8 hónapnál régebbi cikk

Felvonulással ünnepelték az állatok világnapját Fehérváron
·Hírekvilágnap·Utolsó frissítés: undefined
Fehérvár Médiacentrum fotója
Bácskai Gergely
Felvonulással ünnepelték az állatok világnapját Fehérváron
·Hírekvilágnap·Utolsó frissítés: undefined

Állatbarát gyerekek, felnőttek és kedvenceik lelkes csapata ünnepelte együtt az állatok világnapját Székesfehérváron. Cser-Palkovics András nyitotta meg a közösségi rendezvényt a Castrum Hotelben, majd innen indult a résztvevők hagyományos felvonulása a Fő utcán, egészen az Országalmáig.

Az állatok világnapját ünnepelték október 4-én, amely Assisi Szent Ferenc, az állatok védőszentje halálának napja. A HEROSZ Fehérvári Állatotthonának munkatársai, önkéntesei, támogatói évek óta ezen a napon belvárosi felvonulással ünneplik meg a jeles alkalmat. Idén a kezdeményezés mellé állt a Castrum Hotel Székesfehérvár is, itt gyűltek össze a résztvevők.

Krepsz Gyöngyi elmondta, azért fontos az állatok világnapja, mert rengeteg a segítségre szoruló állat, nagyon sokan kerülnek ki az utcára: “Ezek az állatok nem tehetnek arról, hogy olyan helyzetbe kerülnek, erről csakis az ember tehet és az emberi felelőtlenség okozza az összes állatvédelmi problémát. Nagyon fontos, hogy ezeket időről időre bemutassuk az embereknek, mert csak úgy lehet segíteni. A világnap idei hívószava a megelőzés, mert a megelőzéssel jobban lehet segíteni, mint hogy befogadunk bántalmazott állatot.”

Cser-Palovics András polgármester kiemelte, szerencsére Fehérváron olyan kiváló helyi közösségek működnek, amelyek magas szakmai színvonalon és nagy emberi odafigyeléssel végzik az állatok védelmét, mentését, ápolását és a gazdikeresést. Ám fontos felhívni a figyelmet a felelős állattartásra: “A kiskedvencekkel tudni is kell bánni könnyebb és nehezebb időkben egyaránt. Ebben a felelős állattartásnak nagy szerepe van, hogy erre felhívjuk a figyelmet. Az is fontos, hogy az állatmenhelyek működéséhez mindenki járuljon hozzá. A város is alaptámogatást ad, illetve egy kiegészítő-támogatást is biztosítottunk.”

Az állatbarátok kutyáikkal együtt belvárosi felvonulással zárták a napot a Castrum hoteltől az Ady Endre utcán és a Fő utcán haladva, egészen az Országalmáig.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek