Nem lehet megúszni: Az ember tragédiája 2.0 előadásán jártunk
·Színházkritika·Utolsó frissítés: undefined
Fehérvár Médiacentrum fotója
Kiss László
Nem lehet megúszni: Az ember tragédiája 2.0 előadásán jártunk
·Színházkritika·Utolsó frissítés: undefined

Már az évad elején nyilvánvalóvá vált, hogy a Vörösmarty Színház társulata idén sem a megúszásra játszik. Az ember tragédiája 2.0 nem egy olyan vállalás, ami egy átlagos vidéki népszínház műsorában megszokott.

Amellett, hogy a négy író – Márton László, Darvasi László, Závada Pál, Tasnádi István – a madáchi úton indulva, de mai látásmódba helyezve különlegeset és irodalomtörténeti szempontból is fontosat alkotott, egy egész társulat vált egy közösséggé a színpadon.

A közös játék energiái pedig a nézőt is megihletik, pedig a szöveg önmagában is olyan elemi erővel hat, hogy az maradandó irodalmi élményt jelent. Ezt tapasztalhatja az is, aki a könyvben is kiadott darabot elolvassa.

Ennek a produkciónak a vállalása természetesen azt is jelenti, hogy a néző sem játszhat megúszásra! Mennie kell a szöveggel, a rendezőkkel (az eredeti Madách-műhöz hasonlóan ezt is négyen állították színpadra), a színészekkel.

És Az ember tragédiája 2.0 ezt a közös utazást lehetővé teszi, mert élvezetes, látványos és erős megfogalmazásban színpadra állított előadáson követjük az első emberpárt, akik ezúttal a már elpusztult Földre térnek vissza, hogy a huszadik század tragikus, történelmi pillanatait éljék át Madách drámai költeménye továbbgondolásaként.

Szikora János így fogalmazott az új műhöz írt előszóban: „Az egész 2016. január 22-én kezdődött. A magyar kultúra napján műsort adott a társulat. A teljes! Legyen benne mindenki, színészek, rendezők valamennyien, ennyit bírtunk kitalálni. Mindenki azt a kedvenc versét mondta, amit fejből tudott, de a végén érdekes módon mégse valami zagyvaság sült ki a dologból. A véletlen rendezőelve minket is megdöbbentő egészet alkotott. De nem ez az érdekes.

A műsor alatt a színpadon szanaszét rakott székeken ültünk, és amikor összement a függöny, egy darabig senki sem mozdult. Egyszerűen nem tudtam, nem akartam fölkelni én sem. Körülnéztem. Mindenki ülve maradt. Ma már tudom, nem csak a fantáziám színezi és nyújtja meg ezt a pillanatot. Hamar kiderült, hogy mindnyájan így éreztünk akkor, meglepett és letaglózott: milyen jó, hogy együtt vagyunk!

A szerelmesekbe villan így az öröm, meg ilyen a gyerek, aki váratlan ajándékot kapott, és túlcsordul benne a szeretet. Mi ebben az érdekes? Hogy a színházban ez a természetes és mégis elfelejtett elemi erő volt az, ami akkor minket áthatott.”

Az ember tragédiája, és most Az ember tragédiája 2.0 ezt az elemi erőt közvetíti, amiért érdemes helyet foglalni, és nézőként részt venni ebben a nagy, közös önvizsgálatban: előbbre ment a világ vagy nem? És persze: van-e értelme küzdeni?

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek