Post Mortem kritika: bármennyire is próbáltam szeretni, az első magyar horror sajnos nem üti meg a nemzetközi szintet
Post Mortem kritika: bármennyire is próbáltam szeretni, az első magyar horror sajnos nem üti meg a nemzetközi szintet
Post Mortem kritika: bármennyire is próbáltam szeretni, az első magyar horror sajnos nem üti meg a nemzetközi szintetKülcsín
Szerintem egy kezemen meg tudom számolni hány klasszikusabb horrort néztem meg életem során, ugyanis egyáltalán nem vagyok nagy rajongója a műfajnak. Elvagyok velük, meg úgy nagyjából mindig is érdekelt, hogy kik élik túl a nagy ijesztgetős-leszámolós bulikat, de ezen kívül általában szkippelem ezeket a történeteket.
Az első őrület, amire legalábbis emlékszem, a Végső állomás második felvonása volt, amely után (főleg a Stiflert játszó színész, Seann William Scott kivégzése végett) konkrétan nem mertem hazamenni haveromtól. Aztán jött a Fűrész II., amely visszagondolva egész pofás alkotás lett. Utána már haza mertem menni, viszont csak biciklivel és zenével a fülemben (Riders On The Stormot hallgatva) - belém égtek, na!
A texasi láncfűrészest aztán ötpercenként kapcsolgatva kukkantottam meg, rendesen érdekelt, hogy mi lesz a darálás vége, viszont a Paranormális jelenségek már csak a takaró alól ment. A 2010-es Rémálom az Elm utcábant a moziban csíptem el, viszont emlékszem, hogy utána egy percre se mertem lehunyni a szemem, nehogy Freddy Krueger lecsapjon. Para.
Szóval a horror nem az én műfajom, viszont az első nagy költségvetésű magyar ijesztgetős mozinak, a Post Mortemnek muszáj volt adnom egy esélyt, főleg azért is, mert Bergendy Péter filmjét jelölték nemzetközi filmek kategóriában a 94. Oscar-versenyen. Csak tudhat valamit, na! Vagy nem?
Sztori
1918-ban, az első világégés és a spanyolnátha lecsendesedése után járunk, amelyek következtében számos elhunyt temetetlenül maradt, és így ők az élők világában rekedtek. Mondanom sem kell, hogy ez az állapot egy kicsit sem tetszik nekik, így aztán azt csinálják, amihez alapvetően értenek: kísértenek.
Ebben a zűrzavaros világban Tomás, a fiatal vándorfotós (Klem Viktor) faluról falura járja a vidéket, hogy a holtakról lőjön egy utolsó fotót családjaik körében - úgy mintha még mindig élnének.
Egy apróka kislány, Anna (Hais Fruzsina) invitálására aztán olyan településre keveredik, ahol szokatlanul sok a halott, és ha ez még nem lenne elég, furcsa, már-már természetfeletti jelenségek lengik be a falucska mindennapjait.
Persze Tomást nem olyan fából faragták, hogy berezelne néhány mozgó tárgytól, suhanó függönytől, na, meg indokolatlan sutyorgástól, így elhatározza, felfedi a helység rejtélyét és kideríti, mégis mi a bánatot akarnak ezek a szellemek az emberektől. Mert hát mindig akarnak valamit, nemde? Hát, sok sikert!
Karakterek
Ha egy moziban nem klappol a forgatókönyv és a rendező sincs a helyzet magaslatán, akkor a látvány és a szereplők még mindig megmenthetik a mundér becsületét. Na, már most az a helyzet, hogy bármennyire is szerettem volna, hogy jól süljön el, minden a helyén legyen, a Post Mortemnél csak a képek maradtak patyolattiszták, ugyanis a figurák olyannyira súlytalanok lettek, hogy rendesen fájt nézni őket.
Tomás, alias Klem Viktor, mint valami indokolatlanul keménykedő macsó, úgy vágtat át a kísértetek tömkelegén, teljesen egydimenziós, mindenáron fel akarja göngyölíteni a rejtélyt és kész. Dolgozd fel! Mintha nem tudná, hogyan kéne viselkednie egy horrorban. Pedig a karaktere alapjában véve szimpatikus is lehetne, csak hát valahogy olyan kurtán-furcsán tálalja, hogy egy idő után már rendesen zavaró volt a jelenléte.
Anna aranyos meg cuki meg minden, de valahogy ő is kilóg ebből a ‘18-as miliőből (talán nem kéne ennyit vigyorogni), Tomásszal való kapcsolata pedig további szemöldökráncolásra adhat okot, ugyanis elvégre a film elején ismerték meg egymást, erre folyamatosan puszipajtásokként (nyilván nem szó szerint) viselkednek és senki nem érti, hogy miért.
Bakker, még Tomás sem, de esze ágában sincs utánajárni a történetnek, hogy mi ez a kapcsolat közöttük, vagy miért bukkan fel folyamatosan az apróság a férfi mellett. Anna csak úgy van és kész. Szaladgál, nevetgél, milyen jó! Vagy ez benne a horror? Jájj. Ja, és a lányka bármennyire is fél a szellemektől, nekem ez valahogy egyszer sem jött át. Igen, pontosan, a rossz casting...
Összegzés
Na, akkor gyorsan kezdem azzal, hogy a Post Mortemben mi volt a jó, ugyanis abból van kevesebb. Hát a látvány, az valami pazar lett, a szentendrei skanzen, ahol az egész mozit forgatták rendesen ott van a szeren, igazán parás helyszínt sikerült találniuk a készítőknek, ahol aztán tényleg minden megvan egy horror elkészítéséhez.
Technikai oldalról is minden a helyén volt, a jeleneteket szinte tökéletesen rakták össze, már sokszor a snittek összevágásával elérték, hogy pániküzemmódba kapcsoljak és még véletlenül se merjek pislogni.
A horrorelemeket, így a vizuális effekteket is ügyesen megkomponálták, egyáltalán nem éreztem őket elcsépeltnek, nagyjából mindent úgy adagoltak, ahogy azt a rémisztgetős mozikban kell. Kivéve az emberdobálásokat, azok egy idő után inkább voltak poénosak, mint ijesztőek.
Aztán jöttek a színészek... (akikről már fentebb is írtam) és szinte mindent szétbarmoltak. Na jó, ez így erős túlzás, de meglátjátok, ha meglesitek a Post Mortemet, ti is így fogjátok érezni. De magában a történetben és cselekményben, na, meg a falu lakóinak ügyes-bajos dolgaiban is akadtak logikai bukfencek...
Ettől függetlenül mindenképpen adjatok a filmnek egy esélyt, mégiscsak az első nagy költségvetésű magyar horrorról beszélünk, de ne várjatok tőle csodát. A rajongók egyenesen a falnak fognak menni tőle (hallottam már egy-két határozottabb véleményt), viszont a műfajjal ismerkedők is érzeni fogják, hogy bár szépnek szép, jónak jó, de valami nem kóser vele. Kár érte, de egynek jó lesz!
