Vörösmarty, a tónál született fejedelem
Vörösmarty, a tónál született fejedelem
Vörösmarty, a tónál született fejedelemEgy kápolnásnyéki birkalegelő közepén álló vályog parasztházban látta meg a világot a XVIII. század utolsó évében Vörösmarty Mihály, a reformkori romantika költőfejedelme. Székesfehérvárról kiköltöző, kevés szóval élő, komoly, zárkózott édesapja a Nádasdy-birtok ügyeit intézte akkoriban. A Seregélyesről származó, dalos kedvű, nótákat költő édesanyja a szokásos asszonyi teendők mellett füvekből készült főzetekkel, tapaszokkal gyógyította a hozzá fordulókat. A gyermek születése után egy évvel a gróf elbontatta a vályog szülőházat, helyére nagyobb, szebb ispánlakot építtetett a gazdatisztté kinevezett alkalmazottja gyarapodó családjának. A költő életének első, gondtalan tíz évét töltötte e helyen.
1811-ben az apa gondolt egyet. Otthagyta a biztos jövedelmet nyújtó állását. Átköltözött a szomszédos Velencére, ahol felesége rokonai is éltek. Nádasdy Mihálytól nyéki, a Meszleny családtól velencei földterületeket vett haszonbérbe, és önálló gazdálkodásba kezdett. Csakhogy a gazdálkodás kockázatát eddig Nádasdy gróf viselte, ezután pedig a haszonbérlőt terhelte. Hamarosan nehéz idők köszöntöttek a Vörösmarty családra.
A költő, akinek első ihletői a „községi fürdetőnél” szerzett élmények, Velencéről járt be a székesfehérvári gimnáziumba.
Gyulai Pál Vörösmartyról írt életrajzi tanulmányából tudjuk, hogy önérzetes diák volt. Mikor egyik osztálytársát csekély hibája miatt egy „bort szerető”, ettől ingerlékeny tanára meg akarta vesszőzni, társaival együtt kérlelték, hogy ne tegye. A tanár nem engedett, erre Vörösmarty fölkelt és elhagyta az osztályt. Diáktársai utána tódultak és kivonultak a város közelében lévő füzesbe. A tanár a hajdúkat mozgósítva utánuk indult. A diákok ellenállásra készültek, botot vágtak, követ ragadtak, akadt, aki apja puskájáért is hazaszaladt. Amikor a hajdúk közeledtek, kővel, puskalövéssel tartóztatták fel őket. Tárgyalás kezdődött a két tábor között. A diákok azzal a feltétellel vonultak vissza az iskolába, hogy a hajdúk nem kísérik őket. A büntetés persze nem maradt el, a lázadókat – vagy inkább igazságkeresőket – igazgató parancsára megvesszőzték. Hogy mennyiben volt az esetnek köze ahhoz, hogy Vörösmarty végül a pesti piaristáknál fejezte be gimnáziumi tanulmányait, nem tudni. De ifjú személyiségének fejlődéséhez, a világ és a hatalom működésének megismeréséhez kellett ez a kis tapasztalat. Felkészülésként egy későbbire, a jelentősebbre, az 1848-asra.
Még öt évig, 1816-ig tartott a költő szép, kerek világa. A fehérvári Szent Mihály-napi vásár alkalmával az apa meghűlt. Ettől kezdve csak betegeskedett, és hiába volt a pesti gyógyíttatás, a következő évben meghalt.
A tízgyermekes özvegy édesanya nem hallgatott ura tanácsára, aki azt rendelte betegsége idején, hogy halála után asszonya hagyjon fel a falusi gazdálkodással, a gabonát, birkát, marhát, szőlőt, borokat adja el, az adósságot fizesse ki, és ami pénz marad, azt Fehérvár Város Árvapénztárába tegye be, és a fehérvári házból, földből, szőlőből, rétből éljen meg a továbbiakban. Volt ugyanis Székesfehérváron, a Zámolyi úton férjének egy apai öröksége. Ház, föld, rétek, szőlő. A velencei birtok felszámolása után ez jelentette volna a hajlékot és a megélhetés forrását a tartalék biztonsága mellett. Ehelyett nemes Csáthy Anna fordítva cselekedett.
Férje halála után eladta a fehérvári házat és birtokot, és Velencén hozzá nem értő módon, kárral gazdálkodott egyik idősebb lánygyermekével.
A Bence-hegyen lévő két hold szőlőt és présházat hamarosan elárverezték. A költő öccsének, Jánosnak visszaemlékezése szerint a következő öt évben már „nagy szükséget látott Szegény Anyánk, haza se mertünk menni. Azért ott mégis voltak könyörületes szívű emberek, akik segítették Anyánkat, de már ekkor nagyon bánkódott. A gyermekei elhagyták (a kisebbeket rokonok vették magukhoz) és az annyira fájt bánatos szívének, hogy többnyire ágyba fekvő volt. Én azután rábeszéltem, hogy jönne be Fehérvárra. Tisztességes lakást szerzek és tehenet tartok neki, hogy jó teje legyen, mert a tej volt kedves eledele. Így osztán Fehérváron lakott két évig… de mégis csak oda, ki vágyott… Egy gárdonyi nemes úr hét évre földet és lakást adott, de itt megint nem tudott megszokni. Neki csak Velencén volna jó, közel a szőlőkhöz és présházhoz, ahová kijárna ismét.”
A kedvéért János a szőlőt visszavásárolta és tisztességes lakást szerzett a közelében. Mihály pedig Pestről évenként 200 forinttal segítette édesanyját. Az ezt követő éveit megelégedéssel töltötte tágas kertjében, közel a szőlőhöz az 1834-ben, hatvanegy évesen bekövetkező haláláig. A velencei temetőben nyugszik. A költő soha nem bocsátotta meg magának, hogy a temetésén nem tudott részt venni. „Idegen kezek ápolván sírodba letettek, annyi szülöttid közt megsiratatlan anyát…” kesergett a Szegény asszony könyve című versében. Emlékét Velencén a műemléki védettségű Vörösmarty-pince őrzi.
Vörösmarty a Perczel családnál vállalt nevelői állása segítségével befejezhette tanulmányait. Kiváló eredménnyel ügyvédi vizsgát tett, de úgy határozott, hogy a számára tehetsége által kijelölt úton, az írói pályán marad. 1825-ben a Zalán futása c. eposzával már országos hírnévre és a legmagasabb körökből való barátokra, pártfogókra lelt. A barátok azok az emberek, akik hozzátesznek a másik életéhez. Első gyűjteményét Károlyi gróf vásárolta meg ezeregyszáz forintért. Battyhány Kázmér Mány tagosításakor két birtokot ajándékozott neki, melyet később tőle haláláig fizetendő ötszáz forint évjáradékkal visszaváltott. Eötvös József vallás- és közoktatásügyi miniszter a pesti egyetem irodalmi tanszékét ajánlotta fel, de Vörösmarty nem élt a lehetőséggel. Egy alkalommal Kossuth Lajos mentette ki árverési helyzetéből, amikor egy nyomda a ki nem egyenlített nyomdaköltségek fejében lefoglalta volna bútorait. Máskor országgyűlési képviselőt „csinált” belőle. A szabadságharc leverése után Baracskán nyújtanak felé segítő kezet, nem hagyják, hogy szükséget szenvedjen. Az Üllői úti Bártfay-szalon rendszeres látogatói a reformkori írók, költők, politikusok: Vörösmarty, Kisfaludy Károly, Bajza, Deák. Bajzával szerkesztette az Athenaeumot, kilenc társával alapította meg a Kisfaludy Társaságot, haldoklása idején is Kisfaludy lába nyomát kereste. Annak a pesti háznak az emeletére költözött, ahol Kisfaludy Károly fejezte be életét. Halála után pedig Deák Ferenc lett Vörösmarty gyermekeinek a gyámja. Vörösmarty Ilonát, gyámleányát majd ő adja férjhez Széll Kálmán pénzügyminiszterhez és miniszterelnökhöz.
Vörösmarty élete állandó haláltudatban és a fantázia világában telt.
„Itt nyugszom én, szívemben eltemetve, bujdosva két láb hordja síromat.” A magyarság sorsáról szóló rémálma most vált igazán aktuálissá. A pesszimista Vörösmarty úgy ítélte meg, hogy a magyarság betöltötte a kereszténység védőbástyájaként történelmi hivatását, ezzel elveszítette létértelmét, és el fog tűnni. Romantikus elvágyódás a tündérek világába, démonok, halál, enyészet, kísértetek, megbomlott elme. Nem lehetett könnyű élete mellette a huszonhat évvel fiatalabb, virulni vágyó feleségének, Csajághy Laurának.
A költő halála előtt, 1853 és 1855 között még egyszer visszatért a Velencei-tóhoz, Kápolnásnyékre, egy házat és egy darabka földet bérelt itt. Csak gyógyíttatása érdekében költözött fel ismét Pestre, ahol az elmúlás érte. A Nádasdyak eladták a volt gazdatiszti kúriát, de előtte egy márványtáblát helyeztek az oldalára, jelezve, hogy valaha e házat a gyermek Vörösmarty Mihály lakta. A ház ma emlékhely egy csodás vadgesztenyés park közepén.
