4 évnél régebbi cikk

Mikor alapíthatták Székesfehérvárt?
Mikor alapíthatták Székesfehérvárt?

Géza fejedelem előtt már létezhetett Fehérvár. A város alapításáról és a középkori városfallal kapcsolatos legfrissebb kutatási eredményekről is izgalmas részleteket hallhattak a Hely, ahol élünk sorozat legutóbbi előadásán. A Jókai utcai ásatás részleteiről Szücsi Frigyes régész beszélt az érdeklődőknek.

Mikor alapíthatták Székesfehérvárt? Ezt a kérdést is feltettük Szücsi Frigyes régésznek, aki a Vörösmarty Mihály Könyvtár helytörténeti előadás-sorozatának a vendégeként Székesfehérvár középkori védműveiről beszélt a legújabb eredmények tükrében. Izgalmas munkahipotézis osztott meg velünk a régész.

"Ebbe a városfal-alapozásba beépítettek olyan faanyagokat, amik korábbiak, amik nem 11. századiak, hanem azt kell hogy mondjam, hogy 10. századiak, sőt elképzelhető, hogy a 10. század első felére tehetők. Ez még több vizsgálatot igényel, mindenesetre felkeltette a kíváncsiságunkat és annak a lehetőségét, hogy nem a 970-es években kell számolnunk Fehérvár alapításával, hanem egy korábbi időszakban." - osztotta meg az izgalmas eredményeket Szücsi Frigyes, a Szent István Király Múzeum régésze.

Azaz nem Géza fejedelem idején, hanem annál korábban alapították a várost.

A térképen égtájak szerint szerepelnek a városfalak: a Nyugati, a Keleti és az Északi - így tüntette fel őket Siklósi Gyula régészprofesszor, akinek a Jókai utca 20. szám alatt 1981-ben feltárt ásatásának eredményeit jól kiegészítik az idén a Jókai utca 14. szám alatt zajló ásatás eddigi adatai. Mérföldkőnek mondható, hogy a kormeghatározás alapján már biztosan állítható: Székesfehérvár középkori városfalát már a 11. században megépítették. A Püspöki Palota udvarán előkerült egy fagerenda, mely újabb eredményt hozott!

"Ez a kormeghatározását tekintve - itt most faévgyűrűs, tehát dendrokronológiai kormeghatározásról beszélünk -, 35 évvel korábbi, mint az általunk a Jókai utca 14.-ben feltárt faanyagok. Ez is csak munkahipotézis, de elképzelhető, hogy a városfalat ott kezdték el építeni, tehát ezen a keleti szakaszon, közel a Szűz Mária prépostsághoz" - emelte ki Szücsi Frigyes.

A kivitelezés nagysága miatt pedig évtizedekbe telt, míg a korabeli viszonyok között ez a hatalmas területet körbeölelő városfal elkészült. Annyi bizonyos, az eredmények Székesfehérvár történelmi jelentőségére és Magyar Királyság európai jelentőségére is rámutatnak.

Borítókép: Fehérvár Televízió
Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek