Elítélt élettársi kapcsolat, és Arany János fattyúnak született édesanyja: az alapi Salamon-kúria titkai - 2. részElítélt élettársi kapcsolat, és Arany János fattyúnak született édesanyja: az alapi Salamon-kúria titkai - 2. rész
Az Esterházy-legenda a XIII. századra nyúlik vissza. Szereplője a Salamon nemzetségbeli Miklós, az ősapa, akitől a szakadatlan leszármazás az oklevelekből kimutatható. A legenda szerint a Csallóköz tündére bizonyos estéken meglátogatta az ősapa kertjét, hogy az ott fölállított dézsában megfürödjék. Az ősapa dolga volt, hogy jelentse a tündérnek, ha feljött az estike csillag, mert akkor kezdett a tündér a fürdéshez készülődni. Az ősapa halálakor a tündérkórus előadta a gyászdalt, amely a család titkos himnusza lett.
Telt, múlt az idő, és a Salamon nemzetség négy fő ágat hajtott: a Pós, Illésházy, Esterházy és Dama ágakat. A Salamon nemzetséghez tartozó Benedek elsőként vette fel az Esterházy nevet, talán a család ősi fészke, a Pozsony vármegyei Szerhásháza település régi neve, Esterháza után. Fia, Esterházy Ferenc pedig az első, aki használta a Galántai előnevet, a Csallóközben lévő galántai ősi birtok alapján.
Galántai Esterházy Ferenc és Illésházy Zsófia 1566-ban kötött házasságából származnak azok a fiúgyermekek, akik az Esterházy család fő ágait alapították. A nádorrá lett Miklós a fraknói ágat, Dániel a cseszneki ágat, Pál a zólyomi ágat. Az Esterházy család felemelkedése ekkor vette kezdetét. Gyökereik tehát a Salamon családhoz nyúlnak vissza.
Az alapi Salamon család a vármegye egyik legrégebbi nemesi családja.
A Salamon nemzetség a honfoglaló nemzetségek egyike. Felső- és Alsó-Csallóközben, Pozsony és Komárom között már a XI. században birtoklásuk okmányokkal kimutatható. A XII. századbeli Salamonok királyi emberek, szabad vitézlő nemesek, közispánok. A család gyarapodásával a tehetősebb családtagok a Dunántúl felé terjeszkedtek.
A XIII. században már találunk Salamon nemzetségbelieket Veszprémben, Sopronban, Vas megyében és Esztergom környékén. Székesfehérváron a IV. Kun László király által összehívott rendi országgyűlés idején lázadás tört ki, melyben Salamon fia, Simon is részt vett. A lázadás leverése után hűtlensége okán IV. László király birtokaitól megfosztotta.
A Salamon család 1352-ben kapott nemességet. 1359-ben már ismét találkozunk velük Fejér megyében. A fejérvári keresztesek konventje egyik később kelt jegyzőkönyvében azt rögzítette, hogy a Salamon családhoz tartozó alapi, gyermektelen Chydur fia, András megjelent a konvent előtt és élőszóval kifejezte, hogy Alapon lévő és kizárólag őt illető Gálfölde és Chetfölde részbirtokait testvérének, Salamonnak és Barnabásnak illetve azok utódainak örökül odaadományozza, azon kikötéssel, hogy ott helyben való eltartásáról gondoskodni tartoznak. A család itt már az Alapi nemesi előnévvel került be az okiratba.
Szerephez jutott a Salamon család 1432-ben is, amikor Zsigmond királytól alapi birtokrészt kapott Salamon István, aki a király kíséretének tagja volt a mai Német- és Olaszország területére vezető útja alatt.
1578-ban az alapi dokumentumok a Salamon család három férfi tagját, Miklóst, Ferencet és Kelement említik. Fél évszázad múlva a leszármazók, János, András és István kaptak új adománylevelet.
A XVIII. század közepén összesen tízezer holdnyi birtok volt már Alapon a Salamon család kezében. A század végén Alapon gazdálkodott a család egyik legtekintélyesebb tagja, Salamon Mihály, aki tiszttársaival együtt követelte a magyar vezényleti nyelv bevezetését, az önálló magyar haditanács felállítását, a kiszolgált katonák részére méltányos obsit juttatását és a katonafogdosás gyakorlatának megszüntetését. A napóleoni háborúk alatt alezredesként a Fejér vármegyei felkelőket vezette. 1801-ben megkapta a katonai Mária Terézia-rendet, mely bárói cím adományozásával járt.
Az alapi Salamon család a jobbágyfelszabadításig gyarapodott. Aztán az 1800-as évek második felében megkezdték alapi birtokaik értékesítését. 1875-ben Salamon Pál és György adta el ott lévő birtokait. 1880 körül Salamon Ádám még megvásárolta a szomszédos Bartal-birtokot, de rövid időn belül túl is adott rajta. Salamon Mihálynak még közös földbirtoka volt Vantsay Istvánnal, később már csak az utóbbit jelölték meg birtokosként. 1893 körül Salamon Zsigmond örökösei értékesítették az alapi birtokot a kúriával együtt. Arany László ekkor jelentkezett, mint vevő. A feudális renddel együtt az ősi Salamon család is szétesett.
Az alapi Salamon Vincze megőrizte a nemesi család okiratait. Károly János jeles történész részére átadta, hogy kutassa és tegye közzé a legizgalmasabbakat Évkönyvében. Nagy szolgálatot tett ezzel a történelemírásnak, egyben lehetőséget adott az egymással rivalizáló két kortárs történésznek, Károly Jánosnak és Ipolyi Arnoldnak a végeláthatatlan vitára, melynek tárgya a Salamon és Esterházy családok közös gyökere volt. A megőrzött dokumentumok között nemcsak a Salamon, hanem a Sennyei nemzetségre vonatkozók is fellelhetők voltak a birtok- és családi összefonódások okán.
1858-ban az alapi birtokon megszületett egy különleges nemes hölgy, alapi Salamon Margit. Mire felnőtt, 1878-at írtak.
1852-ben Székesfehérváron megszületett Czobor Béla. Mire Salamon Margit felnőtt, akkorra Czobor Béla régész, művészettörténész befejezte tanulmányait a budapesti tudományegyetemen, és Székesfehérváron 1875. augusztus 22-én római katolikus pappá szentelték.
Élettársi kapcsolatra léptek. 1880-tól folyamatosan születtek gyermekeik, szám szerint tíz: Margit, Irén, Géza, Béla, Ilona, Edit, Gabriella, Hunor, László és Tibor. Nemes alapi Salamon Margitot Czobor Béla elfelejtette az asszonyok társadalmi rangjára emelni. Tiltotta katolikus pappá szentelése, kilépni pedig nem szándékozott.
Salamon Margit hímezgette, toldozgatta-foltozgatta, javítgatta Czobor Béla középkori szövet-, mitra- és hímzés-gyűjteményét, kihordott és szült tíz gyermeket, mindeközben hajadon anyaként volt kezelve a születési anyakönyvi okmányokban. Ne feledjük: az 1880 és 1900 közötti húsz évben járunk!
Elszörnyedve olvastam Arany János feleségének, Ercsey Juliannának születési adatait. Egy Szakmári Erzsébet nevű cseléd fattyaként volt bejegyezve és megbélyegezve.
Czobor Béla, a tanult, pappá szentelt férfi, a nagyváradi püspöki szeminárium és teológia rektora, az egyházi archeológia tanára, a Műemlékek Országos Bizottságának előadója, egyetemi magántanár, akadémiai tag, számos értékes könyv írója, országos kiállítás szervezője ismerte a középkori kézimunkák, a mitrák, az aranyszálas hímzések, a kék selymek, az egyházi műipar és a liturgikus textíliák értékeit, de az asszonyok értékét bizonyára nem.
Igaz, 1904-ben bekövetkezett halála előtt kelt végrendeletében elismerte gyermekeit, rájuk hagyta világi hagyatékát, közöttük a budapesti, Lendvay utcai villát, de vajon kárpótolta-e őket a fattyúságért? Ma szerencsére másként értékeljük az élettársi viszonyt. Az ő kapcsolatukat azonban a XIX. századi erkölcsi normák szerint illik megítélnünk. Jeles Czobor Béla, akire Székesfehérvár márványtáblával emlékezik, két világ között próbált lavírozni. Az úri társadalom pedig becsukta a szemét.
