3 évnél régebbi cikk

Levegőztető berendezés segíti a Velencei-tó vízének oxigéndúsítását
·ZöldVelencei-tó·Utolsó frissítés: undefined
Fehérvár Médiacentrum fotója
Rába Henrietta
Levegőztető berendezés segíti a Velencei-tó vízének oxigéndúsítását
·ZöldVelencei-tó·Utolsó frissítés: undefined

Jelenleg Velencénél állították fel a levegőztető berendezést, mert itt volt a legnagyobb mértékű a halpusztulás.

Hétfő délutántól kedd hajnali fél kettőig szerelték össze Velencén azt a pontont és a szivattyúkat, amelyeket Szekszárdról hozatott a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság. A szerkezetre azért volt szükség, hogy oxigénnel segítsék a Velencei-tó élővilágát.

Korábban közösségi oldalakon is megjelent Velence önkormányzatának felhívása, amelyben az elpusztult haltetemek begyűjtéséhez kértek segítséget, és ezt kérte a MOHOSZ is. A szakemberek szerint a fő probléma a hőség, hiszen a halakhoz nem jut megfelelő mennyiségű oxigén.

"Folyamatos a haltetemek begyűjtése, ebbe a vízügyi igazgatóság is belépett vasárnaptól. Akkor még döntően régen elhullott állatokat találtunk, de hétfői nap folyamán már találtunk frissen elhullott halakat, illetve sok pipáló halat. Ezért döntöttünk úgy, hogy egyfajta levegőztetést megpróbálunk, és tegnapi nap folyamán felhoztuk a szekszárdi, palánki telephelyünkről a belvizes szivattyúkat, amelyeket úszó pontonra felszereltük. Ma hajnali fél kettőre sikerült összeszerelni és a próbaüzemet elvégezni" - mondta el Csonki István a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság igazgatója.

Hajnali négy órakor vontatták ki a gépezetet a Velencei-tó keleti medencéjébe, öt óra óta pedig folyamatos a levegőztetés. A négy szivattyú körülbelül egy köbméter vizet forgat át másodpercenként.

"Szakaszosan üzemeltetjük a szerkezetet, hiszen pont a hajnali időszak a kritikus, amikor oxigénszegény állapot alakul ki. Minden nap hajnali négy órakor elindulunk, ekkor egy hatórás üzem lesz, utána egy-két óra szünet, tankolás, felkészülés, és délután is hatórás üzemmel este hétig fogjuk folytatni a levegőztetést. Csütörtökig biztosan ebben az ütemben történik majd, akkor várható lehűlés" - mondta el Csonki István.

A szakember hozzátette, a levegőztető berendezést át lehet helyezni a tavon. Most azért Velencénél állították fel, mert itt volt a legnagyobb mennyiségű a halpusztulás. Ha már nem lesznek újabb tetemek, akkor is marad a gépezet a tavon augusztus végéig.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek