Space Jam: Új kezdet (A New Legacy) kritika: bármennyire igyekeztek, nem sikerült a nagy előd nyomába érni
Space Jam: Új kezdet (A New Legacy) kritika: bármennyire igyekeztek, nem sikerült a nagy előd nyomába érni
Space Jam: Új kezdet (A New Legacy) kritika: bármennyire igyekeztek, nem sikerült a nagy előd nyomába érniKülcsín
Az 1996-os Space Jam - Zűr az űrben című, az évek alatt már-már kultikus státuszba kerülő filmmel még valamikor gyerekkoromban találkoztam, ám akkor még nem sokat fogtam fel az egész őrületből.
Annyi megvan, hogy még az óvodában kezdtük gyűjtögetni a McDonald’sben kapható játékokat, amelyek között minden fontosabb szereplő felbukkant, aztán jöttek a kártyák, meg mindenféle finomságok, majd a nagy becsben tartott akciófigurák. Szóval volt itt aztán minden, érződött, hogy a Warner Bros. olyan bulit hozott tető alá, amely az egész bolygót megbolygatta.
Főleg köszönhetően a filmes miliőbe elmerülő Michael Jordannek, aki akkoriban az egyik - ha nem a legnagyobb - szupersztárnak számított nemcsak Amerikában, de úgy en bloc az egész világon. Mindenki tudta, hogy ki a Chicago Bulls kosarasa, így aztán pláne könnyű volt ráhúzni egy egész estés mozit, amely nemcsak a fiatalok, de a felnőttek körében is hódított. Garantált volt a siker, na!
És akkor még nem is beszéltünk a Bolondos dallamok közkedvelt figuráiról, akiket én például olyannyira imádtam/imádok, hogy unalmas perceimben mind a mai napig nézegetem agyament történeteiket.
Szóval Michael Jordan és Tapsi Hapsi álomkombinációjával megszületett a Space Jam - Zűr az űrben, amely minden hibája ellenére klasszikus darab lett.
Így aztán már akkoriban is érett a folytatás, ám valami miatt csak nem sikerült összerakniuk a Warner fejeseinek. De ami késik, nem múlik, így cirka 25 év elteltével megérkezett a mozikba a Space Jam - Új kezdet, amely korunk egyik legnagyobb kosarasával, LeBron Jamesszel karöltve a korábbi sikereket kívánja megismételni. Bár ami ‘96-ban bejött a népeknek, nem biztos, hogy ma is üt...
Sztori
LeBron James és legfiatalabb fia, Dom (Cedric Joe) igencsak nehéz időszakot élnek meg, ugyanis a srác nem akar apja nyomdokaiba lépni, így a kosárlabdázást inkább valami olyasmire cserélné, amit a szíve legmélyén csinálna: videójáték-fejlesztő szeretne lenni, ám LeBron nem nézi ezt jó szemmel.
Míg nem egy nap a kosárlabdasztár és Dom a Warner Studioshoz mennek látogatóba, amely a kezdeti örömködés után gyorsan tragédiába fullad: egy ördögi tervnek köszönhetően mindketten egy virtuális térbe, a Warner multiverzumába csöppennek, amelyet egy zsarnoki mesterséges intelligencia, Al G. Rhythm (Don Cheadle) tart az uralma alatt.
Miután Dom fogságba esik, LeBron Jamesnek nem lesz más választása, mint bejárni a Warner számos alkotásának helyszíneit, hogy aztán Tapsi Hapsiékkal karöltve legyőzze a veszedelmes Al G. és természetesen megmentse a fiát.
Karakterek
Kezdjük rögtön a legfontosabbal: jelzem, lehet, hogy velem van a baj, de nekem LeBron James nem számít akkora névnek, mint mondjuk amekkora Michael Jordan volt anno. Nagyon penge játékos meg minden, jelenleg nem is tudnék nála nagyobb kosaras sztár mondani, de valahogy Jordannel szerintem könnyebb volt eladni úgy bármit, mint Jamesszel most.
Viszont kövezzetek meg érte, de nekem LeBron sokkal természetesebbnek hatott a filmes közegben, mint Jordan anno. Szerintem sokkal jobban játszott, amely fogalmam sincs, hogy minek köszönhető - lehet, hogy még a végén kiderül színészi vénával van megáldva, vagy csak szimplán otthonosabban mozog ebben a közegben, a lényeg, ügyesebben vette a művészkedős akadályt, mint M. J.
A manapság nagyobb húzónévnek számító Don Cheadle (tudjátok, ő Hadigép a Marvelnél) viszont teljes katasztrófa volt. Pont a napokban láttam egy másik filmjét, a Nincs hirtelen mozdulatot (angolul No Sudden Moves), amelyben aztán mérföldekkel komolyabb teljesítménnyel rukkolt elő. Nyilván nem azt mondom, hogy itt most Oscart érően gonoszkodjon egy gyerekkel meg az apukájával, de azért megerőltethette volna magát annyira, hogy látszódjon, nem tesz az egészre úgy ahogy van. Csalódás. Bocsi.
Tapsi Hapsiékról pedig nem is érdemes semmit sem mondanom, ugyanis úgy ahogy vannak, megvettek kilóra. Amúgy is oda van értük az egész világ, ezután pedig talán még jobban a szívekbe lopják magukat.
Összegzés
Az a baj, hogy ha csak szimplán a bennem szunnyadó gyermeki énemre hallgatnék, akkor a Space Jam - Új kezdet akkora 10-est kapna, hogy a fal, vagy ez esetben a palánk adná a másikat. De tényleg, rendkívül jól szórakoztam, a látvány úgy ahogy van levett a lábamról, a figurákat imádtam, a zene magával ragadott és még LeBronnal sem volt bajom.
Viszont ha ezektől eltekintek, akkor azt kell, hogy mondjam, kicsit talán sok volt az egész. Legalábbis egyszerre biztos. Lehet, ha még párszor megnézném, nem így érezném, de nálam (bármennyire is örültem nekik) túltolták a Warner mindenféle karakterének a felbukkanását.
Értem én a fan service-t, meg hogy manapság ez a trend, de ez már odáig fajult, hogy annyi mindent a képembe akartak tolni, hogy egy idő után már nem is tudtam örülni egy-egy közkedvelt szereplő felbukkanásának.
Mindegy, a lényeg a lényeg, a Space Jam: Új kezdet üdítő darab a maga egyszerűségével és bájával, valószínűleg többen fogják szeretni, mint nem, az idő előrehaladtával pedig ez az arány még jobban eltolódhat, de nem gyakorolt akkora hatást rám, mint a legendás első felvonás. Ettől függetlenül ki ne hagyjátok, a nyár egyik legnagyobb slágere lehet.
