tehetem. Szeretek kirándulni, főleg a nagy hegyek vonzanak. Bulgáriában, ahová a lányomat kísértük edzőtárborozni, felmásztam a Todorkára, ami kétezer-hétszáz méter magas! Mindemellett a barátokkal, családdal töltött időt becsülöm a legtöbbre.
A táplálkozásra is tudatosan ügyelsz?
Igen, leginkább a feleségem figyel ránk. A kislányom és ő is lisztérzékenyek, így én sem eszem ilyesmit, de más tekintetben is igyekszünk egészségesen táplálkozni. Párom az utóbbi időben már húst sem eszik, én azért arról nem tudok teljesen lemondani.
