Mozaikok a székesfehérvári sörfőzés XIX. századi történetéből
Mozaikok a székesfehérvári sörfőzés XIX. századi történetéből
Mozaikok a székesfehérvári sörfőzés XIX. századi történetébőlA XVIII. század végén Schik János Nepomuk bérelte a sörházat, ami 1792-ben leégett. Az épület helyreállítása a sörházi malommal együtt öt évvel később kezdődött, s 1800-ra el is készült az épületegyüttes.
Két esztendő elteltét követően a városi tanács – miután felvette a sörházi leltárat – réz főzőüstöt rendelt Holczknecht József sörfőzőmester tervei alapján. A fehérvári sörfőzés újra életre kelt. 1805-ben Dunaalmáson vásárolt márványból építették újjá a serhivető medencét, azaz a sörhűtőkádat, amelyben a sör hűtése, élesztőzése, erjesztése történt.
A serház bérbeadásáról, a licitálás napjáról a város vállalkozóit és a királyi városok tanácsait is értesíteni kellett. Az 1808-as licitkor a bérletet Richter Antal kapta meg, majd 1813 és 1820 között Sárkány József főzte a sört Fehérváron.
Érdekes adalékot szolgáltat az 1808-as esztendő Székesfehérvár és Hradec Králové partnervárosi kapcsolatához. Ebben az évben – német nevén – Königgrätz városából a katonai szolgálat elől menekülő cseh serfőzők érkeztek Fehérvárra. A városi tanács, miután mindegyik menekült szerepelt a katonai összeírásban, nem adott számukra menedéket, ellenben értesítették a helybeli katonai parancsnokságot és átadták nekik a főzőmestereket. Amellett, hogy tisztelgünk a tanács törvényes magatartása előtt, felmerülhet bennünk a kérdés, vajon milyen új lendületet vehetett volna a fehérvári serfőzés, ha a tanács hasznosítja a menedékkérők szakmai tudását?
Az 1816-os esztendő igen borús volt Fehérváron. Az adóssággal küszködő városnak hat százalékos kamatra Sárkány serfőző adott kilencezer forint kölcsönt, míg a városi tanács a rossz gabonatermés okán megtiltotta a lakosságnak, hogy gabonáját elcserélje, s abból sört vagy pálinkát főzessen. Sárkány Józsefet 1820-ban Grósz Pál bérlő váltotta. Az ő árendálása alatt a korábban leégett árpaszárítót és a kemencét építtette újjá a tanács, illetve vásárolt egy kilencvenakós kádat is a serfőzőház számára. Grósz Pál vételi szándékkal állt elő, amit a városi tanács visszautasított, s 1823-ban licitre bocsátotta a főzdét. Az 5.100 forintos évi árendáról induló liciten részt vett Pentz Antal, Sárkány József és Richter Antal mellett Grósz Pál is, aki 7.300 forint éves bérleti díj fejében vált újra bérlővé. A következő évben a tanács egy százötven akós kádat vásárolt a serfőzőház részére.
A sörfőzés története csalafintaságokkal is megörvendezteti az érdeklődőket. Történt ugyanis, hogy Grósz főzőmester többször is panasszal élt a városi tanácsnál, hogy a városban idegen sört mérnek, ami törvénytelen és sérti az ő érdekeit. A vizsgálat azonban kimutatta, hogy az ugyan nem mérgező, de ihatatlan sört maga Grósz főzte és adta el a kocsmárosoknak, tudva, hogy az az ő nevével árusítva rontaná a hitelét. Miután nem kellőképpen csíráztatta az árpát és régi komlót használt, tudta, hogy a sör nem is lehet jó minőségű, ezért megszabadult tőle.
1826-ban Grósz visszaadta a bérleményt, de 1828-tól újra ő volt a bérlő. A sörházban a pálinkát a segédjével főzette, aki igen jó minőségű italt állított elő, de miután zsidó volt, a tanács kifogást emelt, s 1829-től – hiába kérte Grósz – az új árendáló Fleischer János lett. Igaz, nem sokáig, mert az 1831-es kolerajárványban tanúsított viselkedésének köszönhetően újra Grósz főzhette a sört, egészen 1837-ig, amikortól Richter Antal nyerte el a bérlés jogát 1839-ig. Richter sörére azonban sok panasz érkezett, így a városkapitány megvizsgáltatta azt, ihatatlannak minősítette és kiöntette.
1840-ben Horváth János volt a bérlő, öngyilkosságát követően pedig Oberrecht Mátyás árendálta a Sörházat 1847-ig. Ezt követően hat esztendőre Ladányi Antalé lett a bérlés joga. Az 1843-ban időközben életbe léptetett Serrendtartás a sörfőzésben is megnyitotta a szabad verseny előtt a kapukat, igaz, a levert szabadságharcot követő önkényuralom megfosztotta a városokat az előjogaiktól, így a korábbi berendezkedés és gyakorlat megváltozott.
Ladányi Antallal az uralkodói pátens értelmében létrehozott községtanács 1851-ben hároméves szerződést kötött a sörpincével együtt a sörház bérletére. Hat évvel később már újra Oberrecht Mátyás molnár bérelte a sörházat, de 1860-ban ismét Ladányi a bérlő.
1864-ben Simli György ígért a legtöbbet a kótyavetyén, azaz a versenytárgyaláson, így az évtized alkonyáig ő főzte a sört Fehérváron.
Az 1869-es népszámlálás adatai szerint a sörházhoz tartozó lakóépületben Peuser Frigyes „önálló sörfőző” élt feleségével, Czechmeister Erzsébettel és gyermekükkel, Frigyessel. A lakóépületet sörfőzőüzletként is használták. A sörház és a sörházmalom mellett az ingatlan részét képezte egy szárító, egy csíráztató, három pince, két istálló és egy csűr. A sörházhoz háziállatok is tartoztak, így lovak, szarvasmarhák, ökrök, bivalyok, sertések, összesen huszonnyolc jószág. Csodálatos világ képe rajzolódik ki előttünk, amikor hazánk történelme egyik legsikeresebb szakaszába, a boldog békeidők korszakába lépett. Itt folytatjuk a székesfehérvári sörfőzés történetét a következő, egyben befejező részben!
E cikk megírásakor – hasonlóan a korábban megjelent, fehérvári sörfőzéssel kapcsolatos cikkemhez – Honty Katalin A székesfehérvári Sörház és a Sörház-malom története című munkájára támaszkodtam.
Asztalos Tamás
