A fehérvárcsurgói Károlyi grófok kalandos élete az első világháború utánA fehérvárcsurgói Károlyi grófok kalandos élete az első világháború után
1914. július 26-án, vasárnap délután négy órakor küldönc hozta a hírt Csákberénybe, hogy Magyarország és Szerbia között kitört a háború, mozgósítás van. A hirdetményt a jegyző este hat órakor hirdette ki a községháza előtt, másnap pedig megkezdődött a bevonulás. A csákberényi tanító Prohászka Ottokár püspökhöz írt leveléből kirajzolódik, hogy mit jelentett a megye szegényparasztsága számára a kezdődő háború. A szegény népet nyáron, a legnagyobb dologidőben szólították fegyverbe, hátrahagyva a családot nyomorban és ínségben.
Magam is tanúja voltam – írja a tanító – annak, hogy egy harminchat éves, megtört ember jött a mozgósítás alkalmával jelentkezésre, kísérte a felesége és hat gyermeke. Az apát úgy lökték be az ajtón.
Mutatta a katonakönyvét. Az anyát és gyermekeit meggátolták a követésben. Kintről az asszony hangos sírása hallatszott: csak annyi pénzt adjanak, hogy hazautazhassunk! Ilyen állapotban találta a háború a község lakóit.
Később a falu harangját elvitték ágyúnak. Az ősök szép szavú nagyharangja, mely részt vett a falu örömében, bánatában, az utca porában hevert, lelökve a toronyból. Összeszaladt a falu lakossága, sírtak. Koszorúkat, virágokat raktak rá, úgy engedték el. A háború közepén Merán Jánosné Lamberg Ladiszlája grófnő Jézus szíve tiszteletére ünnepséget szervezett. Neki ez volt a legfontosabb. Az emberek azonban belefásultak az eseményekbe, nem érdekelte őket más, csak a háború végét várták.
A Merán-uradalmat már súlyos adósságok terhelték. A grófnő ötéves részletfizetést kapott, hogy adóhátralékát törlessze. Az összeg, melyre már évek óta fizetési halasztást kért, jövedelem- és vagyonadóból tevődött össze. Három év múlva a birtok köztartozása százezer pengőre, banktartozása háromszázezer pengőre emelkedett. Szegény lett a község a földesurával együtt. A forradalomtól való rettegés indította a grófnőt arra a képtelen ötletre, hogy imahadjáratot indíttasson a község plébánosával, melynek célja a bolsevizmus leküzdése imával. A plébános ötszáz imaszöveget osztott ki. Az imahadjárat résztvevői naponként elmondják az imát, és csekély összeget ajánlanak fel jótékonysági célra. „Ráolvasásnak” nevezte ezt találóan a csákberényi történetíró, ami nem oldott meg semmit. A világháború frontján vérüket veszítették az egészséges, fiatal és középkorú magyar férfiak, családapák és az ennek lehetőségétől örökre megfosztottak. Egyre erőtlenebb édesanyáik, asszonyaik, öregjeik, nagyobb gyermekeik maguk húzták a földeken az ekét – ha volt föld, amibe meríthették. A feszültség forrása a háború, a férfiak elvesztése, a föld, mint a megélhetés forrásának a hiánya. Ezen a helyzeten a pótcselekvések nem segíthettek.
Egy tatai várbéli kiállítás alkalmával találtam ezt a gyöngyszemet, amit ismeretlen írója valószínűleg a vár tulajdonosához, Esterházy grófhoz intézett: „Tisztelt Nagyságos Úr! Minek utána háború van, erélyesen követeljük, hogy ha nem jár benne el, hogy minél hamarabb vége legyen, maga fogja megbűnhődni, mert mi mindnyájan ki fogjuk a városból verni, és a város végén fogjuk kikínozni, mint azok a szegény katonák kivégzik egymást büntetlenül. Mert azok nem okai semminek. Ilyenek, mint maguk és a fejedelmek mindenről tudnak gondolkodni, csak arról nem, hogy békében élhessünk. Segélyt 17 krajcárt adnak, ezért szenvednek a hozzánk tartozóink. Ha húsvétra nem lesz valami, akkor mi fogunk csinálni mindenütt, de maga fog legtöbbet szenvedni! Tehát még egyszer figyelmeztetjük, hogy intézkedjen!”
1914-ben, a háború hírére Tisza István magyar miniszterelnök még nemet mondott. Nem tartotta elég felkészültnek a monarchiát a háborúban való részvételre. A hadüzenet után azonban feladta álláspontját, és kitartott a háború végsőkig való folytatása mellett. Nem a győzelemben hitt, hanem a vereség következményétől félt.
A háborút nyolcvannégy évesen kirobbantó Ferenc József császár a háború közepén, 1916. november 21-én, nyolcvanhat évesen lehunyta a szemét. Örökségül hagyta művét utódjára, a fiatal és szociálisan érzékeny IV. Károly császárra, akit 1916. december 30-án koronáztak Budapesten magyar királlyá. Alig telt el pár hónap, 1917 elejétől már megtapasztalta a háború embertelenségét, és megkezdte a különbéke megkötésére irányuló tárgyalásokat a franciákkal. Felesége, Zita királyné fivére, Sixtus pármai herceg vette fel titokban a kapcsolatot Clemanceau miniszterelnökkel. Tanúja volt a levélváltásnak Ottokár Czernin külügyminiszter, és nyilvánosságra hozta a kezdeményezést. Ettől kezdve a sértődött franciák bosszút forraltak a monarchiával szemben, a német szövetségesek pedig vasmarokkal terelték vissza a háborúba IV. Károlyt. A végkifejlet nem vont le semmit IV. Károly király erőfeszítésének az értékéből.
1918. szeptember 28-án a német hadvezetésben is nyilvánvalóvá vált, hogy a nagy háború befejezéseként fegyverszünetet és békét kell kötni. A Habsburg-ház trónfosztásáról szóló osztrák törvény életbe lépett. Mielőtt a király Svájcba költözött volna, Esterházy Miklós Móric grófék küldöttségben felkeresték őt Eckartsauban, az utolsó ausztriai kastélyban, ahol tartózkodott, hogy felkérjék a magyar trónról lemondó nyilatkozatának kiadására. A lemondó nyilatkozat jelentette a magyarországi politikai elit számára a továbblépés törvényes lehetőségét. A megtört király hosszas vívódás után nem mondott le a trónról, csak uralkodói jogainak felfüggesztését foglalta írásba.
Károlyi József gróf egy évvel korábban, 1917 júliusában kapta meg főispáni kinevezését IV. Károly királytól. Ráeszmélt arra, hogy a lemondó nyilatkozattal valami végleges és visszafordíthatatlan dolog történik.
Kétségbeesett gyorsasággal a megyegyűléshez fordult, hogy indítványt terjesszen elő a törvényes jogállapot, azaz a királyság visszaállítására. A megyegyűlés azonban süket csenddel válaszolt. Értve a finom jelzésekből, mely szerint a főispánnal szemben „leszámolást” helyeznek kilátásba, Bécsbe menekült, hogy ott várja ki az események letisztulását.
A születési rendellenessége miatt a normális gyermekkortól megfosztott, rangtársai között mindenkor mellőzött Károlyi Mihály gróf – akit még IV. Károly király kért fel kormányalapításra – jól-rosszul cselekedett.
Trianonért nem lehet egyedül őt felelőssé tenni. Tekintetbe kell venni a sértődött Clemanceau-nak a monarchia szétzúzására irányuló bosszúját, az oroszországi palackból kiszabadult szellemet és a lázongó tömegek valódi, megoldatlan nyomorát, valamint született tehetségének mértékét. Az ő politikája már csak okozata volt annak az oknak, a háborúnak, amit nem Károlyi Mihály idézett elő. És nem is IV. Károly. A tragikus következményeket pedig a legyőzöttek szemszögéből előre nem láthatta senki.
Az ország király nélküli királysággá lett. A magyar alkotmány rendbetétele nem volt könnyű. Károlyi József, a Czirákyak és mások a jogfolytonosságban, a Szent István-i elvekben hittek, és támogatták a királyt a visszatérésben. Károlyi jelen volt mindkét alkalommal, amikor a király megkísérelte a visszatérést. Jelen volt Madeirán is, IV. Károly halálakor, majd az özvegy királyné és gyermekeinek spanyolországi tartózkodása alkalmával, hogy önzetlenül segítse a királyi családot.
1922. augusztusában a fehérvárcsurgói kastélyban lévő dolgozószobájának íróasztalához ült Károlyi József, és lejegyzetelte madeirai útjának friss emlékeit.
Saját szavaival élve tollát nem politikai ambíció vagy a nagyravágyás vezette, hanem az őseitől örökölt hagyományos királyhűség és az a szándék, hogy a hozzá hasonlóan legitim gondolkodásúak hiteles képet kapjanak utolsó királyunk, IV. Károly életének tragikus végéről, másokban pedig a királyhűség hamvadó érzelmeit kívánta lángra gyújtani. Munkáját egyetlen fiának, Károlyi Istvánnak ajánlotta. 1996-ban a feljegyzéseket a család nyilvánosságra hozta. Most, hogy a Móri-árok kastélylakóit felidéztem, időszerűnek érzem Károlyi József papírra vetett emlékeit is megosztani. Habsburg Ottó szavai illenek ide: „Aki nem tudja, honnan jött, nem tudhatja, hová megy, mert azt sem tudja, hogy hol van.”
1921 húsvétján éppen Semmeringben tartózkodott családjával. Az ünnepekre bementek Bécsbe, ahol már várta a hír: a király Szombathelyre érkezett. Húsvéthétfőn a Balaton expressz-szel Szombathelyre sietett. A királytól kapott megbízás értelmében Budapesten kellett szétnéznie, hogy a miniszterelnökségen megtudakolja, bevonulása esetén milyen fogadtatásban részesülne. Károlyi József rövid úton meggyőződött arról, hogy Pesten szívesebben vennék, ha a király visszautazna Svájcba. Andrássy Gyula hasonlóan vélekedett. Cziráky József gróffal együtt, aki Vas megye főispánjaként működött akkor, kinyilatkoztatták, hogy megválnak főispáni tisztségüktől, mivel mindkettőjüket maga a király nevezte ki erre a posztra. A lemondást a király nem fogadta el. Kisebb gondja is nagyobb volt ennél. E húsvéti összejövetelen más fontos döntésre nem volt idő, a király visszautazott Svájcba.
1921. október 20-án Cziráky József Dénesfán harmadik fia keresztelőjére készült, mely eseményre Károlyi József keresztszülőként volt hivatalos. A keresztelő után, délután három órakor kérlelte Czirákyt, hogy mutassa meg ménesét. A ménes kint volt a tarló felé. Hajtókocsival mentek, Cziráky György is velük tartott. A tiszta, kék égből már vörösen bukott alá a nap, sötétbarnán húzódott feléjük a Rába erdeje. Egy repülőgép keringett felettük. Amint közelebb és közelebb ért, kirajzolódott szárnyain két szám: 59-66. Solferino és Königgrätz, a monarchia két végzetes csatavesztésének évszáma.
A gép leszállt, hatalmas porfelhő csapott fel a tarlóról. Egy csikós szaladt Cziráky grófhoz, a repülőgépből őt hívta magához az ismét bejelentés nélkül érkező király, akinek szent hite és meggyőződése volt, hogy kötelessége elfoglalni a magyar trónt, és minden eszközt meg kell ragadni ennek megvalósításához.
A Budaörsnél lezajlott események után ellenséges fegyveres erővel kísérték a királyi párt ellenséges hajóra, hogy egy távoli szigetre vigyék, ahonnan nem érhető el könnyen Magyarország. November 19-én, alapos tengeri vihar elszenvedését követően érkeztek meg Madeirára. Semmiféle hivatalos fogadtatás nem volt. A sziget lakosságának meleg rokonszenve spontán fogadtatást eredményezett a parton virágokkal, éljenzéssel, tisztelettel. Ott állt a polgármester és a püspök is. A sziget fővárosában, Funchalban a Ried Palace Hotel Villa Victoria szállást bocsátották a királyi pár rendelkezésére.
A szállás modern, tiszta, gyönyörű fekvésű, emeletén húsz szalonnal. A kicsi kert kerítésénél állandóan kíváncsiskodók álltak, a kirándulóhajók vendégei is turistalátványosságként tekintettek rájuk. Az egész hotel a rendelkezésükre állt. A királyi pár vagyona Svájcban maradt, félő volt, hogy nem tudják kifizetni a szállás magas költségét. Senki nem törődött azzal, hogy a száműzetésben miből fedezik megélhetésüket. A királyt végül egy helyi bankár segítette ki lakásgondjából, felajánlva sógorának a hegy oldalában lévő kisebbfajta nyaralóját nyári tartózkodásra. A hűvösebb időszakban lakhatatlan volt a ház, nem lehetett fűteni. A király a szállodai költségek miatt februárban felköltözött a hegyre, pedig akkor az időjárás erre még nem volt alkalmas.
A királyi gyermekek eközben Svájcban éltek Mária Terézia főhercegasszonnyal, a nagymamával. A királyné egyedül mehetett értük. Február másodikán érkeztek meg a gyermekekkel Madeirára. Február közepén kiutazott Madeirára a személyzet többi tagja is, közöttük a magyar Zámboki főtisztelendő, a tiroli tanító, az udvari sofőr feleségével, a kulcsárnő és a szobalány. Mivel Károlyi József legutolsó találkozásukkor biztosította a királyt arról, hogy bármikor rendelkezésére áll, számíthat szolgálataira, a király kíséretéhez tartozó Hunyady gróf Madeiráról táviratban értesítést küldött, hogy kéri látogatását a szigeten. Károlyi 1922 februárjában Madridba utazott, a spanyol király segítségével beszerezte a szükség vízumot, és Lisszabonban felszállt az angol kirándulóhajóra, amely a Kanári-szigetek felé indult. Március 20-án érkezett meg a királyi családhoz.
Madeira hegye, a Monte speciális klimatikus viszonyokkal rendelkezik, amire nem készítették fel a száműzötteket. Madeirán a tüdőbetegségek amúgy is veszélyesek, de most a spanyol betegséggel járványszerű helyzet állt elő, amit a szigeten eltitkoltak. Károlyi József érkezésekor a király már belázasodott.
A beteg királyt Apponyi Albertné húga ápolta. Etelka, Félix és Károly Lajos királyi gyermekek is hamarosan megbetegedtek tüdőgyulladásban. A királynál tompa hangú helyet talált az orvos a tüdőn. Március 22-én a folytonos magas láz mellett a jobb felső tüdőben kiterjedt a gyulladás. 27-én már kétoldali tüdőgyulladást diagnosztizáltak nála. Este a király önkívületi állapotban beszélt, a láz felszökött negyven fok fölé.
Halálos ágyán az oltári szentség után vágyódott. Zámboki főtisztelendő látta el útravalóval, ágyánál gyermekei imával búcsúztak el tőle. Április elsején a király visszaadta lelkét a teremtőnek. Három orvos készítette fel a ravatalra. A szívét kivágták, az ereibe mészoltást alkalmaztak. A madeirai kéttornyú templom kereszthajójának jobb szárnyában helyezték el koporsóját. Az esti csöndben még benne rezgett a százegy ágyúlövés, amit a sziget két erődje adott le a halott uralkodó végtisztességeként. A király halálára csak a magyar kormány és Horthy kormányzó részvéttávirata érkezett meg. A királyné ekkor már előrehaladott terhes volt.
A spanyol király sürgönyzött, hogy a halott király családját országába várja. A pardói királyi kastélyt jelölte ki a család számára. Az évek óta lakatlan kastély Madridtól húsz kilométerre fekszik. Május 14-én a spanyol hajótársaság elnökének utasítására egy Dél-Amerikából jövő spanyol óceánjáró vette fedélzetére a királyi családot és kíséretét, majd költöztette át Madeiráról Spanyolországba. Május 20-án tette a lábát Zita királynő ismét Európa földjére. Udvari különvonattal várták őket, melynek minden állomásán katonai díszőrség adta meg a tiszteletet. Izabella orléans-i hercegnő beszállt a vonatba. Az udvari szalonkocsik másnap délelőtt tizenegy órakor érkeztek meg Madridba. Ott várta a spanyol király feleségével és gyermekeivel. A királyné a spanyol királlyal indult az új élet első állomása, a pardói kastély felé. Pár hét múlva megszületett Erzsébet nevű kislánya, aki IV. Károly posztumusz gyermeke.
A néhai király Ottó nevű elsőszülött gyermekének, az „örökös királynak” magyar neveltetése érdekében Károlyi József vállalta, hogy két évre kiköltözik családjával és szűkebb háztartásával – nevelőnő, háztartási alkalmazottak – a királyi család mellé. Elkísérte felesége és a négyéves kisfia, aki a királyi gyermekek játszótársa lett. A kint tartózkodás teljes költségét a gróf viselte. 1924 szeptemberétől 1926 nyaráig tartott a küldetés, mely alatt a királyi gyermek tanulmányaira figyelt. A kétéves kint tartózkodás megterhelte a családi költségvetést, ezért hazatérve szigorú takarékoskodásra kényszerültek. A fehérvárcsurgói kastélynak ezután csak az egyik szárnyát használták. Nem sokkal később a gróf csontrákban megbetegedett, és 1934-ben elhunyt. Gyermeke a második világégést követően osztozott rangtársai sorsában. Hosszú száműzetésben Párizsban hunyt el.
