Tömeg a fürdőn, avagy strandolás belföldön a koronavírus árnyékábanTömeg a fürdőn, avagy strandolás belföldön a koronavírus árnyékában
Idén Olaszországba mentünk volna nyaralni, de lemondtuk a koronavírus miatt még áprilisban. Aztán, ahogy a járványhelyzet egyre javult, úgy gondoltuk, itthon töltünk el egy hetet. Főleg, hogy a szakemberek azt tanácsolták, ne utazzunk külföldre. Az első sokk akkor ért, amikor szembesültem a szállásárakkal.
Négyünknek átlag egy hét egy semmi luxus helyen nagyjából 3-400 ezer forint körül lett volna júliusban.
A Balatonnál nem is néztem, mert normális helyeket már mind lefoglalták. Ideális választásnak tűnt egy belföldi termálfürdővel rendelkező város.
Csak két apróságot nem kalkuláltunk bele: az esőt és az ezzel járó tömeget.
Reggel, nagyjából nyitás előtt egy húsz perccel, már a fürdőn voltunk. A büfében ittunk egy kávét, amikor elképedve néztük, hogyan tülekednek az emberek a gigantikus mennyiségű csomagjaikkal az akkor még bezárt pénztárak előtt. Jó páran alaposan felszerelkezve két hűtőtáskával, nagy kofferrel álltak sorba és ezeket felhasználva próbáltak előrébb jutni.
Hiába volt a padlón bejelölve a másfél méteres távolság, sokan nem törődtek vele és simán belelihegtek az előttük álló nyakába.
Ennél már csak az volt izgalmasabb, mikor kinyitott a pénztár, és mint a cunami, megindult az embertömeg. A roham után, mi is beálltunk a sorba. Nagyjából 10 perc múlva mi is sorra kerültünk, és 20 perc elteltével már valamelyik élménymedencében csobbantunk.
A férjemmel rutinosan csak két nyugágyra pakoltunk le. A gyerekeket úgy kell kiimádkozni a vízből és maximum húsz percet töltenek a parton, azt is felváltva. Ehhez meg bőven elegendő a két ágy. Mások ezt nem így gondolták!
Egész sorokat foglaltak le törülközővel, nejlonszatyorral. Aki biztosra ment, otthagyott valakit a családból, társaságból, hogy őrszemként vigyázzon a területre, nehogy valaki véletlenül nem értené, foglalt.
Jó dolognak tartottam, a partra kihelyezett lábfertőtlenítőket, vagy a medencék szélére kihelyezett befogadóképességet jelző táblákat. Igaz, a tömeg nem törődött egyikkel sem. Amint a heringparti fokozódott, úgy kerestünk nyugisabb medencéket és zugokat a fürdőn.
Aztán, amikor valaki a két szem ágyunk elé 5 centire rakott még kettőt teljesen random módon, úgy éreztük, ideje távoznunk.
Délben kifelemenet csak fél füllel hallottuk, a pénztáros kvázi a lehetetlennel küzdve próbált egy idősebb párt meggyőzni, ne menjenek be, mert sokan vannak és nincsen hely, ahova lepakolhatnak.
Hogy végül bejutottak-e, nem tudom, de a férjem megjegyezte, hogy ha itt nem kaptuk el a koronavírust, akkor sehol, mert a másfél méter távolság rossz időben egy fürdőben ismeretlen fogalom.
