2 évnél régebbi cikk

A harmadik gyertyát is meggyújtották a város adventi koszorúján
Fehérvár Médiacentrum fotója
Kiss László
A harmadik gyertyát is meggyújtották a város adventi koszorúján

Ezüstvasárnap alkalmából a harmadik gyertya lángja is fellobbant a Városház téren, Székesfehérvár adventi koszorúján. Az öröm gyertyájának meggyújtása mellett a MusiColore énekegyüttes, valamint Zséda koncertje fokozta az ünnepi hangulatot.

Advent harmadik vasárnapján is megtelt a Városház tér ünneplőkkel. A csípős hidegben is sokan gondolták úgy, hogy a Városház téren felállított Adventi színpadnál, közösen ünneplik meg az öröm gyertyájának meggyújtását. Az ünnepi műsor fél hatkor, a szokásos adventi ablaknyitással kezdődött, melynek során Matolcsi Boróka és Solymos Boglárka, a Vasvári Pál Gimnázium tanulói adták elő Ed Sheeran és Elton John közös dalát, a Merry Christmast. Ezt követően a MusiColore énekegyüttes fellépése következett.

A gyertyagyújtás előtt Róth Péter alpolgármester elmondta, ugyan évről évre nehézségek sújtják társadalmunkat, ne féljünk örülni. „Ne féljünk megtalálni mindazt az életünkben, ami örömet okoz, akár az anyagi világon túl, az emberi kapcsolatainkban is” – kívánt örömteli várakozást az adventi időszakra az alpolgármester.

Tornyai Gábor atya arról beszélt, mennyire fontos megtalálni az életben az örömforrásokat. „Azt gondolom, ez egy jó lehetőség megállni és átgondolni, mi is az az életünkben, ami örömet jelent, ami erőt ad, amiért hálát tudunk adni. Hívő és nem hívő emberként egyaránt fontos megtalálni ezeket az örömöket az életünkben” – fogalmazott az atya, aki azt kívánta a jelenlévőknek, hogy ne csak a mai napon, hanem az év többi részében is legyen alkalmuk arra, hogy megálljanak és értékeljék az élet örömeit.

A meghitt gondolatok után a többször is az Év énekesnőjének választott Zséda adott koncertet, aki népszerű slágerekkel és karácsonyi dalokkal varázsolt ünnepi hangulatot.

Az adventi programok sora jövő héten is folytatódik: mindennap 17.30 órakor nyílnak az adventi kalendárium ablaki a Városház téren felállított színpadon, ahol meglepetésprodukciók várják a látogatókat.
(ÖKK)


Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek