11 hónapnál régebbi cikk

MotivApp: digitális motiváció gyerekeknek
Fehérvár Médiacentrum fotója
freepik.com
MotivApp: digitális motiváció gyerekeknek

A gyerekek motiválása szülői szemmel nézve nem kicsit kihívás a mai digitális korban. Arról már nem is beszélve, hogy maga a digitális kor egy hatalmas kihívás a szülő számára.

Szóval a kettő együtt, egymásra halmozva egy olyan problémakör tud lenni, melyre eddig nem sok külső segítség adatott meg, hacsak el nem tekintünk a mindig mindent is (elméleti szinten) ügyesebben kivitelező szülőtársaktól.

A gyerekek motiválása sok kérdést vet fel. Mivel ők sem egyformák, így ami az egyiknél működik, az a másiknál tuti nem, és ehhez bőven elég, ha csak testvérek. De itt és most ennél jobban nem is próbálnék elmélyülni a témában.

Sokkal inkább mutatnék egy olyan digitális motivációs lehetőséget, mely talán a modernsége végett nyerő lehet a mai hi-tech gyerkőcöknél is. Pár hete jelent meg az alkalmazás-áruházakban a MotivApp családi verziója, mely hiánypótló a maga nemében. Maga a Motivapp nem újdonság: iskolai keretek közé megálmodott verziója, mely a tanár és diák közti motivációs kapcsolatokat igyekszik segíteni már jó ideje elérhető. Azonban a MotivApp Family valami egészen új.

Az alkalmazás segítségével abban a digitális környezetben próbálhatjuk meg a gyerekek motiválását, ahol egyébként sem kevés időt bírnak eltölteni. Az első kihívás szülőként éppen ez lehet. Még a motivációs tevékenység is az online világ felé löki a nebulót. Azonban ezt már nyugodtan elengedhetjük szülőként. Nem ez a pont lesz a mai világban az, ami a digitális szakadékba taszítja a kiskamaszt. Ők már ott élnek elég régóta ahhoz, hogy mi szülők is megpróbáljunk utánuk menni és ott elérni azt, amit az analóg világban már rég elvesztettünk.

Kapcsolódó
Végleg búcsúzik a Windows 7 és a Windows 8

Nincs további frissítési ciklusa két, még ma is sok gépen futó Windows verziónak. Hogyan tovább, ha laptopunkon a Windows 7 rendszer működik?

A MotivApp Family egy olyan digitális jutalomrendszer, mely játékos és strukturált környezetben ad lehetőséget a gyerekek jutalmazására. Teszi ezt egy olyan digitális közegben, mely a kisiskolások számára egyáltalán nem idegen, sőt, kifejezetten kedvelt. Ebben az egészben a legnagyobb kihívás talán nekünk szülőknek lesz. Leküzdeni azt, hogy a digitális világot hívjuk segítségül a digitális világ által beszippantott kiskorú visszarántásához.

Az alkalmazásban mi szülők különféle feladatokat hozhatunk létre, melyek megoldásáért érmeket lehet gyűjteni. Az összegyűjtött érmek pedig, szintén a szülő belátása szerinti jutalmakra válthatók. De itt nem áll meg azért a motiváció. A gyerekek maguk is létrehozhatnak kívánságlistát, hogy az összegyűjtött érmekért cserébe mit is szeretnének. Így lehet igazából elcsábítani a gyerkőcöt.

Az elvégzett feladatokért annak nehézsége és bonyolultsága fényében adható több vagy kevesebb érme is. Az alkalmazásban mindezek látványosan követhetők is, így jól látható, hogy mennyi érem is szükséges még egy-egy áhított cél eléréséhez. Ha ez megvan, akkor a gyerek jelezheti a szülő felé, hogy az adott feladat, kihívás teljesült és szeretné pontjait beváltani.

Az app egyik érdekes tulajdonsága, hogy segítségével akár az egész család bevonható a motivációs játékba, így egy többgyermekes család akár egy projekten belül is ügyesen tevékenykedhet.

Az alkalmazás családi verziójának használata ingyenes, és már letölthető a Play Áruházból és az AppStore-ból.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek