4 évnél régebbi cikk

Nem lesz több IKEA-katalógus
Nem lesz több IKEA-katalógus

Az IKEA a megváltozott fogyasztói magatartás és médiafogyasztási szokások miatt 70 év után megszünteti a papíralapú IKEA-katalógus gyártását. A jövő nyáron megjelenő újság lesz az utolsó fizikai példány, ám őszre még készülnek egy meglepetéssel.

Szerintem nem nagyon lövök mellé azzal a kijelentéssel, hogy az IKEA katalógusa sokaknak olyannyira az életük részévé vált, hogy szinte el sem tudnak képzelni egy-egy ünnepet, vagy szezonális átalakítást nélküle - legalábbis én biztos nem.

Ahogy kijött az aktuális szám, az üresjárataimban folyamatosan pörgettem, hogy lakberendezési ötleteket merítsek, inspirációt nyerjek a csodálatosan összerakott kombinációkból.

Nos, ennek sajnos vége, ugyanis az IKEA bejelentette, hogy 70 év után megszűnik a klasszikus és legendás IKEA-katalógus.

"Az IKEA-katalógus mind a vásárlók, mind a munkatársak számára egy olyan kiadványt jelentett, amely az évek során sok-sok érzelmet, emléket és örömöt hozott. 70 éven keresztül az egyik legegyedibb és legikonikusabb termékünk volt, emberek milliárdjait inspirálva a világ minden táján" - mondta Konrad Grüss, az Inter Ikea Systems B.V. ügyvezető igazgatója, majd hozzátette:

Új fejezetet nyitni a kedvenc katalógusunk után valójában egy természetes folyamat része, hisz a fogyasztói magatartás és a médiafogyasztási szokások megváltoztak. Annak érdekében, hogy elérjük az emberek többségét, és kapcsolatba kerüljünk velük, új eszközökkel juttatjuk el hozzájuk inspiráló lakberendezési megoldásainkat.

Szauter Zsolt, az IKEA Lakberendezési Kft. marketingvezetője szerint az emberek többsége ma már az interneten és a közösségi média felületeken keres lakberendezési inspirációt digitális csatornák és influenszerek segítségével. Emiatt már néhány évvel ezelőtt megkezdték a nyomtatott katalógus-példányszámok csökkentését:

2017-ben a cseh-magyar-szlovák régióban 3,8 millió IKEA-katalógust adtak ki, 2020 augusztusában már csak 350 ezret.

Az IKEA-katalógus megszüntetésére vonatkozó döntés annak az aktuális átalakulási folyamatnak a része, amellyel a csoport egyre nagyobb mértékben digitalizálódik, ugyanis azt tapasztalják, hogy a fogyasztók többsége már az interneten tájékozódik lakberendezési kérdésekben. De hogy mit tartogat a jövő, azt egyelőre még nem árulták el.

Addig is mutatjuk az IKEA-katalógus legfontosabb mérföldköveit:

  • 1951: Ingvar Kamprad, az IKEA alapítója saját maga állítja össze az első, 68 oldalas, svéd nyelvű katalógust. Az első katalógus címlapján az MK fülesfotel látható, barna kárpitozással. A katalógust 285 000 példányban nyomtatják ki és Dél-Svédországban terjesztik.
  • 1998: Az első online kiadás, IKEA at office, egy kizárólag irodai/üzleti bútorokat tartalmazó különkiadás. A kitűzött cél a teljes katalógus online megjelentetése, azonban a számítástechnikai rendszer bonyolultsága miatt elhalasztják.
  • 2000: a nyomtatott verzió mellett az IKEA-katalógus digitális formában is megjelenik.
  • 2001: az IKEA történetében először indul be az e-kereskedelem, Svédországban és Dániában.
  • 2016: Az IKEA-katalógus csúcskorszaka, 200 millió példányban terjesztik 69 verzióban, 32 nyelven és több, mint 50 piacon.

A végére pedig Konrad Grüsstől jött egy apróka jó hír is:

Megbecsüljük és ünnepeljük az IKEA-katalógus fantasztikus múltját. Tiszteletünk jeléül 2021 őszén egy könyvet jelentetünk meg, amely tele lesz nagyszerű lakberendezési inspirációkkal és ismeretekkel.

(Forrás: napi.hu, forbes.hu)

Borítókép: ikea.com
Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek