4 évnél régebbi cikk

Péntekig le kell bontani a Velence Korzón illegálisan álló óriáskereket
Fehérvár Médiacentrum fotója
facebook.com/velencekorzo
Péntekig le kell bontani a Velence Korzón illegálisan álló óriáskereket

Nem hoztak eredményt a megbeszélések: péntekig le kell bontani a Velence Korzón illegálisan felállított óriáskereket.

Mint azt korábban megírtuk, úgy állítottak fel egy óriáskereket a Velence Korzón a működéshez szükséges kiszolgáló létesítményekkel együtt, hogy az egészről a velencei önkormányzat semmit sem tudott. Tegnap "félig" létrejött egy találkozó a probléma kezelésére.

Gerhard Ákos, Velence polgármestere elmondta, hogy szerdán délután bent járt a hivatalban a Velence Korzót üzemeltető GOMI Kft. tulajdonosa, az ügyvédjük és az üzemeltetési vezetőjük, valamint az óriáskereket üzemeltető férfi és a felesége. Bemutatták ugyan a papírokat, de a lemásolásukra a hivatal munkatársai nem kaptak lehetőséget. Kérték továbbá, hogy mutassák be a Velence Korzó és az óriáskereket üzemeltető cég közötti szerződést, ezt azonban nem tudták teljesíteni. 

A tárgyaláson én nem tudtam részt venni, mert előre leegyeztetett programom volt és nem értem vissza, viszont szerettem volna, hogy mihamarabb legyen lehetőség ezt rendezni. Így a jegyző asszony és az aljegyzőasszony fogadták a vendégeket és megpróbálták tisztázni a helyzetet. Ezek után pedig csütörtök reggel fél kilencre  adtam lehetőséget, hogy találkozzunk, viszont (délig) nem jelentek meg - mondta Gerhard Ákos.

A tegnapi megbeszélésen át akarták adni az üzemeltetőnek a felszólítást, amiben az állt, hogy június 12-ig jogkövető magatartással ezt a helyzetet számolják fel. Ők nem akarták átvenni ezt a felszólítást, viszont az ülés jegyzőkönyvezésre került és felolvasták tanúk előtt a felszólítás szövegét, tehát tudomásuk van arról, hogy mit szerettek volna kérni, illetve email-ben és postán is elküldték.

– Ahhoz, hogy ma Velencén valamilyen építmény felállítható legyen, meg kell felelnie a helyi építési szabályzatnak, kell hogy legyen engedélye a terület használatára vonatkozóan és birtokában legyen az összes szakhatósági engedély. A város nincs szerződéses kapcsolatban az óriáskerék üzemeltetőjével, vagyis mi a Velence Korzót üzemeltető céget szólítottuk fel, hogy az üzemeltetése alatt lévő területen található építményt távolítsa el arról a helyről – részletezte Gerhard Ákos.

– Az egész velencei szakaszon a tóparton, a partvédőtől 30 méteres távolságban nem lehet öt méternél magasabb építmény. Ez a helyi építési szabály. Mi a közleményünkben jóindulattal felhívtuk az üzemeltető figyelmét arra is, hogy ez a terület egy feltöltött terület, tehát a talajszerkezete esetleg nem megfelelő egy ilyen építménynek; hiszen tíz éve ott még egy patak csörgedezett – tette hozzá a velencei polgármester.

Gerhard Ákos hangsúlyozta, hogy az üzemeltetőnek, aki Velence város tulajdonát üzemelteti, van egy bejelentési és együttműködési kötelezettsége. Ez az egész probléma nem lett volna, ha mindenki jogszerűen jár el, tehát mielőtt építenek valamit a város területén, bejöttek volna a hivatalba és megbeszélték volna a részleteket, illetve hogy hová kerülhet.

Abban az esetben, ha június 12-ig, vagy péntekig nem bontják le az óriáskereket, építésügyi eljárást tudnak kezdeményezni.

Az ügyben többször is kerestük a Velence Korzót üzemeltető cég ügyvezetőjét, de a cikk megjelenéséig nem sikerült elérnünk.
Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek