A Valhalla gyilkosságok (The Valhalla Murders) sorozatkritika: sablonos skandináv krimielemek ide vagy oda, rég láttam ilyen ütős nyomozós szériátA Valhalla gyilkosságok (The Valhalla Murders) sorozatkritika: sablonos skandináv krimielemek ide vagy oda, rég láttam ilyen ütős nyomozós szériát
Külcsín
Mivel világéletemben rajongtam a nyomozós alkotásokért, így akkor jött el számomra az igazi kánaán, amikor egyre több minőségi krimisorozattal rukkoltak elő a televíziós csatornák.
Minden A törvény nevébennel (True Detective) kezdődött (nyilván előtte is néztem sorozatokat, de ez volt az első nyomozós szériám), akkor tapasztaltam meg először, hogy milyen több epizódon keresztül végigkövetni egy gyilkossági ügyet.
Az HBO sikersorazata előtt szinte csak olyan krimiszériákkal találkoztam, amelyek epizódonként göngyölítettek fel egy eseteket. Mit láttam? Szinte azokon nőttem fel, ugyanis esténként megoldhatatlan rejtélyekkel voltak tele a magyar csatornák: NCIS, CSI: A helyszínelők, A mentalista, de folytathatnám a sort. Zárójel bezár.
Mondanom sem kell, hogy azonnal lenyűgözött a True Detective-ben tapasztalt megközelítés és aprólékos építkezés, ahogy részről részre egyre közelebb kerültem a gyilkos kilétéhez (persze jó pár csavarral megfűszerezve), azóta pedig már úgy is fogalmazhatom: tonnaszám fogyasztom a nyomozós sorozatokat.
Ez elmúlt években olyan sikerszériák jöttek ki a témában, mint a Sherlock, a Mindhunter, a Broadchurch, az Éles tárgyak, a The Sinner, vagy a Gyilkosság, ám egyre több ígéretes alkotás bukkan fel a repertoárban.
Ezt a tábort erősíti A Valhalla gyilkosságok (eredeti címe: Brot) is, amely 2019-ben debütált Izlandon (2020 márciusában világszerte), a helyszínből pedig már könnyen kitalálhatjátok, hogy ízig-vérig skandináv krimivel lesz dolgotok.
Sztori
Szóval a történet szerint a lélegzetelállító, hófödte tájjal operáló Izlandon, azon belül is a fővárosban, Reykjavikban járunk, ahol egy rejtélyes gyilkossági ügyben kezd el nyomozni a rendőrség: a kikötőben találnak rá a vérbefagyott Thorra (Vilhjálmur Hjálmarsson), akit nem elég, hogy jó pár késszúrással tettek el láb alól, még a szemeit is kivájták - ezzel is jelezve, nem mindennapi esettel van dolguk a hatóságoknak.
A nyomozás élére azt a Katát (Nína Dögg Filippusdóttir) jelölik ki, akire belsős pletykák szerint nemsokára csinos kis előléptetés vár, ám egy újabb halott (akit hasonló módszerrel intéztek el, mint Thort) a feje tetejére állítja a rendőrnő életét.
Nem elég, hogy riválisát nevezik ki az akciócsoport élére, hanem Oslóból egy rejtélyes detektívet, Arnart (Björn Thors) is a nyakára hívják a további komplikációk elkerülése végett - azaz hogy minél előbb kézre kerítsék az ország első sorozatgyilkosát.
Karakterek
A Valhalla gyilkosságok talán leggyengébbnek nevezhető része a főszereplők játékában keresendő, ugyanis Mind Kata, mind pedig Arnar személye olyan jellegtelenre sikeredett, hogy már kábé a széria felénél azon morfondíroztam, vajon mikor esek át a holtponton és kezdek értük szorítani is egy kicsit.
Szerencsére ez a fajta megváltás az utolsó epizódokban bekövetkezett (ugyanis van ott izgalom bőven), ám ettől függetlenül tartom: rég találkoztam ennyire sablonos és érdektelen karakterekkel krimisorozatban.
Az a baj, hogy azt sem lehet mondani, nem voltak rendesen megírva a figurák, ugyanis Kata és Arnar is megkapta a maga úgy ahogy kidolgozott háttértörténetét (az egyik sarokban egy elvált anyuka problémás gyerekkel, a másikban egy családja által kitagadott, frusztrált és indulatos férfi), ám összességében olyannyira hidegen hagytak a motivációik, hogy így pár nap távlatából már nem is tudom pontosan felidézni, kinek hova futott ki a nyűge-baja a sorozat végére.
Ami megvan, az a munkamániás Kata gyermeteg hibái, aki annak ellenére, hogy A Valhalla gyilkosságok elején még előléptetéssel kacérkodik, folyamatosan olyan indokolatlan döntéseket hoz, amelyekkel simán veszélybe sodorja a nyomozást és társait egyaránt.
Persze ezt azzal is lehetne magyarázni, hogy az izlandi hatóságok nem találkoztak még ekkora horderejű üggyel (így ez sok rendszerbeli hiányosságra világít rá: például fegyver a széfben), de ettől függetlenül sokkal többet vártam volna a nyomozónőtől.
Katával szemben Arnar sokkal jobban érti a dolgát, gyorsan kiszagolja a turpisságot (amúgy vicces, hogy mindig olyan helyeken futkározik, ahol aztán valami nyomra bukkan), ám erezhetően vele sem nagyon tudtak mit kezdeni az írók. És azt sem teljesen értem, hogy a kezdeti távolságtartás után Kata és Arnat végül hogyan lettek puszipajtások...
Összegzés
A karakterek hiányosságait leszámítva tökéletesen meg voltam elégedve A Valhalla gyilkosságokkal, ugyanis a nagy egészet tekintve igencsak minőségi alkotással lepte meg a Netflix nézőit.
Nyilván nem váltja meg a világot, de nem is vall szégyent, és bár szinte minden olyan elem megtalálható benne, amelyet számtalanszor ellőttek már más (skandináv vagy nem skandináv) krimisorozatokban, egyáltalán nem úgy viszonyultam hozzá, mint néhány kritikus (azaz nem döngöltem indokolatlan a földbe a szériát csak azért, mert a fotelból számos bűntényt megoldottam már), hanem szimplán hagytam, hogy magába szippantson és az utolsó képkockákig ne is eresszen el, ugyanis A Valhalla gyilkosságok olyan atmoszférát teremtett, amely szerintem kivétel nélkül bárkit képes bekebelezni.
Hogy mást ne mondjak, Izland havas és hegyvidéki tájai eszméletlenre sikeredtek, a közeli helyszínek (mind terepen, mind Reykjavíkban) egytől egyig kivételesen hátborzongatóak voltak, a lassan és okosan építkező történetnek köszönhetően pedig az az érzésem támadt, mintha képkockáról-képkockára egyre mélyebbre süllyednék az amúgy nyugodt és komolyabb bűncselekményektől mentes ország felszín alatti mocskába, amelynek szálai egészen a legfelső körökig nyúlnak.
Ha szerettétek A törvény nevébent, amely szerintem a nyomozós sorozatok koronázatlan királya, és oda meg vissza vagytok az északi környezetért, akkor bátran tekintsétek meg A Valhalla gyilkosságokat, ugyanis garantáltan nektek is elnyeri a tetszéseteket.
10/8- Ezerszer látott krimielemekből építkezik, de simán magába tud szippantani
