5 hónapnál régebbi cikk

Jön a vasárnapi boltzár? - Mutatjuk, mit gondolnak róla a fehérváriak
Fehérvár Médiacentrum fotójaJön a vasárnapi boltzár? - Mutatjuk, mit gondolnak róla a fehérváriak

Ismét terítékre kerülhet a vasárnapi boltzár az emelkedő rezsidíjak és a munkaerőhiány miatt. Szakértők úgy vélik, az elszabadult áram- és gázárak miatt a teljes vasárnapi boltzár is indokolt lenne, de a témát felkaroló szakszervezet jelenlegi célkitűzése, hogy délben húzzák le a rolót az áruházak.

Hét év után ismét vasárnapi boltzárat sürgetnek az érdekvédelmi szervezetek. Stábunk megkérdezte a fehérváriakat, hogy ők mit szólnak ehhez a kezdeményezéshez. Azt tapasztaltuk, hogy megoszlanak a vélemények, de a legtöbben ki lennének békülve az ötlettel.

Magyarországon egyébként volt már korábban vasárnapi nyitási tilalom. 2015 márciusa és 2016 áprilisa között egy törvény tiltotta a bevásárlóközpontoknak és a 400 négyzetméternél nagyobb alapterületű üzleteknek, hogy vasárnap nyitva tarthassanak. Szakemberek szerint a mostani boltzárnak két fontos előnye is lenne.

"Most azért került elő megint elő a vasárnapi boltzár, mert úgy gondoljuk, hogy az egyik lehetséges módja lehet a munkaerőhiány kezelésének, hiszen, ha vasárnapra nem kell délutánra embert beosztanom, akkor azt az embertömeget el tudom osztani a hét többi napjára. Ez csökkenti a megterhelést a többi munkavállalón, akik pedig nem akarnak vasárnap dolgozni, azoknak egy fél vagy egy egész szabadnapot tudna biztosítani" - nyilatkozta Karsai Zoltán, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szövetségének elnöke.

Karsai Zoltán hozzátette, szerinte bevételkiesést semmiféleképpen nem okozna a tilalom, sőt, a hét évvel ezelőtti tapasztalatok alapján a vásárlók szombaton ejtették meg a nagybevásárlást. Az egynapos szünet miatt pedig volt, aki többet is vásárolt, mint egyébként szokott. A szakember szót ejtett az energia árának emelkedése miatt bekövetkező problémákról is.

"Az energiahelyzet miatt most nagyon fontos lenne, ha mondjuk lennének olyan ágazatok, amik egy-egy napra le tudnának állni, és mondjuk kevesebb energiafogyasztással átvészelni az időszakot. Úgy gondoljuk, hogy ilyen villamosenergia- és gázárak mellett, ha vasárnap a boltoknak akár szélsőséges esetben nem is kellene kinyitnia, akkor a fűtési költségük is alacsonyabb lenne" - tette hozzá Karsai Zoltán.

A szakszervezet online kérdőívet indított, melyet már több ezren aláírtak. A Mi pihennénk vasárnap délután. Velünk tartasz? nevű petíciót szeptembertől papíralapon is alá lehet írni a kereskedelmi egységeknél, ettől várnak majd érdemi áttörést.

Poll#28: Nektek mi a véleményetek a vasárnapi boltzárról?

(Szerző: Varga Zalán)

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek