4 évnél régebbi cikk

Az arc a Fezen Fesztivál mögött - interjú Kovács Antallal
Fehérvár Médiacentrum fotójaAz arc a Fezen Fesztivál mögött - interjú Kovács Antallal

Kőkeményen belecsapott a lecsóba a 2019-es Fezen Fesztivál, amely ismételten színes és világklasszis produkciókkal várja a bulizni vágyókat. És ha már Fezen, akkor ki mástól is tudhatnánk meg a fesztivál titkait, mint magától a rendezvény szülőatyjától, Kovács Antaltól, akivel a kezdetekről, a szervezés nehézségeiről és az újdonságokról is beszélgettünk.

Július 24-27-ig (szerdától egészen szombatig) bonyolítják le a 2019-es Fezen Fesztivált, amely a tavalyi évben látottak és hallottak után még nagyobb őrülettel várjak a Fierst Fieldre (Takarodó út és az Új Váralja sor találkozásánál - a forgalomkorlátozásokról itt olvashattok) a kilátogatókat. Az idei felhozatalban többek között megtalálhatjátok a kétszeres Grammy-jelölt amerikai Dream Theatert, Thomas Anderst a Modern Talkingból, a világhírű holland lemezlovast, Fedde le Grandt, vagy Dub FX-et (a teljes programot napokra bontva ide kattintva leshetitek meg).

A Fezen Fesztivál először 1997-ben nyitotta meg kapuit, az ötlet pedig Kovács Antal fejéből pattant ki. Vele beszélgettünk a kezdetekről, a fesztivál megszervezéséről, és természetesen a 2019-es újdonságokról is.

Honnan jött a Fezen Fesztivál ötlete?

Az első Fezen Fesztivál önszerveződés volt. A ‘90-es években elég nagy élőzenés amatőr zenekari élet volt Székesfehérváron, majd ilyen 1995 környékén bejött a Scooter, amelynek köszönhetően aki eddig rockkoncertre járt, már az is diszkóban bulizott. Előtte hiába voltak több száz fős koncertek, a váltás után mindenkire harminc-ötven ember maradt. Ennek köszönhetően kialakítottunk védelmi mechanizmust: összeállt pár zenekar, hogy hátha könnyebb együtt, legyen közönség, és gyakorlatilag így született meg a Fezen.

Hogyan kerültél kapcsolatba a projekttel?

Korábban én is zenész voltam. Azt is mondhatjuk, hogy én találtam ki a Fezen Fesztivált, de azt is, hogy az évek során rajtam maradt, mint szamáron a fül.

Hogyan zajlik egy fesztivál megszervezése?

A Fezen már azon a szinten van, hogy a programszervezés része az olyan másfél évet ölel fel. Mi már két-három hónapja szervezzük a 2020-as Fezen Fesztivált is, és mivel a Fezen már benne van a nagyobb nemzetközi ügynökségek listájában, így számolnak is vele. Nyilván nagyon sok tényezőn múlik, hogy mikor kit tudunk meghívni. Hiába szeretnénk meghívni az Iron Maident, ha a zenekar nem ér rá, vagy ha Magyarországon, illetve a környéken sokkal jobb ajánlatokat tesznek a produkcióra, mint amit mi ki tudunk fizetni, akkor sem érkeznek hozzánk.

Az első lépés, hogy az ember megnézi, majd eldönti, adott fesztivált követően mi az, amin javítani kell, mi az ami jó, van-e értelme terjeszkedni, mit diktál a piac a következő évi jegyárakkal kapcsolatban, illetve mit mondanak az adott év támogatói. Maga egy fesztivál költségvetése több tízezer tételből áll, úgyhogy a szervezés eléggé összetett dolog. Először nyilván eldöntöd, hogy mit szeretnél, de mivel folyamatos rotáció van a külföldi zenekarok turnéja meg routingja miatt, így igazából ez egy permanens tevékenység. Nem arról van szó, hogy az ember lezárja a fesztivált, majd két hónapig megy a pihenés, aztán majd valamikor nekiáll a következőnek, hanem gyakorlatilag folyamatos dolgozunk.

Mi alapján döntitek el, hogy milyen zenekarokat hívtok meg?

Az a helyzet, hogy van a világban pár nagyobb ügynökség, akik a nagy előadók többségét lefedik. Az nagyon fontos, hogy a fesztiváloknak minden évben legyen legalább három-négy húzóneve, és hogyha megnézzük, akkor a Fezen-szintű fesztiválok nagy rész úgy működik, hogy egy vagy két nagyobb, drágább zenekarra húzzák fel a kampányt. Nyilván az embernek mindig vannak vágyai, de ezeket két dolog is behatárolhatja: az egyik, hogy itt van-e a környéken az előadó, vagy a másik, hogy ki tudod-e fizetni. Hiába van itt, ha nem tudod kifizetni, vagy ha ki is tudod fizetni, kérdés, hogy van-e valakinek több pénze. Sajnos nem csak rajtunk múlik, hogy kiket tudunk meghívni. Azon is múlik, hogy az ember hogy tárgyal, beleillik-e a Fezen az európai fesztiválok átutazási idejébe stb. Mi egy nagy német fesztivál, a Wacken Open Air idején (vagy előttük egy héttel) vagyunk, így velük szoktunk úgy együttműködni, hogy a felhozatalukból szemezgetünk.

Hogyan változott a Fezen Fesztivál az évek alatt?

Mindig azt mondom a Fezenről, hogy ilyen ötven-ötven százalékos fesztivál: ötven százalékban szól az idősebbeknek, ötven százalékban a fiataloknak, ötven százalékban pop, ötven százalékban rock. Erre az arány mindig próbálunk is odafigyelni, ugyanis nem szabad elfelejteni, hogy hiába tette fel Székesfehérvárt Európa fesztiváltérképére, azért ez mindenképpen fehérvári fesztivál. Nagyon fontos, hogy a helyi lakosoknak is olyan programok legyenek, amelyet szívesen fogadnak.

Vannak álmatlan éjszakáid a szervezés miatt?

Szerintem ez egy alkati kérdés. Ha valaki hajlamos a pánikra, akkor ez egy folyamatos pánikot jelenthet. Például tulajdonostársam, jó barátom, Rikli Csaba, aki kvázi a Fezen Fesztivál másik fele, sokkal aggódósabb ember. Én a pénzügyeken valahogy soha nem aggódtam, ilyet alkat vagyok, pedig kéne. Ő soha nem aggódik intrikákon, pletykákon, én pedig azokkal foglalkozom leginkább. Ilyen érdekes szimbiózisban működünk.

Melyik a legstresszesebb időszak?

A legstresszesebb időszaknak mindenképpen a fesztivál előtti napokat, heteket mondanám, amikor elkezd épülni a fesztivál, ott vagy a véghajrában, és látod, milyen összegek hiányoznak még, hogy nullán legyen a buli. Nyilván mindig van valami probléma, amit gyorsan meg kell oldani. Szerencsére már akkora lett a Fezen, hogy nem feltétlenül minden az én vállamon nyugszik, ugyanis van a fesztiválnak igen kvalifikált műszaki vezetője vagy marketingese, így az ember felülről rálát a dolgokra. Tizenöt-tizenhat évig nagyjából mindent egyedül csináltam, de nem kell. Le kell tudni adni feladatokat, csak sok időbe kerül megtanulni.

Mi történik akkor, ha valaki visszamondja a fellépést? Például mi történt tavaly a Pitbullal?

Az például egy jelentős stressz. Tavaly például majdnem az utolsó pillanatban mondta vissza a Pitbull, ám ez nem az első volt a Fezen életében. Sajnos ahogy nézem, a magyar piac egy picit mostohagyermek a külföldi nagy zenekarok szempontjából. A Pitbull visszamondása végtelenül szomorú eset volt, ugyanis rá húztuk fel a fesztivál popprogramját. Jó vétel volt, viszonylag jó áron meg tudtuk szerezni, nyilván minden idők legdrágább produkciója volt a Fezen életében, nem volt még Magyarországon, és még a rockerek is elfogadták.

Semmi másról nem volt szó, mint arról, hogy nem tudták úgy összerakni a saját turnéjukat, hogy nekik megérje. Arra a hétre be volt kötve négy bulija, abból volt két olasz rendezvény, amit lemondtak, így maradt egy belga fesztivál és a Fezen. Azt mondta, hogy a kettő darab fellépésért neki nem éri meg átjönni. Ezt húzta halasztotta, majd három-négy nappal a fesztivál előtt azt mondták, hogy nem jön. Mit tudsz vele csinálni? Sajnos semmit. Ami a legrosszabb az ilyen dolgokban, hogy a Pitbull-gázsi kábé harminc százalékát marketingre, szállásra és speciális technikára költöttük, ezeket négy nappal a buli előtt sajnos nem tudtuk visszamondani.

Hogyan viszonyul a Fezen Fesztivál a fiatal fehérvári zenekarokhoz?

A Fezen Fesztivál húsz-harminc százalékát, ha nem többet, fehérvári zenekarok teszik ki. Az újonnan alakult bandákról, mi abban az esetben tudunk nyilatkozni, ha jelentkeznek nálunk. Ha ez megtörtént, akkor foglalkozunk velük. Azt nem engedhetjük meg magunknak, hogy mi menjünk utánuk, de ha bekopognak hozzánk, akkor mindenképpen prioritással kezeljük a helyieket műfajtól függetlenül. Most is van húsz olyan fehérvári amatőr zenekar, aki helyet kap a Fezenen, és ezen felül vannak még bőséggel székesfehérvári brigádok, akik ismertebbek. Ez egy fehérvári fesztivál, ezt ne felejtsük el.

Milyen újdonságokkal készültök a tavalyi évhez képest?

Ami szerintem idén jól fog elsülni, az a tavaly hagyományteremtő jelleggel elindított úgynevezett reaktiváló program, amelyet idén lényegesen komolyabban vettünk, így mindennek lesz dedikált felelőse. Sporttal, egészséges életmóddal foglalkozó helyszín, ahol mindenféle ételallergiás vendéget is ki tudunk szolgálni. Jelen lesznek többek között az Alba Fehérvár KC, a MOL Fehérvár FC, a Fehérvár AV19 és a Fehérvár Enthroners játékosai, illetve dr. Zacher Gábor is tiszteletét teszi. Ezen kívül kipróbálható a spinning, a zumba, és sok-sok egyéb kiváló programon vehetnek részt a fesztiválozók. Aztán a Rockmaratonnal együtt közös helyszínnel is készültünk (Rockmaraton XXX Színpad), picivel több borászunk lesz, meg ami igazából újdonság, hogy van nulladik, érkező napja a fesztiválnak, amely kevesebb mint féláras rendezvény: nem mennek a nagyszínpadok, de mellette számos helyszínen beindul már a buli.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek