1 évnél régebbi cikk

Megvan a XIII. Fehérvári Versünnep tizenkét döntőse
·HírekVersünnep·Utolsó frissítés: undefined
Fehérvár Médiacentrum fotója
ÖKK/Simon Erika
Megvan a XIII. Fehérvári Versünnep tizenkét döntőse
·HírekVersünnep·Utolsó frissítés: undefined

Véget ért a XIII. Fehérvári Versünnep elődöntője: a huszonhat induló közül tizenkét diák jutott tovább a döntőbe a zsűri értékelése alapján.

Huszonhat versenyzővel elindult a XIII. Fehérvári Versünnep, amelynek elődöntőjét március 18-án bonyolították le a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban. A középiskolás fiatal tehetségek seregszemléjét idén is a Fehérvár Médiacentrum a Székesfehérvári Egyházmegyével, a város önkormányzatával és a Vörösmarty Színházzal karöltve szervezte meg.

Az elődöntős versenyzőket hagyományosan Cser-Palkovics András köszöntötte: "Örülök, hogy 26 fiatal összejött! Nem irigylem a zsűrit, mert biztos, hogy nagyon nehéz dolguk lesz, mert a Versünnep elsősorban nem verseny, hanem egyfajta mozgalom inkább ma már, és egy lehetőség a fiataloknak, hogy fejlődhessenek."

A döntőbe jutott tizenkét fiatalt a Vörösmarty Színház művészei készítik majd fel, amelyet április 15-én, szombaton a Városháza Dísztermében rendeznek meg.

A XIII. Fehérvári Versünnep tizenkét döntőse:

  • Béres Róza (Ciszterci Szent István Gimnázium) - Szilágyi Domokos: Héjjasfalva felé
  • Borbély Bálint István (Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda) - Márai Sándor: Mennyből az angyal
  • Borbély Levente Miklós (Ciszterci Szent István Gimnázium) - Weöres Sándor: Az éjszaka csodái
  • Bódizs Boróka Ajsa (Vasvári Pál Gimnázium) - Arany János: Vörös Rébék
  • Farkas Angéla (Vasvári Pál Gimnázium) - Heltai Jenő: Háromtól hatig
  • Galovics Luca (Ciszterci Szent István Gimnázium) - Bella István: A rakparton
  • Szabó Gergő (Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda) - Tóth Árpád: Jó éjszakát
  • Szücs Boglárka (Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda) - Alekszandr Puskin: Tatjána levele Anyeginhez
  • Tóth Ádám (Vasvári Pál Gimnázium) - Petőfi Sándor: Dicsőséges nagyurak
  • Tóth Marietta Júlia (Ciszterci Szent István Gimnázium) - Márai Sándor: Halotti beszéd
  • Török Laura (Vasvári Pál Gimnázium) - Arany János: Hídavatás
  • Vargha Villő Virág (felkészítő: Nemes Nagy Ágnes kollégium, Székesfehérvári SZC Deák Ferenc Technikum és Szakképző Iskola) - Wass Albert: A vers
Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek