1 évnél régebbi cikk

90 székesfehérvári fiatal kap Alba Regia Ösztöndíjat a második tanulmányi félévben
Fehérvár Médiacentrum fotója
Bácskai Gergely
90 székesfehérvári fiatal kap Alba Regia Ösztöndíjat a második tanulmányi félévben

A középiskolás diákok és felsőoktatási hallgatók a Hiemer-házban kedden délután rendezett ünnepségen vették át Székesfehérvár Önkormányzatának támogatását.

Székesfehérvár önkormányzata fontosnak tartja, hogy a lehetőségeihez mérten támogassa a városi diákok tanulmányi előmenetelét a középiskolai oktatásban és a felsőoktatásban egyaránt, ennek egyik módja az Alba Regia Ösztöndíj.

A 2021/2022. tanév második félévében ismét meghirdették a pályázatot az Alba Regia Középiskolai, Felsőoktatási, valamint Felsőoktatási Hallgatói Tanács Ösztöndíjra. A február 25-i jelentkezési határidőig összesen 145 pályázat érkezett be, közülük 90-et támogattak, azaz összesen ennyi diák kap anyagi segítséget tanulmányai folytatásához.

50 000 forint összegű középiskolai ösztöndíjban 43 fő, 100.000 forintos felsőoktatási ösztöndíjban 42 fő, míg felsőoktatási hallgatói tanácsi ösztöndíjban 5 hallgató részesül.

Az ösztöndíjakat kedden délután a Hiemer-ház báltermében rendezett ünnepségen adták át, ahol Cser-Palkovics András polgármester köszöntötte a megjelenteket. Emlékeztetett arra, hogy az elmúlt két évben nem volt lehetőség az ösztöndíjak személyes átadására, bár a program nem szakadt meg. A városvezető gratulált a nyertes fiataloknak, mint mondta, megtisztelő, hogy a támogatást 90 fiatalnak adhatják át, ami nagy szám.

Az ösztöndíjak jó helyre kerülnek, hiszen olyan fiatalok kapják, akik méltóak a támogatásra. Külön öröm, hogy mesterszakos fiatal is részesül támogatásban.

Hozzátette, hogy az ösztöndíjak összegét visszaemelték a járvány előtti szintre, ám a következő években szükség lesz emelésre az infláció és az egyre növekvő érdeklődés miatt.

„Székesfehérvár fiatalos város, diákváros, mi büszkék vagyunk erre, és nem csak a szavak szintjén, hanem tettekkel is szeretnénk segíteni a fiatalokat. Egy dolgot kérünk: gondolkodjatok a jövőben is ebben a városban, ha a saját életeteket tervezitek!” – zárta gondolatait a városvezető.

Az ünnepségen zenés műsort adtak a Gorsium Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum diákjai, majd Székesfehérvár polgármestere, Mészáros Attila alpolgármester és Fűrész István, az Ösztöndíj Munkacsoport vezetője közösen adták át a támogatásokról szóló dokumentumokat.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek