1 évnél régebbi cikk

Kisangyalokkal, ünnepi gondolatokkal és Radics Gigivel kezdődött a Fehérvári Advent
Fehérvár Médiacentrum fotója
Simon Erika/ÖKK
Kisangyalokkal, ünnepi gondolatokkal és Radics Gigivel kezdődött a Fehérvári Advent

Advent első vasárnapjára díszbe öltözött Székesfehérvár. Az első gyertya meggyújtását követően a Kisangyalok kara négy énekese kapcsolta fel a karácsonyfa és a Belváros ünnepi fényeit.

Régi magyar karácsonyi ének csendült fel, amikor vasárnap este kinyílt az élő adventi kalendárium, azaz a Városháza harmadik ablaka, írja közleményében az Önkormányzati Kommunikációs Központ (ÖKK). A bukovinai gyűjtésű Mikor Máriához az Isten angyala népdalt Berki Lilla népdalénekes adta elő, majd a hatszáz fős Kisangyalok kara csengő hangon énekelte el karácsonyváró dalcsokrát. A Városház tér csordultig megtelt, és az ünnepre érkezők hatalmas tapssal jutalmazták a 12 iskola diákjaiból álló összkar műsorát.

Az adventi koszorún az első gyertyát dr. Cser-Palkovics András polgármester és Tóth Tamás esperes gyújtotta meg. Székesfehérvár polgármestere ünnepi köszöntőjében örömét fejezte ki, hogy idén ismét olyan adventre készülhetünk, amelyet megálmodtunk, amelyet megszoktunk: az értékeinkről, a hagyományainkról szól.

„Azt kívánom, éljük meg az adventet, a várakozás pillanatait. Ha így teszünk, a következő három hét és majd az ünnep is tartalmas, gyönyörű lesz. Ne felejtsük el, hogy akinek a születésére várunk, ő mit üzent a szeretet nyelvén ennek a világnak, hiszen valójában ez az advent fő üzenete” E gondolatokkal kívánt lelkiekben áldott, gazdag adventi időszakot a város polgármestere Székesfehérvárnak.

Az életben nagyon sok olyan pillanat van, amikor váratlanul megajándékozottá válunk, a lelkünk egyszerűen elkezd élni, mint ma este is, amikor a Kisangyalok kara énekével örömet okozott mindnyájunknak - kezdte köszöntőjét Tóth Tamás esperes.

„Kívánok mindenkinek egy ilyen váratlan látogatást. Ha az Isten lesz, kívánom, töltse be a szívüket olyan dologgal, amire akkor éppen nagy szükségük van. Ha egy ember lesz a váratlan látogató, hozzon egy olyan hírt, adjon egy mosolyt, amely majd elkezdi megtölteni élettel a szívünket. Legyen találkozásokban gazdag időszak az advent” – zárta köszöntőjét Tóth Tamás.

Miután fellobbant az első gyertya lángja, a polgármester a Kisangyalok karának négy tagjával közösen kapcsolta fel az ünnepi fényeket, majd az est Radics Gigi koncertjével folytatódott. A következő három hétben ünnepi fénybe öltözött Belváros és színes programok várják a látogatókat.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek