4 évnél régebbi cikk

Szeretjük elkötelezni magunkat, de nem csak egyfelé
Szeretjük elkötelezni magunkat, de nem csak egyfelé

A magyarok valamivel több, mint negyven százaléka két-három hűségkártyával rendelkezik, negyedüknél négy-öt darab lapul, de ezeket tudatosan ki is használják – derült ki a Tesco törzsvásárlói attitűdökről készült felméréséből.

A Tesco májusban végzett kérdőíves felmérése rávilágít arra, hogy az emberek túlnyomó többsége előre megtervezi vásárlásait. Míg a kitöltők közel egyharmada a legkedvezőbb ajánlatok után megy, több mint 60 százalékuk szeret visszatérni a jól megszokott helyekre. Nem meglepő tehát, hogy szinte ugyanilyen arányban (65,35%) vesznek részt akár kettő, de van, hogy több mint öt különböző üzlet törzsvásárlói programjában is.

A vizsgálatból egyfajta fogyasztói tudatosság is kirajzolódik, közel ugyanolyan számban igényelnek ugyanis hűségkártyákat maguktól, mint ahányan az eladók ajánlására, de több mint 62 százalék csak akkor „adja be a derekát”, ha gyakran jár az adott helyre, és így ki is tudja használni a kedvezményeket.

Mindössze 20 százalék azok aránya, akik ilyen esetben biztos, ami biztos alapon kérik a kártyát, de ők jellemzően gyakrabban is veszik igénybe az egyedi akciókat.

Hűségprogramok szempontjából a legnépszerűbbek a hipermarketek, az élelmiszerláncok és a drogériák.

Őket követik közel 30 százalékkal a lakberendezési, illetve barkácsáruházak, majd közel 20-20 százalékkal a ruházati és sportboltok. A lista végén pedig a benzinkutak és a könyvkereskedések szerepelnek.

A válaszadók 36,86 százaléka egy hónapon belül több mint háromszor, míg 31,71 százaléka kétszer-háromszor vesz igénybe törzsvásárlói kedvezményeket, amelyek közül a leginkább kedvelt forma a következő vásárlások végösszegét csökkentő pontgyűjtési lehetőség (50,27%).

A kitöltők több mint kétharmada ezért jellemzően így, vagyis a vásárlások végén használja fel a kedvezményeket, és csak közel 12 százalékuk ajándékozza meg magát olyan extra dologgal, amire egyébként nem költene, köztük is nagyobb a nők aránya. Jellemzően a gyakori kártyahasználók azok, akik akár egy plusz vásárlást is beiktatnak, hogy felhasználják a kedvezményeket, és előfordul, hogy ilyenkor még többet is költenek a megszokottnál.

A legtöbb vásárló – a felmérés szerint 80 százalékuk – szereti szem előtt látni a műanyag- vagy papíralapú hűségkártyáit. Az is látszik azonban, hogy minél több kártyája van valakinek, annál inkább előnyben részesíti a digitális formátumot, hiszen másképp már nehéz ezeket kényelmesen hordozni, kezelni.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek