3 évnél régebbi cikk

Az űrrepülés, a Dragon és a gyereknap margójára
Fehérvár Médiacentrum fotója
pexels.com
Az űrrepülés, a Dragon és a gyereknap margójára

A hétvégi gyereknap kicsit máshogy sikerült az idén, mint azt sokan terveztük. Én úgy gondoltam, hogy a nagy újranyitás közepette valami szabadban eltölthető programmal készülünk a gyerkőcöknek, de az időjárás meg pont nem így gondolta.

Vicces, amikor az ember tervez, de az időjárás meg úgy gondolja, hogy cseppet sem kegyes arcát mutatva felénk inkább késő őszi időjárással produkálja magát. Ha ehhez még hozzátesszük az elmúlt kettő, karanténos hónap szinte nyári érzetét, egyenesen az űrállomásig szökik a vérnyomásom.

Így a nagy újratervezésben improvizálni voltam kénytelen. Ehhez pedig a lehető legjobb alkalom volt, hogy a NASA, no, meg a SpaceX éppen erre a hétre időzítette a Dragon űrbe indítását. Az már csak hab a tortán - lehet talán az égiek kegye -, hogy a hét közepi start szintén az időjárás szeszélye végett gyereknap előestéjére csúszott.

A gyermekek pedig azon versengtek, vajon megbírnak-e küzdeni az álommanóval, hogy az este fél tízes kilövést láthassák, élőben. Nos, ezt a versenyt az álommanó elbukta, Elon Musk viszont gazdagabb lett kettő lelkes űrrajongóval.

Tudom, egy űrhajó kilövése napjainkban nem nagy szám. Azonban annak ellenére, hogy az oroszok eddig is évente akár többször is küldtek embert a világűrbe, egyszer sem kerítettek neki akkora feneket, mint most Amerika. Igen, tudjuk, kell a népnek a cirkusz és a kenyér. De ez most valahogy más volt. Az okokat nyilván nem én fogom megfejteni, annyira nem is mozgat. Sokkal inkább az, hogy gyereknap előtt pár órával sikerült olyan élményt nyújtani, amit még mi felnőttek is emlegetni fogunk.

Ennek az egész SpaceX-NASA-Dragon történetnek annyi a lényege, hogy ezt talán ennyire nyilvánosan, ennyire populárisan, még az átlagembernek is elérhető módon egyszer sem volt látható. A YouTube és a közösségi portálok segítségével akkora nyilvánosság előtt talán még sosem tartottak űrkilövést, mint az szombat este történt. Ezen a szinten úgy gondolom, van értelme az internet adta lehetőségek ilyen szintű élményszámba menő felhasználásának. Még akkor is, ha ez talán a nettó időtöltés kategóriája - már ha ezt éppen a Föld nevű bolygóról tesszük.

A gyermekeim szinte tátott szájjal, izgulva figyelték a kettő űrhajóst a Dragonban az indulás előtti pillanatokban. És a kérdések csak úgy záporoztak: mi, miért, hogyan is történik ilyenkor? Persze apa, aki nem éppen űrtudós, új kihívásokkal nézett szembe: vajon lehet-e szombat este élőben olyan tévé csatornát találni, ahol lehetőség szerint magyar kommentárral is nézhető a kilövés órákig elhúzódó folyamata?

A valóság az, hogy a NASA hivatalos YouTube-csatornáján, no, meg a CNN éppen aktuális szösszenetnyi vágóképekben kimerülő tudósításán túl a nagy média nem foglalkozott a Dragon kilövésével. Pedig…

  

A Dragon indításának hivatalos NASA videója, a Svábhegyi Csillagvizsgáló magyar kommentárjával

Azonban vannak hazánkban olyan amatőr és kevésbé amatőr csillagászok, hobbi űrrajongók, akik nem voltak restek egy élő Facebook-videóban kommentátorként közvetíteni a nagy pillanatot. Vannak még emlékképeim gyerekkoromból, mekkora élmény volt Farkas Bertalan első magyar űrhajósunk űrutazása.

De ez most, ahhoz képest nagyon más volt. A Svábhegyi Csillagvizsgáló Facebook-oldalán élőben követhettük a NASA hivatalos oldalának YouTube-csatornáját, ahogyan a hozzáértő fiatalok nekünk laikusoknak magyarázzák, hogy mi is történik. Ez a videó most is visszanézhető és hatalmas élmény, mi már visszanéztük azóta is.

De ennek az egész űrhajós estének a fénypontja akkor következett el, amikor a magyar közvetítés készítői jelezték, hogy a kilövést követő alig fél órán belül a Dragon Székesfehérvárról is látható lesz. És az időjárás engedte, hogy az erkélyre kiállva a házunk felett, a Hold mellett elsuhanó nemzetközi űrállomást szabad szemmel is lássuk, majd pedig pár perc múlva az őt követő két űrhajóst is a Dragonnal.

Hatalmas élmény és hatalmas köszönet a Svábhegyi Csillagvizsgálónak. Sajnálom, hogy a hazai tévézés úgy gondolta, ez nem akkora dolog, amely megérte volna az élő közvetítést, de így is láttuk.

Így látszódott az ISS (Nemzetközi Űrállomás) szombat este Székesfehérvár felett. A videóért köszönet Németh Gábornak!

Azóta már túl vagyunk a Dragon dokkolásán is. A gyerekek a YouTube előtt ülve szintén tátott szájjal - már a gyereknapra kapott LEGO-űrhajóval a kezükben - nézték, ahogy az űrhajósok vasárnap késő délután átszálltak a Nemzetközi Űrállomásra. Az este folyamán pedig újfent megfigyelhettünk az erkélyről a magasban keringő űrállomást. Ebben segítségünkre volt az okostelefonra letölthető ISS on Live és az ISS detector alkalmazás is, amelyek perce pontosan megmondják, honnan, mikor láthatjuk az űrben az űrállomást.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek