The Courier kritika: ízig-vérig kémsztori a hidegháború legfeszültebb időszakából
The Courier kritika: ízig-vérig kémsztori a hidegháború legfeszültebb időszakából
The Courier kritika: ízig-vérig kémsztori a hidegháború legfeszültebb időszakábólKülcsín
Benedict Cumberbatch korunk egyik legtehetségesebb és egyben legfelkapottabb színésze, így egyáltalán nem csoda, hogy éves szinten akár két, de inkább három filmmel is meglepi a nagyközönséget.
Nem is beszélve arról, hogy a naptára is igencsak tele lehet, ugyanis nem egy nagyobb szerepet kellett már visszautasítania egyeztetési problémák miatt. És Cumberbatch a Föld Legfőbb Varázslója (khm, a Marvel-féle Dr. Strange szerepében). Ez csak számít valamit, nemde?
Szóval dübörög a sokszor leírhatatlan és kiejthetetlen nevű Benedict Cumberbatch szekere, de ez nem volt mindig így, sőt, hébe-hóba a mozis projektek kiválasztásával is hadilábon állt, ennek köszönhetően jó pár buktába is belefutott már. Természetesen ilyenkor a színészi kvalitásaival az égegyadta világon semmi probléma nem volt, ezekben a szitukban sokkal inkább a forgatókönyv lehetett a ludas.
Persze azért akadnak bőven olyan alkotások, amelyekben neki és a történetért felelős íróknak is szinte teljesen hibátlanul jött ki a lépés. Ilyen lehet például a Sherlock című krimisorozat, amely az első olyan darab volt, ahol jobban szemügyre tudtam venni Cumberbatch játékát. És hát mondanom sem kell, valami egészen zseniális produkciót tett le az asztalra.
Aztán jött a Kódjátszma, amelyben szintén parádézott, vagy ott van egy másik titkosszolgálatos alkotás, a Suszter, szabó, baka, kém, nem beszélve a számára világhírnevet hozó 2016-os Dr. Strange-ről, de például Cumberbatch szólalt meg Smaug hangján is a méltán híres A hobbit-trilógiában. Szóval rendesen benne van a tutiban.
Ennek örömére az angol színész legutóbb két komolyabb témával foglalkozó, megtörtént eseményeke alapuló alkotással jelentkezett: az egyik A mauritániai, a másik a The Courier (A Futár), amelynek hidegháborús miliője olyannyira a képernyő elé szegezett, hogy egyszerűen úgy éreztem, muszáj néhány szót ejtenem róla.
Sztori
A hidegháború kellős közepén járunk, amikor is egy magas beosztású szovjet tiszt, név szerint Oleg Penkovsky hírszerző ezredesnek (Merab Nninidze) elege lesz a politikai játszmákból és meg akarja gátolni a világot fenyegető nukleáris háborút (vagy úgy is fogalmazhatnám, a III. világháború kitörését), így kulcsfontosságú információkat szolgáltatna az MI6-nek és CIA-nak.
Mivel a Szovjetunióba való beutazás igencsak problémás (lévén az oroszok mindenkit és mindent átvilágítanak), olyan embernek kell betöltenie a futár szerepét, akiről az égadta földön senki nem gondolná, hogy másodállasban hazájának kémkedik.
Így esik a választás a kapitalista felfogású üzletemberre, Greville Wynne-re (Benedict Cumberbatch), aki bár eleinte vonakodik a feladattól, szépen-lassan az egyik legfontosabb kulcsszereplővé növi ki magát az egyre feszültebb hidegháborúban.
Persze amikor fény derül arra, hogy a szovjetek titokban rakétákat telepítettek az USA-tól egy köpésnyire található Kubában, fokozódik a helyzet, így Wynne is egyre veszélyesebb küldetésekben vesz részt.
Mi több, esze ágában sincs cserben hagyni Penkovskyt, ami további bonyodalmakat szül...
Karakterek
Nos, első blikkre azt hittem, hogy a The Couriert (A Futárt) a remekbe szabott színészi teljesítmények teszik majd emlékezetessé.
Ám sajnálatos módon nem teljesen a figurák vitték el a hátukon a mozit, hanem sokkal inkább az események, azon belül is a puskaporos hangulat, amely olyan könnyen a hatalmába kerített, hogy lényegeben levegőt sem mertem venni, nehogy véletlenül lebuktassam a főhőst. Igen, tényleg ennyire para az alkotás által átadott hidegháborús atmoszféra.
És ha már címszereplő: bár Benedict Cumberbatch The Courierben (A Futárban) is kiemelkedő teljesítményt nyújtott, azért nem feltétlenül ebben az alkotásban mutatta meg, miért tartják korunk egyik legnagyszerűbb művészének.
Szó se róla, rendesen oda teszi magát, tökéletesen át tudta adni karaktere jellemfejlődését, azaz egyszerű kereskedődből hogyan lesz vérprofi kém, ám valahogy hiányzott belőle az energia. Nem tudom jobban megfogalmazni, de tud ő ennél sokkal jobbat is, na!
Persze azért klasszis jelenetei is akadnak bőven: az egyik legzseniálisabb rész az volt (tudni fogjátok, melyik), amikor körülbelül Cumberbatch-csel egyetemben nekem is törölgetnem kellett a homlokom az izzadtságtól, annyira beparáztattak.
Illetve a film utolsó negyede is komoly hatást gyakorolt rám, amely megrázóra és egyben meghatóra sikeredett. Annyit mondok, nem véletlen, hogy a The Courier (A Futár) elején kissé pufókabbnak látjuk gumiarcú porondmesterünket. Lesznek még meglepetések...
Összegzés
A The Courier (A Futár) a kubai rakétaválság körüli hajcihőt dolgozza fel olyan észveszejtő módon, hogy szerintem nem is láttam ennél jobb hidegháborús-kémes sztorit. Jó, talán a Suszter, szabó, baka, kém, meg ha nagyon agyalnék rajta, még biztos eszembe jutna egy-kettő, de minden hibája ellenére, nálam abszolút telitalálatnak bizonyult.
Pedig kicsit tartottam tőle, ugyanis a nemzetközi kritikusok némelyike igencsak lesújtóan ír róla, ám végül áldom a szerencsém, hogy ezek miatt a vélemények miatt nem kukáztam a filmet, mert igazán különleges és egyedi élménnyel lettem gazdagabb.
A hangulat a tetőfokára hág, a képek gyönyörűek, a Szovjetunióban zajló jelenetek közben folyamatosan sokkos állapotba kerültem, így jól is esett, amikor pörgősebb, zenés pillanatokkal próbálták kicsit megnyugtatni idegességtől reszkető lelkem.
Aztán kezdődött minden elölről, mert Greville Wynne és Oleg Penkovsky szép kis anyaghalmazt hozott ám össze, amely igazán megsüvegelendő.
Tehát a The Courier (A Futár) szerintem - annak ellenére, hogy lényegében semmi újat nem mutat - az egyik legjobb kémes-hidegháborús film, amit valaha láttam. A gyengébb színészi teljesítmények és a kissé klisés jelenetek ide vagy oda, olyannyira egyben van az egész, hogy legszívesebben még hosszú órákig néztem volna.
Úgy is fogalmazhatnék: nem váltja meg a világot, de azt bitang jól csinálja. Erősen ajánlós, Cumberbatch-rajongóknak pedig egyenesen kötelező.
