4 évnél régebbi cikk

Egyre kevesebben utaznak tömegközlekedéssel
Egyre kevesebben utaznak tömegközlekedéssel

Csökkent a helyi és a belföldi helyközi tömegközlekedést igénybe vevő utasok száma Magyarországon. A 2019-es adatok érdekessége, hogy a kevesebb utas ellenére helyközi viszonylatban nőtt az utazások során megtett kilométerek száma.

Egy korábbi írásban már részletesen foglalkoztunk az egyre növekvő számú személygépkocsiról, amely Magyarország útjait rója. A növekvő gépkocsiforgalom ismeretében nem meglepő, hogy egyre kevesebben veszik igénybe a belföldi tömegközlekedés lehetőségét, ezt támasztja alá a Központi Statisztikai Hivatal összesítője.

A helyközi személyszállítást tekintve 2015-ben a szállított utasok száma elérte a 648,1 milliót (értelemszerűen a szám a megvalósult utazásokat mutatja, amely egy fő esetében több is lehet egy esztendőben), ez a szám 2019-ben 607,3 millióra csökkent.

A két település között tömegközlekedéssel megtett utak, vagyis a helyközi személyszállítás utas számai egyébként folyamatosan csökkenő tendenciát mutatnak, a 2019-es 607,3 milliót megelőzően 2018-ban például 621,7 millió megvalósult helyközi utazást regisztráltak.

A legtöbben az autóbuszokat veszik igénybe, míg 2018-ban a helyközi autóbuszos utazást 476,3 millió utas választotta, addig ez a szám 2019-ben 463,1 millióra csökkent. Ha nem is ilyen nagy arányban, de csökkent a vasúti közlekedést igénybe vevők száma is, míg 2018-ban 144,8 millió utast regisztráltak a hazai vasútvonalakon, addig 2019-ben másfélmillióval kevesebben, 143,5 millióan utaztak vonaton.

Csökkent a belföldön repülőgépen utazók száma is, a hajóközlekedést azonban többen vették igénybe, mint egy évvel korábban: 2019-ben 684 100 utas váltott helyközi menetjegyet valamely magyar zászló alatt közlekedő hajóra, ez a szám 2018-ban 682 800 volt.

Érdekesség, hogy a nemzetközi személyszállításban ugyanakkor emelkedett az utasok száma: a 2018-as 13,1 millió utashoz képest 2019-ben 13,9 millióan választották a tömegközlekedést a külföldre utazók közül. Emelkedett a repülőjegyek értékesítése, de a busszal és vonattal történő utazások száma is.

A helyi személyszállításban is csökkenő tendencia figyelhető meg. A KSH adatai szerint 2018-ban 2 130 600 000 (csak a rend kedvéért: kétmilliárd-százharmincmillió-hatszázezer) utast regisztráltak Magyarországon a helyi tömegközlekedésben, ez a szám 2019-ben majd 14 millióval, 2 117 000 000-ra csökkent.

A Székesfehérvárt érintő helyi közlekedési forma, az autóbuszos közlekedés vesztette a legtöbb utast, országosan 33,5 millióval kevesebben, összesen 1 116 800 000-en választották ezt a közlekedési formát hazánkban 2019-ben. Szintén kevesebben utaznak villamoson és trolibuszon, a helyi közlekedésű vasutak megtartották utasaikat, míg a fővárosban nőtt a metrót választó közlekedők száma.

Végül pedig két elképesztően nagy szám: Hazánkban a helyi közlekedésben 8 065 200 000 (nyolcmilliárd-hatvanötmillió-kétszázezer) kilométert, a belföldi helyközi közlekedésben pedig 19 803 000 000 (tizenkilencmilliárd-nyolcszázhárommillió) kilométert tettek meg a magyar utasok 2019-ben.

A helyi közlekedésben ez kevesebb, mint egy évvel korábban, a belföldi helyközi közlekedésben viszont magasabb az előző évinél, vagyis a csökkenő utasok számát figyelembe véve kijelenthető, a helyközi viszonylatban utazók a korábbinál hosszabb távolságokra veszik igénybe a magyarországi tömegközlekedést.

Borítókép: pixabay.com
Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek