11 hónapnál régebbi cikk

Megjelent az Emlékmozaikok című kötet a volt feleség emlékére
Fehérvár Médiacentrum fotója
Preszter Elemér
Megjelent az Emlékmozaikok című kötet a volt feleség emlékére

Életének legfontosabb pillanatait mutatja be Drotleff Zoltán a legújabb könyvében. Az író a Vörösmarty Társaságnál mutatta be először emlékező alkotását.

Életrajzi témában olvashatnak az irodalom szerelmesei Drotleff Zoltán legújabb könyvében. A Életmozaikok címet viselő alkotás bemutatóját hétfőn délután tartották a Vörösmarty Társaságnál.  Az Életmozaikok című alkotás az író legjelentősebb pillanatait mutatja be, egyben emléket is állít volt feleségének. Az író elárulta azt is, a könyv megírása egyben egy gyógyír és feloldozás is volt számára, hiszen ahogy mondta, minden bajból van kiút. Az esemény házigazdája ezúttal P. Maklári Éva volt.

"Mindenkinek ajánlom, aki úgy érzi, hogy a gondviselésnek nagyon fontos szerepe van az ember életében, hiszen az író is erre hivatkozik állandóan, valamint a hitére ami tulajdonképpen hol elhagyta, hol nem, de mindig kapaszkodott bele. Mindenki aki hasonlóképpen gondolkozik, vagy az életében jobb és keservesebb dolgokat is megélt az nagyon meg fogja érteni azt az emlékező könyvecskét"-mondta el a Vörösmarty Társaság alelnöke. P. Maklári Éva szerint a most bemutatott alkotást vigaszt nyújthat mindazok számára, akik hisznek az örökkévalóságban.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek