1 évnél régebbi cikk

Már az öröm lángja is ég
Fehérvár Médiacentrum fotója
Simon Erika
Már az öröm lángja is ég

Fellobbant a harmadik gyertya lángja a Városház téren. Az öröm vasárnapján Bóka Viktor címzetes főjegyző és Brunner Vilmos lelkipásztor gyújtotta meg a gyertyát Székesfehérvár adventi koszorúján. 

A Sing for Joy kamarakórus nyitotta meg a Városház téren a gyertyagyújtási ünnepséget. A hangulatos, széles zenei repertoárt felvonultató koncertjüket követően Bóka Viktor címzetes főjegyző a harmadik gyertya különlegességéről beszélt, hiszen mint mondja, ez az egyetlen az adventi koszorún, amely rózsaszín, az örömet jelképezi. Az örömet, amiért Jézus eljövetele közeleg.

Brunner Vilmos református lelkipásztor az örömvasárnapon arról is szólt, hogy Jézus letette és odaadta az életét az eltévedt gyermekeiért, hogy feltámadás legyen ott, ahol eddig csak halál volt, hogy békesség legyen ott, ahol eddig harc és ellenségeskedés uralkodott és megbocsátás legyen ott, ahol eddig harag és sötétség honolt. 

„Jézus ma is befogadható, ma is köztünk él. Az ő hatása a kétezer éves történelemben példa nélküli. Akik befogadták, akik hittek benne, akik közel kerültek hozzá, azok békességet, szeretetet találtak, életük megváltozott.” - fogalmazott a lelkipásztor, hozzátéve, hogy Jézus ma is szívünkbe fogadhatóan jön hozzánk, az életét adta értünk és végtelen hatalma ellenére megölhető lett a kereszten, hogy mi Isten gyermekei lehessünk, hogy követhessük őt, hogy mindazt, amit elhozott, az a kedvesség, szeretet, békesség a miénk lehessen.

„Ha őt követjük, ha hiszünk benne, akkor megtapasztalhatjuk azt a csodát, amit az első karácsonykor is megtapasztaltak. Legyen a mi karácsonyunk is ilyen egymást elfogadó, és Jézust befogadó ünnep, hogy valóban szeretetteljes, békességes karácsonyunk lehessen.” - zárta ünnepi gondolatait Brunner Vilmos református lelkipásztor.

A gyertyagyújtást követően Beretka Ádám énekes-zeneszerző lépett a közönség elé, aki 2020 óta foglalkozik komolyabban a zenével. 2021 májusában megjelent Elvesztem című első dalát a Petőfi Rádió mutatta be, és azóta további dalai is szerepelnek a rádiók játszási listáin. Különleges dalaival hamar a közönség szívébe lopta magát, egyik legnépszerűbb közülük a Fekete rózsa, mely kiemelkedően teljesít a TikTokon és a Spotify-on egyaránt. 

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek