2 évnél régebbi cikk

Szent István kardja már a vitrinben - felbecsülhetetlen Árpád-kori kincsek Fehérváron
·Kultkiállítás·Utolsó frissítés: undefined
Fehérvár Médiacentrum fotója
Simon Erika
Szent István kardja már a vitrinben - felbecsülhetetlen Árpád-kori kincsek Fehérváron
·Kultkiállítás·Utolsó frissítés: undefined

12 országból, több mint 700 felbecsülhetetlen értékű Árpád-kori leletet láthatnak az érdeklődők március 18-ától Fehérváron. Párizsból és a Vatikánból is érkeznek ereklyék a Szent István Király Múzeum felújított, pénteken nyíló épületébe a Királyok és szentek – Az Árpádok kora című kiállításra.

A szakemberek már az utolsó simításokat végzik. A nagyszabású kiállításnak a Szent István Király Múzeum megújult Rendházépülete ad otthont, mely komoly felújításon ment keresztül:

„Több mint 5 milliárd forint volt ez a beruházás. Sok munkánk van benne, hogy megvalósulhatott. Időben megszületett a forrásról döntő kormányhatározat, és megérkezett a pénz is. Időben el tudtuk kezdeni az építkezést, és időben be is tudtuk fejezni. Köszönet érte az építőknek, hogy a járvány ellenére megfeszített munkával tartani tudták az ütemtervet!” – fogalmazott Vargha Tamás, Székesfehérvár országgyűlési képviselője. 

A Királyok és szentek – Az Árpádok kora című kiállítás az Árpád-ház-program keretében valósul meg. Az Aranybulla kibocsátásának nyolcszázadik évfordulója alkalmából meghirdetett 2022-es emlékév legjelentősebb eseménye, minden idők legnagyobb, Árpád-kori emlékeket felvonultató tárlata.

„Nemzetközileg is jegyzett kiállítás lesz! 12 országból hétszáz alkotást lehet megnézni. Igazi csodák jönnek, és én hozzá is tenném, hogy: haza! Hiszen ez a történelmi korszak Székesfehérvár életében egybeforrt a nemzet történelmével” – mondta el lapunknak Cser-Palkovics András polgármester.

A Szent István Király Múzeum, a Magyar Nemzeti Múzeum és a Magyarságkutató Intézet közös szervezésében eddig soha nem látott tárlat valósul meg, mely az Árpád-ház uralkodóinak történelmét mutatja be a nagyközönség számára.

A Szent István kardja mögötti vitrinben kapott helyet a katonai vezetőréteg hagyatéka. Makoldi Miklós, a kiállítás kurátora, a Magyarságkutató Intézet Régészeti Kutatóközpontjának igazgatója elmondta, hogy az itt látható, korabeli sisak az egyetlen ilyen megmaradt, magyarországi tárgy a korszakból, és egyedülálló lelet a Kárpát-medencében.

Minden teremben különlegességek fogadják a látogatót. Ilyen az a női hajfonatkorong is, amit címlapunkon láthatnak, és ami jól jelzi, milyen díszes és elegáns viseletben jártak a honfoglalás kori magyarok: „Technikáját tekintve ez domborított, vésett, koncolt és aranyozott hátterű. A hajfonatkorongok keleti párhuzamokkal rendelkeznek: a Kaukázus és a Dél-Urál vidékére nyúlnak vissza előzményeik. Pont oda, ahol a magyar őshazát is feltételezzük” – mondta el lapunknak a kurátor. 

12 országból érkezett a 700 is több, felbecsülhetetlen értékű tárgy a Szent István Király Múzeumba. A tárlat nyitónapján, március 18-án éjfélig lesz nyitva a múzeum, 14 óra után a látogatók ingyenesen csodálhatják meg a kiállítást!

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek