6 hónapnál régebbi cikk

Sima Vidi győzelem a DVTK ellen
Fehérvár Médiacentrum fotója
Mátay Balázs
Sima Vidi győzelem a DVTK ellen

A debreceni gyengébb teljesítmény után szombaton délután újra jobbik arcát mutatta a piros-kék alakulat, amely ismét lépett előre egyet a tabellán és az MTK-t is megelőzve már a 7. helyen áll.

A várakozásokkal ellentétben két válogatott kulcsjátékosa, az egyaránt sérült Fiola és Kalmár nélkül is sima 4:0-ás győzelmet aratott az idény első harmadában kiválóan helytálló DVTK ellen a Fehérvár FC labdarúgó csapata az NB I (OTP Bank Liga) 11. fordulójában, szép sikerrel és 14 ponttal a 7. pozícióban zárva a szezon első teljes körét. A hazai gólokon Kodro (2), Christensen és Kastrati osztozott.

A mérkőzés elejétől látszott, hogy a diósgyőriek most sem bekkelnek majd, bátran mentek előre és bizony néhányszor meg is tornásztatták a Vidi kapusát, Tóth Balázst, aki ismét több bravúros közbeavatkozással hívta fel magára a figyelmet.

A hazaiak sem tették ezt, így egészen élvezetes találkozó alakult ki. Már úgy tűnt, hogy gól nélküli döntetlennel ér majd véget az első játékrész, amikor a 42. percben a norvég középpályás, Tobias Christensen a 16-osról egy szép, alsósarkos lövéssel megszerezte a vezetést a Vidinek. Lassan egy éve játszik Christensen Fehérváron, jókor jött az első gólja.

Ha már lúd, legyen kövér: az RBD pirotechnikai "bemutatója" (ami miatt percekig állt a játék még a félidő elején, mert a nagy füstben alig lehetett látni a pályán) és egyéb időölő tényezők okán nem kevesebb, mint 6 percet hosszabbított Bognár játékvezető, így a 92. minutumban Katona lövését követően az Odincovról kipattanó labdát Kodro még bőven időben terelte közelről a kapuba.

A folytatásban sem adta azonban fel a DVTK, még akkor sem, amikor a 69. percben Farkas Dánielt második sárgája után kiállította a játékvezető. A fehérvári egylet trénere, Bartosz Grzelak nem nyúlt bele a meccsbe, nem cserélt, így hiába volt emberelőnyben csapata, a már addigra négyet is cserélő, frissebb játékosokkal rendelkező diósgyőrieket nem rázta meg jelentősen az, hogy létszámban kevesebben vannak, így is képesek voltak támadásokat vezetni, veszélyeztetni Tóth hálóját. Nem először fordult elő hasonló, amikor Grzelak nem reagált egy kiállításra.

Végül aztán a 78. minutumban beküldte a közben begörcsölő Szabó Levente helyére a villámgyors Kastratit, aki három perccel később ki is lépett Katona pontos passzával, majd higgadtan lőtt 8 méterről kissé balról a kapu ellenkező alsó sarkába.

De nem ez volt a slusszpoén, hanem a 84. percben Kodro második gólja, kiütésessé minősítve a piros-kékek sikerét. A végén még Szatmári is begyűjtötte Flores letalpalásáért a második sárgáját, egyben a kiállítást érő piros lapját, hogy aztán a lefújás után jogosan ünnepeljen együtt a csapat és a publikum. 

Folytatás november 4-én, szombaton 18.00 órakor az Újpest ellen, ugyancsak a Sóstón.

(Mátay Balázs) 

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek