1 évnél régebbi cikk

Szentkirályi Alexandra: felére csökkentették az élelmiszerek inflációját a kormányzati intézkedések
Szentkirályi Alexandra: felére csökkentették az élelmiszerek inflációját a kormányzati intézkedések

Több kormányzati intézkedés együttes hatása a korábbi tetőpontjához képest felére csökkentette az élelmiszerárak inflációját - jelentette ki a kormányszóvivő a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Szentkirályi Alexandra elmondta, a kabinet megfelelő eszközöket alkalmazott az infláció leszorítására, amely - mint az már látszik a számokon - "kapott egy gyomrost és térdre rogyott", de a küzdelemnek még nincs vége, a cél az egy számjegyű inflációs ráta elérése.

Jó esély van arra, hogy ezt a célt az eredetileg várt év vége helyett akár már októberben el lehet érni - fejtette ki a kormányszóvivő, megjegyezve, júliusra 17,6 százalékra csökkent az infláció.

Szentkirályi Alexandra az árstop augusztus eleji kivezetésével kapcsolatban elmondta, a tapasztalatok szerint ez az intézkedés árcsökkentésre kényszerítette a nagy multinacionális áruházláncokat, a 62 termékkategória közül már 52-ben látható az árleszorító hatás. Egy kiélezett verseny indult el a boltokban, ezeknek a termékcsoportoknak az átlagárai augusztus 9-ig átlagosan 6,5 százalékkal mérséklődtek, egy-két termékkategóriában még ennél is nagyobb százalékos árcsökkenés látható. Rámutatott, leginkább a zöldségárak csökkentek, például az étkezési újburgonyáért átlagosan több mint 45, a zöldpaprikáért 37, a tojásért pedig 27 százalékkal kell kevesebbet fizetni.

Borítókép: Bácskai Gergő
Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek