2 hónapnál régebbi cikk

Giro: mutatjuk az összes lezárást Székesfehérváron és a megyében május 6-án
Fehérvár Médiacentrum fotója
Facebook/Giro Hungary 2022
Giro: mutatjuk az összes lezárást Székesfehérváron és a megyében május 6-án

Székesfehérvárt is érinti a Giro d’Italia idei hazai útvonala. Lezárásokra és buszmenetrend-változásokra is kell számítani pénteken, az M7-es autópálya egy szakasza azonban az érintett időszakban ingyenesen használható.

Május 6-án, pénteken a Budapestről induló mezőny 195 kilométert teker a visegrádi várig, miközben Fejér megyében is áthalad.

A Csalai Hulladéklerakó megközelíthetősége 11.00 óráig biztosított, utána a 811 számú országos közút is lezárásra kerül Lovasberény irányából. A város elhagyása Zámoly felé, a 8123 számú országos közúton szintén nem lesz lehetséges 11.00 óra és 14.30 óra között.

Az M7-es autópálya 10 óra 30 perc és 14 óra 45 perc között (M0 autópálya csomópont és az M7 autópálya 62-es számú főút lehajtója közötti szakaszon) díjmentesen használható.

Székesfehérvárra az előzetes becslések szerint kb. 13.45 óra körül, a Velencei-tó felől érkeznek majd meg a kerékpárosok, akik a Béla úton, Berényi úton, Szekfű Gyula utcán keresztül érik el a Belvárost, és fordulnak rá a Dózsa György útra. Egy részhajrá is lesz itt, ami a nézőknek látványos perceket, a versenyzőknek pedig értékes pontokat jelent majd. A mezőny a Móri úton, a Havranek József utcán és a Mészáros Lázár utcán keresztül hagyja el városunkat. 

A versenyútvonalon csütörtökön estétől már várakozási tilalom lesz érvényben, pénteken 11.45 órától teljesen lezárják az érintett szakaszokat – a mezőny megérkezéséig azonban több helyszínen keresztirányú átengedést biztosítanak. A kerékpárosverseny mezőnyének áthaladása idején, kb. 13.45 és 14.15 óra között azonban a versenyútvonalon a teljes külső forgalom leállításával kell számolni! Az elhaladást követően mindenhol feloldják a korlátozásokat, egyedül a részhajrá területe – a kordonok és technikai eszközök elszállítása miatt – marad körülbelül 15.30 óráig lezárva. 

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatja szerint időrendben az alábbi forgalomkorlátozások lépnek életbe a verseny Fejér megyei útvonalán.

  • 7-es főút, érdi tető – Kápolnásnyék, 7-es főút – 8117-es kereszteződése
    zárás kezdete: 2022. május 06. 10:50 óra
    zárás vége: 2022. május 06. 13:50 óra
    Átengedő pontok:
    Martonvásár, 7-es főút Ady Endre utca
    Martonvásár, 7-es főút Szent László utca

  • Kápolnásnyék, 7-es főút – 8117-es út kereszteződése – Lovasberény, Rákóczi utca – 811-es főút kereszteződése
    zárás kezdete: 2022. május 06. 11:30 óra
    zárás vége: 2022. május 06. 14:15 óra
    Átengedő pontok:
    Kápolnásnyék, 8117-es főút – Fő utca kereszteződése
    Lovasberény, Verebi utca – Petőfi utca kereszteződése
    Lovasberény, Rákóczi utca – Bocskai utca kereszteződése
    Lovasberény, Rákóczi utca – Vörösmarty utca – 811-es főút kereszteződése

  • Lovasberény, 811-es főút – Rákóczi utca kereszteződése – Székesfehérvár, Berényi utca- Kadocsa utca kereszteződése
    zárás kezdete: 2022. május 06. 11:30 óra
    zárás vége: 2022. május 06. 14:30 óra
    Átengedő pontok:
    Székesfehérvár, Berényi út – Pozsonyi út – Cento utca kereszteződése
    Székesfehérvár, Berényi út – Kadocsa út kereszteződése

  • Székesfehérvár, Berényi út – Kadocsa utca kereszteződése – Székesfehérvár, 7-es főút – 8123-as út kereszteződése
    zárás kezdete: 2022. május 06. 11:45
    zárás vége: 2022. május 06. 14:40.
    Átengedő pontok:
    Székesfehérvár, Berényi út – Tompa Mihály utca körforgalom
    Székesfehérvár, Berényi út – Mikszáth Kálmán utca körforgalom
    Székesfehérvár, 7-es főút – Mészáros Lázár utca kereszteződése

  • Székesfehérvár, 7-es főút – 8123-as út kereszteződése – 8123-as út 8126-os út körforgalom (Gánt – Zámoly)
    zárás kezdete: 2022. május 06. 11:45
    zárás vége: 2022. május 06. 15:00
    Átengedő pontok:
    8123-as út – 8126-os út Zámoly / Gánt körforgalom

  • 8123-as út 8126-os út körforgalom (Gánt-Zámoly) 811-es főút – 1-es főút kereszteződése
    zárás kezdete: 2022. május 06. 12:15
    zárás vége: 2022. május 06. 15:50
    Átengedő pontok:
    Csákvár, Rákóczi utca – Berényi utca kereszteződése
    Felcsút, 8126-os út – 811-es főút körforgalom

  • 811-es főút – 1-es főút kereszteződése – Zsámbék, Szomori elágazás
    zárás kezdete: 2022. május 06. 12:40
    zárás vége: 2022. május 06. 16:00
    Átengedő pontok:
    Bicske, 1-es főút – Kossuth utca kereszteződése

A forgalomkorlátozással érintett útszakaszokon rendőrök fogják segíteni a közlekedést.

Székesfehérvári lezárások, korlátozások

A székesfehérvári versenyútvonal tehát így néz majd ki: Béla út – Berényi út – Szekfű Gy. u. – Dózsa Gy. út – Móri út – Szt. Sebestyén tér – Havranek J. u. – Mészáros L. u. 

Várakozási tilalom a fenti versenyútvonalon: 2022. május 5. (csütörtök) 22.00 órától 2022. május 6. (péntek) 15.30 óráig.

Városi versenyútvonal zárása: 2022. május 6. (péntek) 11.45 órától 14.15 óráig

Keresztező irányú átengedés a fenti versenyútvonalon 11.45 és 13.45 óra között:

  • Videoton főkapu kijelölt gyalogos-átkelőhelynél,
  • Cento utca és Pozsonyi út csatlakozásoknál,
  • Kadocsa út (Szent Flórián krt.) csomópontban,
  • Kisteleki utcai körforgalomban,
  • Királykút ln. körforgalomban.

Teljes zárás (keresztirányú mozgás sem lehetséges) 13.45 – 14.15 óra között!

A versenyútvonalon a forgalomirányító jelzőlámpák villogó sárga jelzésre kapcsolása:
2022. május 6. péntek 11.45 – 14.15 között (Bíróság előtti csomópontban 15.30-ig!).

Részhajrá célterület: Dózsa György úti szakaszon teljes zárás (célkapu, kordonok) 11.45 órától 15.30 óráig.

Parkolási (megállási és várakozási) tilalom:

  • Rendőrség és Bíróság épülete előtt 2022. május 5. (csütörtök) 22.00 órától 2022. május 6. (péntek) 15.30 óráig.
  • Zichy liget kijelölt várakozó helyein 2022. május 5. (csütörtök) 22.00 órától 2022. május 6. (péntek) 15.30 óráig.

Kiszolgáló terület: Mátyás király körút zárása az Ybl M. utcától a Várkörútig és a Zichy liget csatlakozásnál, a Zichy ligeti „ügyvédsor” útszakasz kétirányúsítása 11.45 órától 15.30 óráig.

Helyközi és helyi buszmenetrend-változások

A versenyútvonal által érintett szakaszokon közlekedő helyi és helyközi autóbuszjáratok is terelőútvonalon járnak majd.

A helyközi országos és regionális autóbuszjáratok az országos rendőrségi intézkedéseknek megfelelően leállításra, illetve ahol van rá mód, terelésre kerülnek. Terelőútvonal az autóbusz állomás – Palotai út – Csóri úti körforgalom – 7-es út (elkerülő).

Kimaradt megállóhelyek: 

  • III. Béla Király tér (helyette ideiglenes megállóhely: Szent Gellért u.)
  • Gerle u.

2022. május 6-án (pénteken) 11:30 órától 15.30 óráig a helyi autóbuszjáratok az alábbi terelőútvonalon közlekednek.

„16”-os, „17”-es autóbuszvonal járatai mindkét irányban: Budai út – Várkörút – Rákóczi u.

Kimaradt megállóhelyek:

  • György Oszkár tér (csak a 17-esnél)
  • Szent Gellért u. (csak a 17-esnél)
  • Uszoda
  • Szabadságharcos út
  • Ybl Miklós lakótelep
  • Országzászló tér

A Köfém ltp. felé a járatok az Autóbusz-állomás „B” megállóhelyén, a Csapó utca felé az Autóbusz-állomás „D” megállóhelyen állnak meg.

„23”-as autóbuszvonal járatai mindkét irányban: Fiskális út – Pozsonyi út – Géza u. – Kadocsa u. – Szt. Flórián krt.

Kimarad: VIP felé: 13.10
Kimarad: Jancsár u. felé: 14.10

Kimaradt megállóhelyek:

  • Máriavölgyi elágazás
  • Videoton
  • Cento u. 

„26”, „26A”, „26G”, és „27”-es autóbuszvonal járatai mindkét irányban: Széchenyi u. – Budai út – Várkörút – Rákóczi u. – Széna tér – Király sor – Géza utca – Pozsonyi út – Fiskális út – Kassai u.  

„27” Géza u. - Kadocsa út – Európa Ipari Park
Kimarad: EIP felé: 13.05, 13.25
Kimarad: Aut.áll. felé: 14.10, 14.40

„26G” Aut.áll. – Csapó u. – Budai út – Várkörút – Rákóczi u. – Széna tér – Király sor – Géza utca – Pozsonyi út
„26G” a fenti útvonalon közlekedve az Autóbuszállomáson, a Karinthy utca megállóban és a Videoton végállomáson áll meg csak.

Kimaradt megállóhelyek:

  • Autóbusz-állomás (kivéve a„26G”)
  • György O. tér
  • Ybl. Miklós lakótelep
  • II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
  • Királykút ln.
  • Olaj u.
  • Vértanú u.
  • Álmos vezér u.
  • Cento u.
  • Videoton
  • Máriavölgyi elág.

„M26”-os autóbuszvonal járatai
Kimarad:
13.35 Európa Ipari Park felé
14.40 Videoton felé

„30”-as autóbuszvonal járatai mindkét irányban: Rákóczi u. – Várkörút – Budai út – Piac tér – Palotai út

Kimaradt megállóhelyek:

  • Országzászló tér
  • Ybl. Miklós lakótelep
  • Szabadságharcos utca

„31”-es autóbuszvonal járatai mindkét irányban: Fiskális út – Kassai u. - Kassai u./Nagyszombati u. forduló

Kimaradt megállóhelyek:

  • Máriavölgyi elágazás
  • Videoton
  • Köztemető
  • Bicskei u.
  • Szeredi u.
  • Béla u.

„32”-es autóbuszvonal járatai mindkét irányban: Széna tér – Király sor – Géza utca – Pozsonyi út – Fiskális út - Kassai u. - Kassai u./Nagyszombati u. forduló

Kimaradt megállóhelyek:

  • Királykút ln.
  • Olaj u.
  • Vértanú u.
  • Álmos vezér u.
  • Cento u.
  • Videoton
  • Máriavölgyi elágazás

„33”-as és „34"-es  jelzésű autóbuszjáratok módosított útvonala: Gáz u. – Széna tér– Várkörút – Budai út – Palotai út – Liget sor – Bregyó köz – Szt. Vendel u. – Móri út – Fecskepart u. – Móri út – Szt- Vendel u. – Bregyó köz – Liget sor – Palotai út – Széchenyi u. – Prohászka O. u.

Kimaradt megállóhelyek:

  • Országzászló tér
  • III. Béla király tér
  • Ezredéves Általános Iskola
  • Laktanyák
  • Szent Vendel u. (csak a belváros felé)
  • Irányi Dániel u.
  • Prohászka O. út

„35”-ös autóbuszvonal járatai mindkét irányban
kimarad: Zone felé: 13.15, 14.10
kimarad: Jancsár felé: 13.40, 14.35

„38”-as autóbuszvonal járatai mindkét irányban
kimarad: VIP felé: 11.35, 13.20, 14.35
kimarad: Vá. felé: 12.05, 14.20, 15.00

Az autóbuszjáratok a terelőútvonalon rendszeresített megállóhelyeken megállnak.

Az összes Fejér megyei buszmentrend-változást ide kattintva lehet megnézni!

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek