1 évnél régebbi cikk

Gyászfeldolgozó csoport indul a RÉV-nél 
Fehérvár Médiacentrum fotója
Megyeri Zoltán
Gyászfeldolgozó csoport indul a RÉV-nél 

Várja a RÉV Ambulancia azok jelentkezését, akik nehezen fogadják el, élik meg családtagjuk, barátjuk elvesztését. Gyászfeldolgozó csoport indul az intézményben november 30-án csütörtökön. A tíz alkalmas programra szerdáig lehet jelentkezni. 

November 30-ától, kéthetente csütörtök délelőttönként 9 és 11 óra között várják a gyászfeldolgozást segítő foglalkozásokra a résztvevőket. A csoportban megadott tematika szerint haladnak a 10 alkalom során, de mindig a résztvevők aktuális igényeire, problémáira próbálnak fókuszálni a szakemberek.

"Az alkalmak során érintjük a gyásznak a szakaszait, ehhez kapcsolódóan hozunk feladatokat, amelyeket saját magának old meg gyászoló, és annyit oszt meg belőle, amennyit szeretne. Ezek nemcsak ilyen írásbeli, szóbeli feladatok, hanem akár ilyen művészetterápiás eszközök, amelyek segítenek az érzéseiket kifejezni, akár saját maguk felé is" - foglalta össze a csoportfoglalkozásokat Leitmann Andrásné, a RÉV Gyászfeldolgozó csoport vezetője. 

Azoknak, akik szeretnének részt venni a csoportfoglalkozásokon, szerdáig van lehetőségük jelentkezni. Ezt megtehetik e-mailben (rev@revfehervar.hu) , telefonon (06 22 506 606, 06 30 443 8289) vagy személyesen a Rév Ambulancián, a Gyümölcs utca 14-ben. 

"Az első két alkalom az mindig nyitott, ott lehetővé tesszük a jelentkezőknek, akik még gondolkodnak, hogy tudjanak csatlakozni. A második alkalom után viszont lezárjuk a csoportot, és a létszámot tekintve pedig négy és nyolc fő között szoktunk mozogni. Négy főnél tehát el fogjuk indítani a csoportot, és maximum nyolc főnél viszont lezárjuk, mert a két óra az egyrészről nagyon sok, másrészről pedig valóban kevés, hogyha mélyülünk el a témákban. Ahogy megyünk előre az időben úgy mélyülnek a témák is, úgy megyünk mélyebbre és mélyebbre" - tájékoztatta az fmc.hu-t Szilágyi Laura, a RÉV Gyászfeldolgozó csoport vezetője.

Hozzátette, azért kell lezárni a csoportot, hogy legyen egy megtartó közeg, hogy a tagok tudják kikre számíthatnak, kik vannak a csoportban, hogy tudjanak egymáshoz kapcsolódni. Mint mondja, nem szerencsés, ha valaki a hatodik alkalommal csatlakozik be, mert már elindult egy folyamat.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek