2 évnél régebbi cikk

Több mint 62 ezren jöttek Ukrajnából Magyarországra csütörtök óta
·Hírekháború·Utolsó frissítés: undefined
Több mint 62 ezren jöttek Ukrajnából Magyarországra csütörtök óta
·Hírekháború·Utolsó frissítés: undefined

Több mint 62 ezren léptek be csütörtöktől szombat éjfélig a magyar-ukrán határon Magyarországra a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint.

Az összesítés szerint jóval többen érkeznek Magyarországra, mint ahányan Ukrajna felé tartanak: a két ország közös határszakaszán csütörtökön 19 978-an, pénteken 19 618-an, szombaton pedig 23 140-en érkeztek az országba, írja az MTI a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye alapján.

A kilépők számában is emelkedést tapasztaltak, csütörtökön 5452-en, pénteken 5744-en, szombaton 7810-en távoztak valamelyik határátkelőhelyen át Ukrajnába.

A megyei rendőr-főkapitányság azt is közölte, hogy a rendőrség teljes kapacitással üzemelteti mind az öt ukrán viszonylatú közúti határátkelőhelyet és biztosítja az Ukrajnából Magyarországra érkezők folyamatos belépését.

Mint írták, a rendőrök nem fordítanak vissza a határon senkit, aki Magyarországon keres menedéket, minden segítséget megadnak a háború viszontagságai elől menekülőknek.

Nem hagyják magukra azokat sem, akik menetrendi vagy anyagi okokból, családi, rokoni, baráti segítség híján nem tudnak a határátkelőhelyekről tovább indulni: őket menedékhelyekre kísérik, ahol kulturált körülmények között tartózkodhatnak és biztosítják ellátásukat, áll a közleményben.

Borítókép: PB
Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek