Arany János fia Alapon
Arany János fia Alapon
Arany János fia AlaponVoltatok már Gödön? A Duna partján és a partközeli vizes területeken az 1890-es évek elején a legmódosabb budapesti családok foglaltak telkeket. Kastélyoknak beillő csodás villákat emeltek, vagy megvásárolták a már álló méregdrága épületeket, és azok köré valóságos botanikus kerteket teremtettek. Ha volt földi paradicsom, bizonyára Göd volt az. A település Budapesttől huszonöt kilométerre fekszik, a legszebb Duna-kanyar-szakasznál, annak kapujában.
Nos, amikor divatba jött, és fél Budapest odaköltözött vagy nyaranta ott töltötte szabadságát – mert ez volt a sikk – Arany János fia, Arany László akkor adta el a gödi Duna-parti irigyelt villáját és birtokát, pedig az érte kapott pénzre bizonyára nem volt égető szüksége.
Édesapja, a hatvanhat éves korában, 1882-ben elhunyt Arany János hagyatékában bőséges pénzforrást hagyott hátra. Az akadémia rendes, majd tiszteletbeli titkáraként a halálát megelőző években már nem vette fel a tiszteletdíját, az szépen gyűlhetett a számláján. Az akadémia palotájában lévő méltányos lakbérű, elegáns szolgálati lakása sem terhelte a pénztárcáját.
Mindezen előnyök a hagyatéknál egyetlen fiának valamint leánya kis árvájának javát szolgálták. Arany László számára tisztes megélhetést biztosított jogászként és politikusként a Földhitelintézet igazgatósága mellett betöltött kiemelt munkaköre is.
Mi vezérelte hát 1892-ben a gödi villa és Duna-közeli birtok eladásakor?
A csendes elmélkedőt talán kezdte zavarni a hirtelen felkapott üdülőhely zajos társasági élete. Az értékesítést megelőzően, 1886-ban, huszonegy éves korában elhunyt egyetlen öröme, Juliska nővére árván maradt kislánya, Szél Piroska, akit saját gyermekeként nevelt feleségével, miután közös gyermekük nem született.
Kinek parádézzon ezután a gödi villával és kivel sétáljon büszkén karonfogva a gödi sétatér potenciális kérői között? Az emlékektől is szabadulni szeretett volna. Jó helyre került a gödi birtok, egy Fuzella nevű jeles orvos családjához, akinek sarja, Fuzella Tivadar biológus, szövet- és rákkutató Székesfehérváron is járt 1916-ban a katonai kórház főorvosaként. 1930-ban biológiai kutatóintézetet alakított ki a területen, amely még ma is sikerrel működik.
Arany László tehát 1892-ben értékesítette kiskastélynak beillő villáját, majd 1893 körül vásárolta meg Fejér megyében, Sárbogárd térségében, Alapon a szerényebb adottságú új birtokát.
Az időbeli egybeesésből arra következtetek, hogy a gödi vételárat használta fel az alapi Salamon-kastély és 1484 kataszteri holdnyi föld megvásárlásához. Miért éppen a Gödhöz képes nyugalmasabb Alapra esett a választása?
Feleségével már kihűlt a kapcsolatuk. Arany ebben az időben a fővárosi, városligeti villájának szobájában szeretett olvasgatni az éjszaka csendjébe zárkózva. Miután édesapja, a költő kezdetben tanárként vállalt munkát, majd Budapestre költözve bér- és szolgálati lakásokban élt, nem állt módjában megtanítani fiát a gazdálkodásra. Arra gondolok hát, hogy felesége gazdálkodási vágya kedvéért vásárolta meg a kiterjedt alapi birtokot. Így is tartja számon a fáma: Szalay Gizella, Arany László felesége, majd özvegye Alapon 1484 kataszteri holdon gazdálkodott.
Közös életük eseményeiről sajnos kevés feljegyzés maradt fenn.
Házasságkötésük idejét is rébuszokban határozták meg az életrajzírók, egy helyen úgy fogalmazva, hogy már két éve házasságban éltek, amikor Szalay Gizella későbbi második férje megszületett. Nos, ennek időpontját tudjuk: a születési év 1877. Tehát 1875-ben volt az első házasságkötés.
Máshol akként utalnak a házasságkötés évére, hogy Arany László már „öreg legényként”, harmincegy évesen vette feleségül az akkor még csak tizennyolc éves menyasszonyát. Itt is számolni kell az ujjainkon. Mikor volt Arany László harmincegy éves? 1875-ben.
Ide kívánkozik a megjegyzés, miszerint Arany János középtermetű, tömör felépítésű férfi volt, hozzá képest fia igazi atlétaalkat.
Sportos, kidolgozott izmait a különböző sportágakban magát kipróbálva szerezte. Finom, de férfias arca, édesapjától kapott értékes műveltsége, értelme, végtelen szorgalma, fegyelmezettsége, dolgos természete, felelősségérzete, na és egyedülálló pedigréje első osztályú vőlegénnyé avatta a férjjelöltek piacán.
A tizennyolc éves Szalay Gizella, Szalay László történész fivérének lánya nem kapott zsákba macskát. „Nem illettek össze” – maradt fenn a lakonikus megjegyzés a kortársak tollából. Valószínűleg a túlságosan zárkózott, befelé élő, szemérmes férfi és a nyitott társasági életet igénylő asszony természete nem illett össze. Eszembe jutott a mondás: nincsenek rossz emberek, csak rossz kapcsolatban élők.
Az biztos, hogy nem az asszony szépségének hiánya volt az elhidegülés oka. Arany László 1898-ban bekövetkező halálát követően, 1905-ben a hervadó özvegy gond nélkül férjhez ment egy nála húsz évvel fiatalabb irodalomtörténészhez, akit valószínűleg nemcsak az idősödő hölgy páratlan kisugárzása varázsolt el, de az így birtokába kerülő teljes Arany-hagyaték is kívánatossá tette.
Arany László özvegye második házasságában teljesedett ki érzelmileg.
Leveleiben boldogan dicsérte ügyesen gazdálkodó második férjét, még merészebben kezdett öltözködni, új úri allűröket vett fel, igazi nagyvilági földbirtokosasszonyként viselkedett és boldogan élt férjével nyolcvannyolc éves koráig, mígnem 1945 januárjában egy légitámadás során a Ménesi úti házukra hullott bomba ki nem oltotta életét, elpusztítva az ott lévő Arany-hagyatékot is. Nem tőle történt tehát a második világháborút követően az alapi birtok kisajátítása, azt néhai Arany Lászlóné már nem élhette meg.
Arany László jobbára az alapi kastélyban töltötte életének utolsó szakaszát, Budapest és Alap között megosztva idejét. 1898-ban fiatalon, ötvennégy éves korában halt meg tífuszban. Költői-írói munkásságának legjobb darabjait ekkorra már rég megírta.
Alig száradt meg a tinta a Nagykőrösön szerzett érettségi bizonyítványán, Juliska nevű nővérével felkerekedett, hogy Erdélyben összegyűjtse a nép ajkán forgó meséket. A mesék ekkorra az irodalom fontos részévé váltak, Szendrey Júlia például Andersen meséit fordította magyarra. Néhány ismert népmese Arany László gyűjtésének köszönheti fennmaradását.
Ki ne fújná kívülről a Kiskakas gyémánt félkrajcárját, a Babszem Jankót, a Kis gömböc vagy a Kis ködmön történetét, a Kismalac és a farkasok, a Fehérlófia, Az icinyke-picinyke című meséket?
Gyermekkorom diafilmre vitt mesefeldolgozásait még ma is szó szerint idézem: „Van egy erdő, erdőháton, benne tisztás az irtáson. Hóba rakva, rajta kis ház, kismalac itt telel-tanyáz. Kicsi fejsze csitteg-csattog, bikkfa lángja pitteg-pattog, fazékban víz rityeg-rotyog, ajtón farkas kipeg-kopog. Hej, kismalac, dideregve kunyerálok, hogy eressz be! Bizony nem én, mert megeszel! Rólam ilyet fel hogy teszel?” Tovább is van, mondjam még? A máig ható tanulság: a forró vízzel leöblített farkas már nem tudott ártani a bátor kismalacnak, aki képes volt megvédeni magát.
Az összegyűjtött népmesék leírásakor és közreadásakor az eredeti népi nyelvezetet „szalonképessé”, közérthetővé, mindenki számára élvezhetővé kellett tenni, ezért a gyűjtés, megőrzés érdemén felül az írói tehetséget is szolgálatba kellett állítani.
Ennek apropóján átfutottam a Hol volt, hol nem volt című Arany László-gyűjteményt, melyet Reich Károly rajzai díszítenek. Sajnálom, hogy kritikai válogatása nem jelent meg. Egyes mesék oly mértékben ijesztőek, hogy épeszű nagymama nem veszi a szájára őket: „Egyszer volt, hol nem volt, az Óperencián is túl, volt egy özvegyember és egy özvegyasszony. Az özvegyembernek volt egy kisfia és egy kisleánya. Az özvegyasszonynak nem volt gyermeke. Összeházasodtak. A mostoha ütötte-verte a gyermekeket, mígnem kitalálta, hogy dióval hizlalják fel őket, aztán a kövérré hízott gyermekeket vágják le és vasárnap dínomdánomot csapjanak belőlük.” Úgy is lett volna, ha a kislány nem hallgatja ki őket és nem cselekszik. Minden jó, ha a vége jó.
Na de ki talál ki ilyesmit? Ennek a történetnek van egy másik dermesztő tanulsága is: a gyermekek édesapja ellenkezés nélkül rábólintott új asszonya ördögi tervére.
A kötetben több hasonló, elvetemült szülő borzolja a gyerekek idegeit az esti nyugovóra téréskor.
Az egyik mesében a csizmadia családjánál érjük tetten a családon belüli erőszakot. A kisfiú nem szerette volna az apja mesterségét követni. Az anyja is pártját fogta, de az öreg csizmadián ketten sem tudtak kifogni, mert mindjárt megverte mind a kettőt. „Egyszer megunta Jankó a sok lábszíjazást, bement az anyjához … No, édesanyám, nem szívelem tovább ezt a sok verést!” – és világgá ment. Ma már ezeket a mesekönyveket tilos lenne a könyvespolcra tenni. Arany László tizennyolc évesen gyűjtötte őket, nem tűnt fel a történetekben rejlő veszély. Bölcs édesapja sem figyelmeztette. A kiszolgáltatott gyermekek ilyen világba születtek bele.
A népmesék gyűjtése után Arany László egy remekművel véste be nevét az irodalomtörténetbe. A Délibábok hőse című verses regénye is úttörőnek számított a maga idejében és műfajában.
Egyes irodalomtörténészek egyenesen a legjobb alkotásaként jellemzik a szarkasztikus gúnnyal megírt, az akkori magyarországi állapotokat bemutató történetet. Már ezért a műért érdemes volt megszületnie! Arany László a múlt nagyszerűségén és a jelen kilátástalanságán gondolkodik közvetlenül a kiegyezés előtti hónapokban.
Jeles kortársai – Csiky Gergely, Mikszáth Kálmán és a többiek – ezt a művet tekintették a realizmus alapjának, ezt követték, ezután indultak el. Hűbele Balázs figurája jelképpé vált. Nincs olyan magyar ember, aki ne ismerné. Hatalmas lelkesedéssel nagy eszméket szeretne szolgálni, mégis csődbe megy az egész élete, mert itthon azt látja, hogy kilátástalan és reménytelen a helyzete.
A Hűbele Balázs léha környezetében élők már nem alkalmasak az ország hajójának kormányzására.
Évfolyamtársai „csupán merő szokásból tengtek a jogon”, hogy majd „a hanyatló ősi birtokon vonuljanak meg, míg van enni-inni, búsulni a honért és mit se tenni.” A mű mára elvesztette aktualitását. A múlton hiába nem merengünk, legfeljebb megünnepeljük legszebb fejezeteit. A jelenért pedig tehetünk! De Hűbele Balázsok azért mindig lesznek.
Arany László több bravúrral nem élt, felmorzsolta életét a hivatali, újságírói és képviselői munka. Az alapi birtokon már csak édesapja töméntelen művét és levelezési hagyatékát rendezgette díszes kötetekbe és sajtó alá. Saját irodalommal alig foglalkozott. Dédelgetett még új terveket, de ezek megvalósítására nem maradt ideje. Elegáns városligeti villájában hunyt el az 1898. év egyik forró augusztusi napján. Irodalmi hagyatékának rendezgetése az alapi vidéki nyugalomban özvegyére és annak második férjére maradt.
