5 évnél régebbi cikk

Ilyen volt a Szétszakítva című film forgatásának első napja!
·Filmmozi·Utolsó frissítés: undefined
Ilyen volt a Szétszakítva című film forgatásának első napja!
·Filmmozi·Utolsó frissítés: undefined

Színészek, sminkesek, filmkészítők - mindenki együtt volt. Megkezdődött ugyanis Burján Zsigmond legújabb filmjének forgatása, Csákváron a Rehabilitációs intézetben.

Burján Zsigmond megkezdte legújabb filmjének, a Szétszakítva című produkció forgatását. Ez a film a Csak még egyszer előre! folytatása és egyben a befejező része lesz.

A rendező elmondta, a film azt próbálja kideríteni, hogy azok az emberek, akik az első világháborúban a 17-es ezred harcaiban részt vettek az észak-itáliai hadjáratokban, a háború vége után hogyan tudnak visszailleszkedni a civil életbe. Szeretné bemutatni a katonák kiábrándulását a háborúból, és azt a felismerést, ami 1920. június 4-én érte őket. Innen a film címe is, vagyis a Szétszakítva.

Tűzkő Sándor a legendás parancsnokot, Sipos Gyulát játssza, és meséli el a filmet a kórházi ágyán. Csille Ildikó játssza az ápolónőt. "Érintett vagyok, mivel az édesapám az ő ezredében szolgált és így kíváncsian hallgatom az ő történetét." - mondta a színésznő. A forgatások zöme még idén lezajlik, a bemutató pedig a tervek szerint 2020. június 4-én lesz.

Az első munkanapon a Fehérvár Televízió stábja is részt vett:

Borítókép: Pintér Norbert/Fehérvár Televízió
Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek